Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Zenebazzeg

2012.03.13. 19:58 Csendesebben, a gyerek alszik

A minap gyanútlanul feltévedtem egy ominózus videómegosztó portálra, azzal a mély elhatározással (ki vette észre az ellentmondást?), hogy itt van ez a rohadt internet, csak el tudok tölteni 25 percet, amíg várok a vonatra. Túl jól sikerült, estig leragadtam. Pornó? Jó tipp, de most kultúrplore… kutlúrplore… kurtúlprole…  gizdulni fogok. „Hangverseny”.

Persze nem az a szimpla Ákos-féle vannabí-hangverseny-ülőkoncert volt az, ami elintézte, hogy ne menjek edzésre. Valami sokkal pofátlanabbul „sznobtalan”, prosztó, és mégis professzionális akármi volt ez. Nem tudom, hogy ki hallotta valaha életében Tim Minchin nevét (elég hülyén hangzik, tudom, én is elmondtam egy párszor nővéremnek, mire elhitte, hogy tényleg ez a neve, és bekereste gugliban), nos, én azelőtt soha, és ha nem dobja ki random a youtube, soha nem is ismerem meg (szerintem).  Szóval térjünk a tárgyra. Ennek a Tim Minchin nevű arcnak a koncertjéről készített felvételt hallgattam néztem meg –egészen pontosan a Cheese című számot, és feltűnt egy pár valami.

Ez a fazon hogy néz ki? De most komolyan, majdnem visual kei. (köszönöm az infót egy kedves rajongónknak a japán szakról, merthogy magamtól leginkább Jack Sparrowhoz hasonlítottam volna)

Hogy lehet ilyen idióta? Bemegy a BBC-be, és elénekli Jonathan Rossnak, hogy megbaszná a feleségét. Részletesen (mármint elénekli).

Ennek az emberkének négy nagyon erősen addiktívvá tevő tulajdonsága van (azon kívül, hogy megtapsolod, mikor beszól neked).  Az egyik az, hogy rohadt profi zongoraművész –ami ugye eredményezi azt, hogy immáron szimfonikus zenekar kíséri – e mellé egész jó humorista, tud énekelni, és az egész show-ját úgy adja elő, hogy „Úgy botránkozzál, mintha hánynál!”. Beflangál a színpadra féligberasztázva-kifestve-mezítláb, olyan menő funky-blues-rock egyveleget lenyom, hogy robban, és közben megállás nélkül ökörködik a színpadon. Az egy dolog, hogy megerőszakolja a zongorát, mert azt minden jó zongoraművész megteszi egy picit a józanész határain belül.  Ő viszont szado-mazót játszik vele, és megkúrja kegyetlenül, száraz, sóderes fasszal. A dalok szövegei botrányosak (próbálok itt, a posztban is idomulni), van bennük zsidózás, négerezés, gingerezés, buzizás, ahogy kell, a tömeg pedig persze tombol, akármilyen jóvágású brit középosztály legyen is. Szóval királyság, úgyhogy hallgassátok csak:

Létezik a faktor, hogy valakinek másféle zene tetszik úgy alapvetően, és nem is állítom, hogy ez egy zenei mestermű. Valószínűsítem, hogy azon kevesek közé tartozom, aki azonnal beleszeretnek ebbe a cuccba gondolkodás nélkül, és természetesnek veszem, hogy másoknak meg ez nem fog bejönni.  Nem is erőlködök, csak kifejtem, hogy nekem az ebben a hihetetlenül menő, hogy ugyan ez a forma énekelne, meg zenélne alapvetően, mégis az egész aktus, amit felállít 60%-ban függ csak magától a zenétől, a többi az stand up comedy, és ez pont az a kis rohadék, emberközeli, beszólogatós patkány, akik mi vagyunk. Persze nehezíti a rajongást, ha az ember kevéssé tud angolul… a szótárazást nem ajánlom.


Szólj hozzá!

Címkék: zene kult humor idióták

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr124314747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.