A holokausztról az utóbbi időben megint több hír volt annál, amennyit egy rendes széljobbos gyomra nyugodtan befogadhat, de ez már csak ilyen gonosz világ, amit a zsidók irányítanak. Miután éppen Izraelben parodizálták ki a zsidók tömeges legyilkolását, most kis hazánkban fogtak el egy 95 éves pasast, aki egyrészt Kassánál kutyakorbáccsal verte azt a picivel több mint tizenötezer zsidót, akiknek a deportálásában részt vett, másrészt (és most tessék nagyon figyelni), a Simon Wiesenthal Központ (ez valami nácivadász intézmény lehet) áprilisi éves jelentésében a tíz legkeresettebb náci háborús bűnös közé tette, a lista elejére. Oké, Ladislaus Csizsik-Csatary néven, de a lényeg akkor is az, hogy tulajdonképpen magyar. És még humora is van, amolyan nácis, de van.

Csatáry, ahhoz képest, hogy milyen rohadtul öreg már, egészen jó bőrben van. Na most nem akarok olyan irányba elmenni, hogy az ilyen botrányok elkerülésére is jó lenne korábban felvázolt ötletem az öreggondozásról, inkább beszélgessünk arról, hogy mit is csinált ez a tömeggyilkos háborús bűnös.

Kassán dolgozott, a Magyar Hírlapnak adott interjújában (ahol egyébként a leadben csupakisbetűvel szedték a nevét) elmeséli, hogy közigazgatási munkát végzett, például útleveleket állított ki. Ez persze magyarul pontosan azt jelenti, amivel vádolják, hiszen, bármennyire is „kellemetlen feladat” volt a németekkel dolgozni, azért ő lelkesen részt vett több mint tizenötezer zsidó deportálásában. Na most a kort alapul véve mondhatjuk, hogy ez közigazgatási munka, sőt, végső soron valóban útleveleket intézett (bár akkoriban a marhavagonok teljes szabadsággal közlekedhettek két tábor között, egyfajta schengeni határként fogták fel az országokat elválasztó vonalakat). Az a bajom csak, hogy teljesen rendben van, ha ez egy morbid viccként előjön egy baráti fröccsözés közben, viszont egy náci, aki embereket küldött a halálba, ne jöjjön elő ilyen fapofával előadott, cinikus poénokkal. A pozitív része a dolognak az, hogy mostmár biztosan tudjuk, hogy Csatárynak van humorérzéke, esetében viszont ez is csak súlyosbító körülményként fogható fel.

Az persze egy jó kérdés, hogy mit lehet ezzel kezdeni. 95 éves, már rég leszarja, simán bevállalja ezt a szöveget is, hiszen nem lehet már mit csinálni vele. Halálra ítélik? Na és? 95 éves, még ha életfogytot kap is, miért érdekelné, azt a pár évet már teljesen mindegy, hogy a Balaton mellett, egy NDK-s üdülőben vagy egy állami intézményben tölti. Majd olvas valamit. Meg mosogat.

Részemről tudom, hogy mit kellene vele tenni: engedjék szabadon. De előtte vegyenek példát Aldo Raine hadnagyról.