Eléggé háborús hangulat van a neten, forrong a hazai közvélemény, miután október 1-én ismét egy gólyatáborban történt erőszakról ír az Index. Mivel ez egy valószínűleg hiteles történet, de sajnos semmilyen bizonyított tény nem áll rendelkezésünkre, erről nem fogok írni. Helyette ezt posztot a linkelt cikkre reagáló kommentek és Tumblr bejegyzések nyomán írom. Nem kapcsolódik tehát konkrétan sem ehhez, sem másik korábbi konkrét esethez. Pusztán a nyilvánosságra kerülő nemi erőszak vádak nyomán kialakuló közhangulatra vetek egy-egy rövid pillantást a szereplők szemszögéből.
A közvélemény
A közvélemény reakciója minden nagyobb sajtóvisszhangot kapó szexuális bűncselekmény után döbbenetes horderejű. Ennél masszívabb gyűlölethullámot nem lehet érzékelni semmiféle más esetben. A legjobban talán az mutatja a státuszát, hogy a szexuális bűnözők még a sitten belül is páriák, ami azért elég erős. Amennyiben valódi elkövetőkről van szó, ez talán érthető, bár én nem vagyok híve annak, hogy bárkin segítene, ha állami pénzen megnyomorítják és kiérve vagy megöli magát vagy újrakezdi, amiért bekerült, vagy talán jó útra tér, de ez most nem ide tartozik.
Egész nap azon gondolkozom, hogy vajon miért vált ki mégis ez a konkrét bűncselekménytípus, ilyen egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen gyűlöletet. Félre ne értsetek, egyfelől érthető. A nemi erőszak okozta testi és mentális sérülést követő lelki gyógyulási szakasz talán a leghosszabb és legnehezebb, ami két ember közötti interakcióból fakadhat. Ilyen értelemben ez a legsúlyosabb bűncselekmény. Rosszabb, mint a gyilkosság. Azonban mégis felmerül, hogy akik saját aljas érdekeikből családok százait teszik tönkre egy életre, azokat miért nem utáljuk ennyire. Meg főleg, miért csinálunk róluk rengeteg filmet?
Azt hiszem azért, mert az ő motivációjukat meg tudjuk érteni és meg is akarjuk érteni. Egy szexuális bűnözőét nem. Én sem. Az ember nem sűrűn gondol bele, hogy mi járhat egy erőszaktevő fejében, ami, azt hiszem, jó is így. Bőven elég, ha a szakemberek teszik. Ezért aztán marad az áradó gyűlölet, ami, azt hiszem, belefér ennek a világnak. Már amennyiben valóban egy elkövetőről van szó. És itt bukkanó a dologban.
Mivel egy erőszakoló fejével nem gondolkozunk és főleg eszünkbe sem jut segíteni rajta vagy kezelni a problémáját (ami a hazai súlyos mentális betegek számát tekintve megint a probléma része lehet), hajlamosak vagyunk átsiklani dolgok felett. Például bizonyítékok, tények és ilyesmik. Más bűncselekmények esetében ezernyi tényezőt számba vesz még az átlagember is, mielőtt véleményt formálna, de nemi erőszak esetén nem. Bőven elegendő egy hír a közhangulat kialakulásához és a fél ország menne az utcára HÖK tagokra vadászni és sóval szórnák fel a napalmmal bombázott gólyatáborok helyét, mert elolvastak egy szájbatekert kurva cikket! Ilyen környezetben szóba sem kerülhetnek vélemények és álláspontok, aki bármit meg merne kérdőjelezni, az maga a sátán.
És ez baj. Elég nagy baj, ha egy vádlottat, pusztán a közhangulat miatt, nem mer senki a védelmébe venni. Nem véletlenül van, hogy ameddig demokráciában élünk ezekben az ügyekben döntés és a végrehajtás a bíróság és a rendőrség dolga. Ami azt illeti, még egy diktatúrában is. Természetesen minél több civil csoport segíti az embereket, hogy merjenek ezekhez a szervekhez fordulni és minél több szervezet vegzálja az államot, hogy kezeljék normálisan az ügyeket, annál jobb. De ha most írnék egy e-mailt a NaNE címére, hogy véleményük szerint négyeljük-e fel a nemi erőszakkal vádolt férfiakat, valószínűleg azt válaszolnák, hogy ne.
A vádlott
Nem véletlenül vádlottat írtam, az elkövetőkkel kapcsolatban említettem a véleményemet. Azonban elkövetőről akkor beszélünk, ha a rendőrség lefolytatott egy nyomozást és a bíróság döntést hozott. Még ez sem feltétlen biztos, de ennél többet sajnos nem várhatunk. Az ítéletig azonban nem csinált semmit az illető, hiába akarja a fél ország tarkón lőni és a Dunába dobni. Ez a rendszer azért van, mert elég sokszor előfordul, hogy egy helyzet nem egyértelmű. A nemi erőszak pláne. Az áldozatok, teljesen érthetően, sokszor csak napokkal vagy hetekkel később épülnek fel annyira, hogy képesek legyenek feljelentést tenni és ez csak egy tényező a sokból.
Ami a ritkább és egy-egy felkapottabb sztori után, a lincshangulat közepén szerintem egy lélek nem merné megemlíteni: de fordult már elő, hogy az áldozat hazudott. Ismétlem, semmilyen konkrét esetre nem referálok, de ez tény. És a témát jellemző bizonyíték nélkül is elítélő környezet, illetve a nehéz bizonyítás sajnos azoknak is a kezére játszik, akik egyszerűen érdekből vagy bosszúvágyból hazudnak. Nyilván messze kevesebb esetben fordul elő ilyesmi, de előfordul. És ezt jó lenne nem elfelejteni, elrakni azt a kibaszott kaszát és esetleg az ezzel foglakozó szervezeteknek segíteni, ha már ekkora a tettvágy. De erről még később egy keveset.
Aki érzékletesebb példára vágyik, az nézze meg a Jagten című filmet. Nekem ugyan nem tetszett, de bőven ad gondolkodnivalót a témában.
Az áldozat
Ez mostanában különösen forró téma. Tele van minden az áldozat felelősségét boncolgató kérdésekkel. Ami ilyen formán kifejezve szerintem faszság és nagyon sokan, nagyon sok hülyeséget mondtak már ezzel kapcsolatban, de a kérdésnek van némi létjogosultsága. Bár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Rendőr-főkapitánysága úgy gondolja, hogy a nemi erőszak többségében elkerülhető, ezzel azért annyira nem értek egyet. Azzal a torontói jarddal sem, aki szerint a lengén öltözködő nők maguknak okozzák a bajt. Akkor miért is nem úgy faszság ez, ahogy van? Először is tisztázzunk egy-két dolgot.
Aki bűncselekmény áldozatává válik, az áldozat! Kurvára nincs olyan, hogy az áldozat felelőssége! Ez a kifejezés azt az érzetet kelti, hogy bármely bűncselekmény az áldozat hibájából történik meg. És ilyen nincs. Soha! Bármely bűncselekmény annak a faszkalapnak a hibája, aki elköveti. Rengeteg tényező játszik közre a szociális környezettől a mentális problémákig, de attól még az elkövető hibája marad. Az áldozaté semmiképp. Remélem így tiszta. De.
Ha bármely viselkedésforma alkalmazásával vagy épp kerülésével csökkenteni tudjuk az esélyét annak, hogy áldozat váljon belőlünk, én igenis azt javaslom, hogy igyekezzünk. Egy egyszerű példával élve: ha éjjel 3-kor egyedül utazom a 4-6-oson és felszáll három üvöltöző, mackónacis fiatal, nem kell gondolom bemutatni, akkor inkább nem veszem elő a méregdrága telefonom, hogy számot váltsak. Nem azért, mert ez feljogosítaná őket arra, hogy ellopják és főleg nem azért, mert akkor az én hibám lenne, ha kirabolnak. Hanem azért, mert ha ezzel egymilliomod százalékkal csökkentem az esélyét annak, hogy kiraboljanak, akkor megéri. Ha bármiről úgy érzed, hogy az a személyes biztonságodat növeli, akkor szerintem érdemes. Ez lehet az, hogy nem hagyod ott sehol az italod, vagy, hogy nem fogadsz el senkitől semmit. Tényleg bármi, ami neked még belefér. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy mindenki vonuljon el remetének, de egy bizonyos szintig érdemes kényelmetlenséget vállalni a biztonságért cserébe. Azt már mindenki maga döntse el, hogy nála mi ez a szint. Azt viszont ezredszer is hangsúlyozom, hogy az sem jogosítana fel senkit semmire, ha holnaptól minden húszéves lány anyaszült meztelenül utazgatna a kombínón. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy ha bármivel tehet az ember a saját biztonságáért, anélkül, hogy másokat közben sértene, akkor érdemes tenni. Reméljük, az ezzel megbízott szervezetek is tenni fognak az ő eszköztárukkal.
Nagyjából ennyi. Tudom, hogy szörnyen necces téma, de azért annyira szerintem nem, hogy elfelejtsünk gondolkodni. Ha valaki úgy érzi, hogy segíteni szeretne, a NaNE-vel érdemes felvenni a kapcsolatot, bár gondolom van még sok szervezet, ahol van mit tenni.
