Van az úgy, hogy az ember nem sajnálja, hogy lebasszák, tudja, érzi, hogy megérdemli, hogy a másik mindenféle bántó szándék nélkül hívja gyerekesnek vagy szar embernek. Szép dolog ez. A spontaneitás dicsérete következik.

A spontán bulik a legjobbak. Amikor kettecskén-hármacskán üldögéltek valahol, már majdnem elkezdtek unatkozni, és akkor eszetekbe jut, hogy „basszameg, hívjuk fel a Petyát!” és akkor felhívjátok, de nem ér rá. Nem baj, elkezditek végigtelefonálni a telefonkönyveteket, és végül a legérdekesebb emberekkel lehet találkozni. Benjamin például egy ilyen bulin szerzett magának nőt, még jó régen. Meg múlt pénteken is toltunk egy ilyet Csendessebbennel, oszt tényleg nagyon jó volt. Spontán buli = MENŐ

De nem csak spontán bulik vannak, hanem spontán cselekedetek is, meg véletlenszerűen kibökött mondatok. Például az ember megy jegyet beíratni egy olyan időpontban, amikor arra számít, hogy tök üres lesz az egyetem (közeleg a karácsony), mégis meglát egy ismerőst, akivel már jó régóta nem beszélt, van annak már egy éve is. Félszegen odaint neki, majd bemegy a tanárhoz. Aztán kijön azzal a céllal, hogy már megy is haza, de az ismerős még mindig ott ül. Két óra múlva már tényleg hazafele tartasz, de csak mert félbeszakadt a beszélgetés. Spontán ültünk oda ahhoz az ismerőshöz, akivel már régen félbehagytunk fontos megbeszélnivalókat. A gyávaság nem témája a posztnak, csak futólag megemlítettük.

Szóval a múlt péntek. A kollega szerint fel kell hívni a Főnököt, Benjamint de még Bandit is, hogy ugyan jöjjenek már fel, de nem. Barátnőkkel, egyéb elfoglaltságokkal, fáradtsággal védekeznek. A papírkutyák… Végül úgy döntöttünk, hogy visszahívjuk Beniéket, nem volt könnyű, már le is mondtunk róluk, amikor a Fater felszólt, hogy valamiklári megjött. Négyen voltak, rajtuk kívül egy régi-régi ismerős („az most nyáron lehetett, amikor én már nem, te viszont még igen”) és egy teljesen ismeretlen srác, aki viszont tudja, mi az a 4K! és imádja a Pink Floydot.

Miután odaültem az ismerőshöz, nagyjából 10 perc telt és témánál voltunk, magát nem hibáztatta, csak engem. Kedves dolog ez, de lássuk be, igaza volt, mégiscsak rég volt már. Mindenesetre jó lenne egyrészt befejezni végre beszélgetéseket, nem csak a Rőzsében véletlenül elkezdeni a második bekezdés negyedik mondatában emlegetett nővel, hogy aztán Gézával találkozva valahol a közepén félbehagyjuk. Mármint a beszélgetést. Persze csak miután azt mondta, hogy „hát igen, tényleg szar ember vagy”. Vagy legalábbis valami ilyesmit, ki emlékszik már a múlt vasárnapra, amikor Benjamin kapott egy vízipipát…?

Annyi minden történt azóta, hogy már kezdek elfelejteni akkoriban fontosnak vélt dolgokat, de a lényegre még határozottan emlékszem, talán az lesz a legjobb, ha leülök egy üveg bor mellé az egyik karácsonykor esedékes családi összejövetelen, és azokat is elfelejtem. De persze nem fogom, mert hát a spontán bulik a legjobbak, nem azok, amiket annyira-de-annyira várunk már, hogy nagyon. Mindenesetre tényleg túl sok minden történik egyszerre, ami egyrészt jó, mert spontán, másrészt rossz, mert az emberfiát csak így legyerekesezik, amin persze elmosolyodtam, mert eléggé ütött, meg aztán a végén a legangyalibb csábos mosolyával mondta, hogy „öröm volt téged lebaszni”, és tudom, hogy komolyan gondolta, a lebaszást is meg a csábos mosolyt is.

Aztán persze azt se felejtsük el, hogy spontán tévézni is jó dolog. Mármint tegnap is bekapcsolom a tévét a legjobb csatornánál, és azt látom, hogy Stuttgart-Bayern München 1-2. Tudtam, hogy rohadt jó meccs lehet, elvégre csak a 35. percben jártunk, ott ragadtam, a vége 3-6, spontán meccsnézés = NAGYON MENŐ.

Kérdezhetitek, hogy ennek a posztnak mi értelme van. Ne kérdezzétek, még én se tudom, de valamit tuti bele lehet magyarázni, elvégre (közhelyveszély!!) a káoszba mindenki azt lát bele, amit akar. Én szóltam, hogy közhely jön, a ti hibátok, hogy továbbolvastátok a mondatot.
Végezetül csak annyit, hogy a címben szereplő kérdésre végül nem született rendes válasz (a gyávaság még mindig nem témája a posztnak) csak kicsit később egy rendetlen. De a poszt akkor már tulajdonképpen létezett, csak még nem itt.

All we make is entertainment. (bocs szkr)