Az igazság eléggé nagy ribanc. A történelmi tény pedig a legnagyobb mind közül. Mennyivel kúlabb lenne például, ha Mátyás királyt tényleg mindenki imádta volna vagy ha nem a honfitársaink fasszopósága miatt szakad szét az ország Mohács után, hanem tényleg csak azért, mert a törökök legyőztek minket? Vannak olyan dolgok, amiket inkább átír a népi képzelet, ezzel nincs is baj. A probléma ott kezdődik, hogy mindenki azt hiszi egy idő után, hogy tényleg így is történt. Ez van, így működünk. Jöjjön most néhány tény, amik valójában soha nem történtek meg, akármennyire jól is hangzanak.

1. Nero, a véres költő

Neroról baromi jó sztorik vannak. Tényleg. Csávókám például kinyírta az anyját, a feleségét és a nevelőjét is. Ja, meg a legjobb hadvezérét, puszta féltékenységből - tanulság: ne legyél túl sikeres, ha őrült a főnököd.

A kedvencem mind közül talán az, amikor meg akarta nyerni fogathajtóként az ókori olimpiai játékokat - a probléma az volt, hogy erre két évet még várnia kellett volna. Megoldás: naptárreform. Igen. Ez az idióta fogta és átírta a naptárat, csak azért mert azonnal játszani akart. Egyedül. Más induló nem lévén (okokat lásd kicsit feljebb) Nero egyedül versenyzett és (most kapaszkodjatok meg) sikerült nyernie is. Annak ellenére, hogy képtelen volt eljutni a célig.

Ami viszont nem történt meg: Szeretjük azt hinni, hogy Nero 64-ben felgyújtatta Rómát, csak azért, hogy egyébként rettenetes költészeti-énekesi tehetségét csillogtassa. Még egy jól hangzó szólásmondásunk is van erről: "Nem az a baj, hogy Nero felgyújtatta Rómát, hanem az, hogy rosszul játszott". Az egyetlen probléma, hogy Nero még csak a városban sem volt, mikor tűzvész kerekedett, amely tűzvész egyébként várható lett volna, mivel a város nagy része egymásra zsúfolt, fából készült bérkaszárnyákból állt. Suetonius-nak köszönhetően persze mindenki azt hiszi, hogy ő volt, holott még a palotáját is megnyitotta a túlélőknek és újraépíttette a várost (más kérdés, hogy ezzel egyidőben elkezdte megépíteni megalomán palotakomplexumát is). Bűnbak viszont kellett ugye, szóval, miután bökött egyet egy listára, elkezdte lemészárolni a keresztényeket - amivel annyit legalábbis elért, hogy ha valakik, akkor a később óriási befolyásra szert tevő katolikus egyház vezetői elrebeghetnek egy halk "köszi"-t neki.

2. Petőfi és a forradalomindító szavalás

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcunk egy eléggé jó sztorija a magyar történelemnek. Végül beszívtuk persze, mert szar helyen van az országunk és emiatt viszonylag támadhatóak vagyunk, az viszont tény, hogy egy tavaszi délutánon fogtuk magunkat és kinyilvánítottuk a szabadságunkat. Úgy, hogy délután még volt időnk sziesztázni is egyet. Igen, meghallgatták a Nemzeti Dalt, kiakadtak a zsarnok Habsburgokra, elfoglalták a Landerer-nyomdát, aztán Irinyi utasítására mindenki szépen hazament, megebédelt, szundizott kicsit, aztán visszamentek forradalmat csinálni.

Ami viszont nem történt meg: 1848. március 15-én Petőfi durván négyszer is elszavalta költeményét (jó, hát büszke volt rá, lássuk be, hogy joggal), ráadásul emléktáblát is avattak neki a Nemzeti Múzeumnál. Az aprócska probléma, hogy pont ott pont nem hangzott el a vers. Ez nyilván nem ír felül mindent, de azért be kell látni, hogy szórakoztató dolog, hogy még egy korabeli rajz is van róla, ami benne van minden történelem könyvünkben.

3. Hitler, az öngyilkos diktátor

Hitlert mindenki utálja. Teljes joggal egyébként, mert bár gyakorlatilag megmentette a német gazdaságot és politikai kommunikáció szempontjából sem volt egy utolsó figura (Goebbels persze ebből rendesen kivette a részét), azért mégis voltak rossz döntései. Ilyen például a zsidóság, a melegek, a kisebbségek, meg úgy általában azok közellenséggé nyilvánítása és lemészárolása, akik nem németek. Viszonylag vicces, hogy ő maga osztrák volt, de mindenre ugye ő sem figyelhetett oda. Aztán 1945-ben vége lett az ámokfutásának, a szövetséges csapatok bevették Berlint, ő pedig bunkerében elbúcsúzott vezérkarának tagjaitól.

Ami viszont nem történt meg: A legenda úgy tartja, hogy újdonsült feleségével, Eva Braunnal bezárkózott a szobájába, majd a nő ciánnal megmérgezte magát, Hitler pedig főbe lőtte magát. A probléma ezzel pusztán annyi, hogy az állítólagos hullákat a) viszonylag kevesen látták és b) soha nem is találták meg. Sztálin ugyan hazavitte magának a koponyájának egy darabját szuvenírként, de arról is kiderült néhány éve, hogy valójában egy negyven körüli nőé, ráadásul Sztálin maga is azt hangoztatta, hogy véleménye szerint Hitler lelépett. Az viszont tény, hogy találtak egy főbe lőtt holttestet a bunkerben, ám arról meg az derült ki, hogy valójában egy Gustav Weler nevű hasonmásé. Biztosat nyilván nem lehet állítani, de eléggé nagy sansz van arra, hogy az elmúlt hatvanegynéhány évben Hitler valahol Argentínában üldögélt egy ház verandáján családja körében. Ha így van, ami azért eléggé valószínű, akkor két fontos dolog van: 1) megdöbbentő, hogy soha nem találtuk meg és 2) a kurva anyját.