Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Chuck Norris 10 tanítványa

2011.09.18. 18:02 Csendesebben, a gyerek alszik

Az egész világon nagyra tartjuk az isteneket, és azoknak a leszármazottait is. Mennyire menő már indiai félistennek lenni? Vagy vegyük a kínai császárt, aki az istenek sarja hivatalosan is. Vannak emberek, akik többek nálunk, egyszerű polgároknál, ráadásul esetleg teljesen debilek. Ezek az emberek egyszerűen úgy születtek, hogy valamijük van, ami nekünk nincs. Chuck Norris ilyen embereket válogat össze, és legendává emeli őket.

Sajnos a kiképzési folyamat számunkra egyelőre ismeretlen, így minden tagot a saját helyére tenni nem könnyű. Lehetnek titkos kiképzettek is, ezért a lista nem teljes. Vannak, akik szerint a tanítványok 12-en vannak. Ezt az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni hivatalosan nem tudom, de az alább felsorolt egyének bizonyítottan beavatottak.

 

Capa (Napfény)

Hihetetlenül hangzik. Senki nem gondolta volna róla, mivel egy teljesen harmadrangú akciófilm főszereplője. Valódi neve Cillian Murphy. Ez a tanítvány különleges, mert

maga a film, ahol szerkesztőségünk felfigyelt rá, valójában egy Chuck Norrisos vicc továbbgondolása. (Mi szerint Chuck a születésnapján kiválaszt egy szerencsés gyereket és belehajítja a Napba.) Aki nem ismeri a cselekményt, annak elmondom, hogy Capa belerepül a Napba egy atombombával a segge alatt, hogy nem csak a Földet és annak minden lakóját, de az egész Naprendszert is megmentse. Persze, hogy sikerül. Ő egy feltörekvő, fiatal tanítvány.

Zorro

Senior tagja a társaságnak, egyesek szerint egyszer még Chuck Norrisnak is adott tanácsot. Első ismertetőjele, hogy halhatatlan, vagy ha meg is hal, mindig feltámad egy újabb filmben. Gyakorlatilag a legtöbbször újjászületett tagja a társaságnak. Főleg kisebb szeleteit menti meg az emberiségnek, de akad olyan munkája is, ahol világhatalomra törő diktátorokat állít meg, szóval egyértelműen széles körben köszönettel tartozunk neki. Jellegzetessége egy három vágásból álló kardtechnika, amivel akár egy vonatot is meg tud állítani. Lovagol. Fekete selyemruhája és köpenye van, ami nem ad neki szuper erőt (mert ugye nem bőrből, vagy titánium-ötvözetből van), ezért mindent maga csinál. Egyetlen hibája, hogy nem tud repülni.

Darth Vader

Neki titánium-bőrruhája van. Sokan gondolkoznak azon, hogy ő nem tartozik a tanítványok közé, mert a saját életét sem tudja fenntartani. Egy elég menő, gombokkal felszerelt fekete rucija van erre a célra. A kétségeket eloszlatandó, megsúgom, hogy egy másik galaxist már megmentett, feltámadt a halálból, és rendelkezik egy minden felületet átvágó fénykarddal. Ne aggódjatok, ő is tanítvány. Azért tekinthetjük Zorrohoz képest valamivel felsőbbrendűnek, mert ő is alapvetően közelharcos, de vitathatatlan előnyt jelent neki harcban az erő használata. Szintúgy öreg tag, de a mi galaxisunkat nem ismeri még annyira, ezért a korát nem számítjuk fel neki. Ja, majd elfelejtettem. Ő A kiválasztott. Baszki, minimum befér a tanítványok közé.

Neo

Ő is A kiválasztott, de neki nem csak az erő segít. Egyesek szerint majdnem olyan hatalma van, mint Chuck Norrisnak, de ez természetesen nem igaz. Az ő ereje kizárólagosan a mátrixon belül hat. Ez nagy mínusz pont, és még olyan teória is létezett, hogy ez az ember csak egy szimpla számítógép kocka. Ezt nem jelenteném ki, de megértem a problémákat. Azért üzenem innen, hogy kikerüli a golyókat, feltámad a halálból, az akaratával irányítja a körülötte lévő teret, napszemüvege és susogós bőrkabátja van. A harmadik részben pedig ereje, kis mértékben ugyan, de a valós világba is átkerül. Csak egy kis idő kell neki.

Jézus

Egyértelműen a legintellektuálisabb mindközül. Ő is A kiválasztott, ráadásul az Isten fia és megmentette az emberiséget. A legérdekesebb az ő karakterében az, hogy a többiekben nem hisz a fél világ. Benne igen. Valószínűleg a beszédek miatt van. Az ő hatalma gyökeresen más, mint a többi tanítványé. Ő főleg gyógyít, életet ad, és feltámaszt. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha gyilkolni kezdene, de nem kezd, szóval ez mindegy is. Természetesen ő is a gonosz ellen harcol (Ugyebár az egyetlen kivétel eddig DV volt, de ő is jó útra tért a végén), de nincs menő, fekete ruhája. Mondjuk nem is nagyon van szüksége ruhára. Iszonyatos mennyiségű ábrázoláson szerepel, és mindegyiken gyakorlatilag meztelen. Az emberek szóhasználatában szinte minden nyelven megjelenik. (nem mindig kivétel egy más vallású népcsoport) Ő az egyetlen, akiről biztosan tudjuk, hogy továbbvitte Chuck Norris hagyományát, és tanítványokat keresett.

Clive Owen (Golyózápor)

Benne az a durva, hogy nem kiválasztott, és nem is az Isten fia. Ő sokkal tanítványosabb tanítvány, mert ő csak egy szimpla ember, aki brutálisan kemény, és nincs is szüksége feltámadásra. Ennek a csávónak nincs igazából neve sem (Mr. Smith), csak egy répája. És IGEN, tényleg, egy répával is képes gyilkolni. Azt nem is akarom említeni, hogy a Golyózápor (Shoot ’em up) gyakorlatilag csak lövöldözős jeleneteket tartalmaz. Valakinek egyszer meg kellene számolnia, hogy hány lövés hangzik el abban a filmben. Lövöldöznek az utcán, a gyárban, a lépcsőházban, repülőben, repülőből kiugorva, szex közben Monica Belluccival (az azért elég jó jelenet), szex előtt, szex után és még gyerekszülés (!) közben is. Smith még pisztoly nélkül is (WTF) képes lelőni embereket. Mellesleg a filmnek még tanítói célzata is van, mert lépten-nyomon halljuk, hogy a répa milyen egészséges.

Danny Trejo

Ez az ember úgy néz ki, hogy nincs az az isten, hogy bárki azt merné mondani róla, hogy ő nem Chuck Norris tanítványa. Egy drabális, mexikói állat sebhelyekkel, és bajusszal. A legutóbbi okosság, amiben nagyot alkotott talán a Machete volt. Motorra szerelt minigunnal, repülve lő szét benne embereket, miközben egy robbanás ereje repíti a magasba. Töménytelen mennyiségű késsel van felszerelve, és még a magyar biztonsági őrök is félnek tőle. (A magyar szinkronos változatban nem tudom, hogy ez mennyire jön ki, de azok a biztiőrök tényleg magyarok, és az egyetlen túlélők a gonosz, csúnya ellenségek közül, eléggé jó.) Nem is kezdem el sorolni, hogy hány filmje van, és melyik jobb, mint a másik. A stílus nem változik, sok hulla, vérfürdő, és semmi SMS.

Arnold Swarzenegger

Baszki. Róla mit lehet mondani? Terminátor és megmenti a világot, sőt a galaxist, pedig ő sem kiválasztott. Feltámad, kardozik, lövöldözik, felrobbant, széttép, szétzúz ésatöbbi. Az egyetlen probléma vele az, hogy annak ellenére, hogy már megmentette a világot, még egyszer meg akarta. Az, hogy politikusként karriere volt, az több mint szánalmas. Chuck Norris nem ezt várta tőle. Ennek ellenére ő volt az egyik tökéletes tanítvány, és ez azt is eredményezte, hogy kísérletező típus lett. Férfi létére teherbe esett, ez elég kemény. Nem azt mondom, hogy ez menő, de akkor is el kell fogadnunk, hogy ez teljesítmény. E mellett egészen izmos, na.

Bruce Willis

Volt ennek az embernek olyan filmje, ahol nem egy hentest játszik? Mindenhol vagy bérgyilkos, vagy rendőr, vagy katona, vagy valami ehhez hasonló állat, aki fölülhelyezi magát minden jogrenden. Szerintem a legtöbb embert filmvásznon megölt színész, bár ennek nem jártam utána. Benne az a kemény, hogy a stílusának része vérezni. Néha szinte úgy érzem, hagyta, hogy a fejét súrolja egy golyó. Folyjon csak a vér, ettől lesz keményebb, ettől lesz menőbb. Mellesleg legtöbbször azért nincs erre szüksége, mert annyira szétlövik, mint a golyózáporos csávót, és nem nagyon lehet olyan felületet találni a testén, ami még nem véres legalább egy picit. Kopasz, és jól áll neki. E mellett fegyver híján bármivel képes harcolni a gonosz terroristák ellen. Teszem azt, egy autó segítségével levadászik egy helikoptert. Vagy valami ilyesmi.

Rambo (Stallone)

Ismeritek a „bermbózok” kifejezést? Ismeritek azt, hogy „Bruce Willis berambózik”?  Vagy, hogy „a Terminátor berambózik”? Rambo az atyja mindennek, ami gigantikus és lövés, fegyver, robbantás, gyilkolás. Rambo tankkal vadászik helikopterre, Rambo felszabadítja a vietnami túszokat, Rambo sikerre viszi az afgán felkelést. Rambo felszabadítja a rabszolgákat. Rambo nem csak, hogy Chuck Norris tanítványa, ő saját maga is egy legenda. Halhatatlan. Nem azért, mert jó felszerelése van. Egy szál faszban is egyszemélyes hadsereg, és amikor azt akarom mondani, hogy mi van, ha fel van szerelve, nem tudom, mert nincs rá emberi kifejezés. (még-egyszemélyes-hadseregebb?) Egyértelműen az első a tanítványok közül. Bruce Willis, Arnold, és a többiek is mind Rambo akarnak lenni. Ennek az embernek nincs szüksége szuper erőre, lézerkardra, köpenyre, vagány kalapra vagy újjászületésre ahhoz, hogy tanítvány legyen. Ez az ember egyszerűen kurvanagy.

 

Bevallom, vannak még emberek, akik pedzegetik a tanítványságot, de jól gondoljatok bele, hogy kit hiányoltok innen. Leonidast a 300-ból? Hagyjuk már! Az az ember csak ordít, és a végén 1 Meghal. Nem támad föl, csak simán meghal. 2 Nem is találja el Xerxészt a lándzsájával. Bármelyik haverja simán ledobta volna, de csak azért, hogy ő legyen a faszacsávó, ő próbálta meg. Elcseszte. És jönnek még a sorozatok hősei. Mondjuk Jack Bauer, House vagy Horatio Caine. Igen… értem én, hogy ők is feltámadnak, de miért? Azért, hogy folytatódjon a sorozat. És most gondoljunk bele. A krimisorozatok fejesei nem olyan Chuck Norris-tanítványosak. Okosak, meg igazuk van, meg lelőnek egy rakat embert, meg meghalnak, meg feltámadnak, meg meglepnek, meg megnevettetnek, de mégis… ők csak sorozathősök. Ezért nem hoztam bele a listába a marveles hősöket sem. A rajzfilmfigurák mióta érdeklik Chuck Norrist? Hagyjuk már! Egyébként meg, ha már rajzfilm figurák… a hülye japánok minden anime sorozatba beleraknak egy Chuck Norris-tanítványszerű karaktert, aki halhatatlan, ha mégis meghal, feltámad, hegyeket emel föl a fél kezével, és nagyon vagányan néz a naplementébe. Most élő legendákról beszélünk. Vagyis beszéltünk. Befejeztem.


Szólj hozzá!

Címkék: film kult

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr733236449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása