Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Ezért szavazz az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-re!

2014.04.03. 11:00 mujure

Már csak néhány nap és a szavazófülke magányából az urnákhoz járulva döntenünk kell az ország további sorsáról. Sokaknak még mindig nem egyértelmű, hogy kire szavazzon, a bizonytalanok száma történelmi magasságokban van, miközben a pártok támogatottsága történelmi mélységben sínylődik. Pedig nem olyan nehéz döntés ez, sőt, tökéletesen egyértelmű, hogy egyetlen jó választás van 2014-ben Magyarországon. Igen, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP. Miért ne? Az teljesen egyértelmű, hogy Orbán Viktor és bandája nem vezetheti tovább ezt az országot a katasztrófa és a feudalizmus felé. Most még megállíthatjuk őket, még van rá lehetőség! Ezt azonban kizárólag az egyetlen erős demokratikus pártszövetség tudja elérni. Vissza kell fordítani ezt az országot, mert Orbán képes lenne az utolsó falat kenyerünket is kilopni a szánkból. De ha mindez nem elég, akkor felhozunk még öt érvet a demokratikus ellenzék, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP mellett!

Orbánnak mennie kell

Orbán Viktornál nagyobb szenny nem volt és reméljük nem is lesz a magyar politikai életben. Hozzá képest Horthy és az ő antidemokratikus, elmaradott rendszere maga volt a Kánaán, hozzá képest még maga Hitler is csak egy durcás, de legalább visszafogott kis óvodás volt. Orbán Viktor…már a név puszta megemlítése is kollektív dühöt és ökölbe szorított kezeket kell okozzon minden jóérzésű, demokrata magyar számára. Mi azonban, bármennyire is szeretné ezt Tudjukki, nem fogunk az erőszakhoz menekülni! Van még remény, hogy leváltsuk ezt a patás ördögöt és nagyurait! A fülkébe nem tudnak utánunk jönni, ez az utolsó mentsvár, hogy elűzzük innen Őt! Ha újra nyernek, 2018-ban nem lesz szavazati jogunk, nem lesz választás, nem lesz több lehetőség egy demokratikus forradalomra. Ha te is félsz Orbán rezsimjétől, szavazz az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP listájára és egyéni jelöltjeire!

Gyurcsány, az elmúlt négy év legjobb politikusa

A szerkesztőség kollektíven egyetért abban, hogy a 2010 óta eltelt időszak legkomolyabb politikai teljesítményét Gyurcsány Ferenc tette le az asztalra. Kezdve a DK megalapításával (ami már a puszta létezésével is teljes pánikot okozott a jobboldalon), folytatva a Facebookos esszéin és a szakácskönyv kiadásán át egészen az összellenzéki lista harmadik helyére való felkerüléséig, megannyi emlékezetes pillanatot okozott. Feri döbbenetesen mélyről indult négy évvel ezelőtt, de az a töretlen hit és akarat, ami őt  már a kormányzása során is jellemezte, ezúttal sem hagyta cserben. Elsöprő erejű beszédeit kezdetben alig néhány száz lelkes DK-szimpatizáns hallgatta, de mára ott tartunk, hogy a Napiferi alkalmazás kétségtelenül a legelterjedtebb a politikai témájú appok között. Tavalyi, október 23-i beszédét pedig retorika-órákon fogják tanítani a jövő politikus-nemzedékének! Gondolatai, éleslátása és magával ragadó humora mind olyan jellemzők, amikre büszkén támaszkodhat, bárhova is vesse a sors. Ha te is azt szeretnéd, hogy ne tűnjön el végleg a politikából és továbbra is halhassuk hangját a közösségi médiában, muszáj az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP mellé húznod az ikszet.

Ennyi névvel még senki sem kampányolt

Itt most nem pusztán arra célzunk, hogy öt párt neve mellé kell húznod a vonalkákat (egymást metszeniük kell, ne felejtsétek!), hanem arra, hogy mennyiféle nevet kreált a társaság a kampány során: Együtt 2014, Összefogás, Kormányváltás. Az pedig, hogy mindezek ellenére továbbra is kitart a koalíció és stabilan a Fidesz legerősebb kihívója, jelzi erejüket: hiába a megannyi oldalról jövő provokáció, hiába a mindenféle csip-csup ügyek (Zuschlag, Simon Gábor) emlegetése, a demokratikus ellenzék győzni fog, mert győznie kell!

Mesterházy a legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt

Mesterházy Attila egyértelműen bizonyította, hogy a teljesen leszerepelt Orbán helyett ő a legalkalmasabb arra, hogy kivezesse országunkat a teljes nyugati elszigeteltségből és a keleti befolyás alól. Ahogy megújította az MSZP-t, az tökéletes munka volt! Ma csupa új arc szerepel mind a párt vezetésében, mind az ellenzéki listán. Tette mindezt olyan lelkesedéssel és hevülettel, amit legutóbb Gyurcsánynál láttunk a baloldalon. Mesterházy egy fiatal, roppant tehetséges ember, pontosan tudja mit akar és azt hogyan érheti el. Keresztül vitt egy olyan forradalmi változást az MSZP-n belül, ami méltán emeli majd a történelem piedesztáljára. Szerénységére és éleslátására jellemző, hogy bár pártját megújította, belátta, a Fidesz és zsarnoki vezetője elleni harcban szüksége van olyanokra is, akik már legyőzték azt. Mi ez, ha nem érdem arra, hogy Te is az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-re szavazz?

Az elmúlt 25 év legizgalmasabb kormányzása jön

Ha győz a demokratikus ellenzék összefogása, akkor minden kétséget kizáróan az eddigi leginstabilabb, legsokszínűbb, ezzel együtt pedig a legizgalmasabb kormányzat jön létre. Egyszerre öt párt még sosem vezette koalícióban ezt az országot, ami hallatlanul érdekes kérdéseket fog felvetni. Ha másért nem, hát ezért mindenképp ide kell húznod az ikszet, szólaljon már meg benned is a kíváncsi politológus, a kutyafáját! Gondolj bele: hányféle miniszter lesz itt, hányféle álláspont, hányféle belső vita! Egy azonban közös mind az öt pártban: a demokrácia iránti feltétlen elköteleződés. Ha te is szeretnéd végignézni, ahogy egy történelmi kormány jön létre, él és alkot, akkor nem tehetsz mást, mint az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP közös, demokratikus listájára húzod a húznivalót.


62 komment

Címkék: politika szavazás demokrácia gyurcsányferencing

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr465889469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorstalan gáz 2014.04.03. 22:50:42

Tessék mondani, ez most vicc volt?

Überspannung 2014.04.03. 23:07:07

kemények vagytok, nagyon kemények.
szerencsére, ahogy látom, vannak korábbi posztok a többi párttal is, szóval ki van egyensúlyozva a baromság.
bár a jobbikos posztnál nincs hozzászólás, az biztos nem volt címlapon, fúj liberálbolsevik index.

leftishgurl92 (törölt) 2014.04.03. 23:57:32

Az Orbán-kormány ebben a ciklusban még maradni fog, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Mi baloldaliak akkor viselkedünk felelősen, ha azon gondolkodunk, hogy mit kell tennünk nekünk vasárnap és a következő ciklusban azért, hogy ez a következő választásra megváltozzon.
Anno 2006-ban a baloldal pártjai kormányon olyan görcsösen ragaszkodtak a hatalmukhoz, hogy évekig nem vették észre mi lenne a legjobb forgatókönyv, azaz hogyan lehetne elkerülni a fideszes kétharmadot és a baloldal totális szétesését. Ez pedig a kormányzásról való idő előtti lemondás és az előrehozott választás lett volna. Pontosan azok féltek megtenni ezt és elengedni a kormányrudat és Gyurcsány Ferenc kezét, akik a Fideszt - természetesen joggal - vádolták-vádolják egy emberes, autokratikus vezetéssel. Bagoly mondja verébnek ugyebár. Elvesztette volna a baloldal az előrehozott választásokat? Minden bizonnyal, de a Fidesznek esélye sem lett volna a 2010- ben megszerzett kétharmadra, és a baloldali pártok nem szenvedtek volna történelmi vereséget. Az ő felelősségük az, hogy mind a baloldal, mind a Fidesz olyanná vált, amilyenek ma, és ők a felelősek, hogy a szélsőségesek korábban elképzelhetetlen legitimációhoz jutottak. Ha akkor a baloldali pártok reálisan mérik fel az események súlyát, ha megfelelően képviselik a saját és az ország érdekeit, akkor lemondanak. Az előrehozott választásokat a Fidesz megnyerte volna ugyan egy szűk többséggel, de ebben az esetben olyan kompromisszumokra kényszerül, ami biztosította volna a fékek és ellensúlyok rendszerének érvényesülését. Ehelyett Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormánypártok egymás túszaivá váltak, aminek az eredményét mindannyian ismerjük.
Ami viszont ennél a felelősségnél is súlyosabb, az az elmúlt 4 év alatti politikájuk: semmilyen konzekvencia nem lett levonva, vagy ha mégis, az az összebútorozással le lett nullázva. Itt vannak ugyanazok az emberek, akik idejuttatták az országot, akik megágyaztak a perverz fideszes 'demokráciának', a szélsőségesek térnyerésének, és mindeközben megújulásról beszélnek. Elképesztő, már-már fideszes arroganciára vall ez a képmutatás és nem sok jót sejtet a jövőre nézve. Ha a Fidesznek valamiben igaza van, akkor az az, amikor azzal vádolják az összebútorozókat, hogy csak és kizárólag a koncért, a biztos bejutásért, a képviselői tiszteletdíjért és a mentelmi jogért voltak képesek összefogni. Azt is csupán "befogott orral, halkan anyázva". Kormányozni ezek? Hogyan? Egymást is utálják. Az lenne a program, hogy ne Orbán? Hogy mindent vissza? Ötpárti koalíció Magyarországon, ahol a kétpárti is rendre megbukott, ha a másik résztvevő nem csak egy papíron létező szatelitpárt volt? Ahol egyik nap még arról van szó, hogy összefoghatunk, de amazokat már nem vesszük be a buliba, aztán másnap már ők is bent vannak, hiába épült arra ezen egyének nem túl vaskos politikai tőkéje, hogy velük soha? És ehhez saját bevallásuk szerint is elég egy Unicum. Ezek lennének a baloldali győzelem letéteményesei? Mennyi ideig tudna egy olyan, csupán egyszerű többséggel rendelkező baloldali kormány működni a Fidesz által felállított rendszerben, amelyik ebből az öt csoportosulásból áll? A 'csak ne Orbán'-on kívül jóformán nincs olyan politikai kérdés, amiben egyetértenének, garantált lenne a folyamatos koalíciós marakodás és az állandósult kormányzati válság, aminek eredményeként ezután a választások évtizedekig tétnélkülivé válnának. Ezt mi baloldali szavazók csak úgy akadályozhajuk meg, ha mi magunk kényszerítjük rá a baloldali politikai elitet a megújulásra, ha mi magunk cseréljük le mind a szociáldemokrata, mind a liberális garnitúrát. Ehhez márpedig egyetlen út vezet, ha a kormányváltó összefogás helyett az LMP-re szavazunk, és a leszerepelt, kiégett, lejáratódott emberekből álló csoportosulás nem éri el a 15%-os küszöböt és nem jut be a parlamentbe. Csak ez az apokaliptikus vereség hozhatja el a baloldal tényleges újjászületését, csak ez az eredmény teremtheti meg az esélyét annak, hogy a következő választásokra reális alternatívát nyújtani képes, hiteles pártok tűnjenek fel a hazai politikai paletta baloldalán.
Aki vasárnap a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy tandemre szavaz, az a Fidesz és a Jobbik uralta jövőre, a kilátástalanságra szavaz. Az összefogás kiszorulása a parlamentből pedig pontosan azt a reményt adhatja meg a baloldali szavazóknak és a politikából kiábrándult embereknek, hogy igenis van értelme kiállni az elveink mellett, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét az árulással, a megalkuvással és a rossz kompromisszumokkal szemben. Ez pedig hitet és erőt fog adni, hogy ma még nem létező baloldali szerveződések jöjjenek létre a jelenlegi garnitúra romjain. Csak így váltható le a Fidesz, csak így adható vissza a baloldal becsülete, csak így állítható helyre a demokrácia. Többszörösen leszerepelt, közutálatnak örvendő hiteltelen arcokkal, akiket csak az ellenoldal közös gyűlölete tart össze, ez nem lehetséges.

jet set 2014.04.04. 00:13:48

Először azt hittem, hogy komoly, aztán elolvastam. :-)

mortullus 2014.04.04. 00:47:53

igaza van Bayer Zsoltnak, ez tényleg az 1919-es patkányhíradó stílusa, ezek tényleg a bolsi népbiztosok szellemi örökösei. Hihetetlen látni, ezek még mindig itt vannak és 100 év alatt sem tudtak felszívódni.
És tényleg ti akarjátok vezetni az országot? Na abból nem esztek!
Ha van egy kis esze magyar népnek, ti eltűntök a süllyesztőbe remélhetőleg örökre.

mortullus 2014.04.04. 01:08:04

bár tovább olvasva, a vége felé tényleg vicc kategóriába fordul :)

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.04. 01:11:18

@leftishgurl92:

Ne haragudj, hülyeséget beszélsz. Négy éve a baloldali szavazók azért "szavaztak át", hogy kurvagyorsan javuljon a helyzet, ezért lett kétharmad. Arra senki nem számított (nagy része legalábbis nem), hogy Orbán Viktor ilyen kurvagyorsan lerombol, tönkretesz mindent, még jobban összeuszítja az embereket, és legyártja a hülyébbnél hülyébb fidesztetűket, sőt, a gyerekeinket is elkezdi mérgezni fideszgörénységgel, lásd Simicskó iskolai performansza.

Ehhez képest akár Gyurcsány, akár Bajnai, akár Mesterházy, de akár Vona, vagy akárki, egy nagyságrenddel másabb Magyarország: félelem nélküli, nem mérgezett, demokratikus. Lehet hogy csicskásokkal jobban el van látva Orbán és kurvanagy pártfegyelem van, de bazmeg: EZT MÁR EZERSZER kikúrta magából a történelem, ne kezdjük már mi is megint, mint Sztálin, Hitler, Fidel, Kim Ir Szen...!

Szóval: tudom hogy esélytelen, de akkor is: el kell menni szavazni, és ezt a tetű mocsok Fideszbandát, aki megfosztott a félelem nélküli élettől, a szabad médiától, aki mérgezi a kisgyerekek lelkét, olyan mérhetetlenül messzire el kellene zavarni a picsába, hogy évekig egymás seggét kelljen nyaldosniuk, ha baráti érzést akarnak érezni.

Ezt pedig kizárólag úgy lehet, ha

!!! A Kormányváltás jelöltjére és listájára !!!

húzzuk be az ikszet. Más lehetőség nincs, különben a gyerekeink menthetetlenül ugyanolyan segghülye idióták lesznek, mint mostani Orbánseggnyaló Fidesz-szavazó köcsögök.

midnight coder 2014.04.04. 06:32:50

Fura humora van a postolónak. Csak elnézte a naptárat. De végül is, jobb későn mint soha, így is jót nevettem.

midnight coder 2014.04.04. 06:35:24

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: Szerintem, ha beveszed a gyógyszered sokkal másképp látod majd a dolgokat. Rájössz, hogy senki sincs megmérgezve, az emberek épen és egészségesen járkálnak az utcán. És nem mindenki megy szembe a forgalommal az autópályán, csak te.

Behajtó70 2014.04.04. 07:08:22

Na nézzük a drímtímet!
Fodor: csődbe vitte az SZDSZ-t, többszázmillió kifizetetlen számlát maga mögött hagyva. Ideológia: minden mehet, csak hatalomban legyen. Az ország egyik legkártékonyabb embere.
Gyurcsány: eddig még egyszer sem tette azt, amit ígért, pedig már sokszor kapott bizalmat. Most miért tenné? Arcpirító hazugságait mág mindik eszik páran. Szégyen.
Bajnai: szétmutyizta a Libás céget,, sokan meghaltak, tönkrementek, de őt ez nem érdekli, szociális érzéke nulla. Minelnökként Gyurcsány bábja, a nyugati érdekek maximális kiszolgálója.
Mesterházi: nézz már rá, képzeld el minelnöknek, és ne röhögd el magad 1 percig! Ertelmes mondata még egy sem volt.

Összességében uralmuk alatt az ország csak rossz irányban halad. Minden ponton.

Erre a bandára tényleg ki szavaz? Gondolkodjatok már!

jog-ász 2014.04.04. 07:48:44

behajtó!és akkor folytasd a sort az elmúlt négy évvel is.

azért szavazott négy éve mindenki jobbra, mert megvolt a remény hogy 2/3 birtokában végre tényleg mélyéségében is reformokat csinál a kormány, és mivel erős a támogatottsága, a keserű pirulát is lenyeli könnyebben a nép.
a legnagyobb bűnük, hogy semmilyen reformot nem csináltak a jelentős többségükkel.ha most nem de később ezért fognak nagyon csúnyán elbukni.

tomfree 2014.04.04. 07:49:20

Ez egy vicc. Addig olvastam ezt a bofogest, amig az iroja ki nem okoskodta, hogy Hitler jobb volt, mint Orban. Idiota.

Sexual Harassment Panda 2014.04.04. 07:57:54

@tomfree: Ja, és kurva nagy diktatúra van ám!
Mindenki retteg!
Én pl attól, hogy hétfőn már dolgoznom kell.
És demokrácia sincs, persze.
Igaz, hogy holnap után választások lesznek, de az ne zavarjon.
Abban igaza van a posztolónak, hogy Gyurcsány ugyanolyan kali erű szónok, mint Orbàn, csak ő elbaxta.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.04. 08:12:45

Alapvetően, ha nyerne a ballib szövetség most, katasztrofális eredményei lennének ennek. Nincs most a Fidesznek alternatívája.

Hozzáteszem: a Fidesz nem megoldás semmire, nem folytat jó politikát.

Itt arra van szükség, hogy új erők tudjanak kibontakozni. Ennek feltétele most a ballib bukás, aztán meg 4 év múlva a Fidesz bukása.

Igazad van abban, hogy nagy hiba a baloldal és a liberalizmus keverése. Legyen egy baloldal, szocdem baloldal, s legyen liberális oldal.

Ugyanez a jobboldalon, legyen külön egy konzervatív erő és egy populista erő.

Így nincs kire szavazni, ha az ember lelkiismeretes akar lenni.

ggiza 2014.04.04. 08:13:23

Hehehe... Arra az öt kreténre kéne szavazni, ott fenn a fényképen???? :)))))))) Soha!!!! Bárki másra. Még a Jobbik is előrébb van a listán. A fenti öt kretén arra lesz ítéltetve, hogy a vasárnapi zakó után, ízekre szedjék egymást a bűnbak keresésben. Dőljünk hátra, és kacagjunk az ostobákon! :))))) A csalódott támogató birkákat pedig kis tockosokkal rázzuk fel a hitetlenség kábulatából majd, "mi van böszme, egy pillanatig is hittél abban, hogy van esélyetek? "... :))))

barli 2014.04.04. 08:16:30

biztos, hogy ezzel fogtok bizonytalanokat fogni?

ggiza 2014.04.04. 08:17:58

@leftishgurl92:

A zakó után atomjaira hullik szét a ballib csürhe, tehát, nincs min "gondolkodnotok".... :)))

Trackers 2014.04.04. 08:24:53

Paradox módon éppen a poszt szerzőhöz hasonló fanatikus GYurcsány hívők tartják hatalmon Orbánt és a Fideszt.

Remélem hogy egyszer ezt ők is felimerik, és együtt kergeti el a magyar választó a Fideszt és az MSZP-t.

Fekete Pestis 2014.04.04. 08:31:42

@sorstalan gáz:

én is pont ezt akartam kérdezni.
hitler, mint aki jobb mint orbán, és gyf., az utóbbi évek legjobb politikusa ...
bónuszként : szavazz az instabilitásra, mert az olyan izgi ...

nem is kár, hogy mincs már ludas matyi ... ;)

Sexual Harassment Panda 2014.04.04. 08:33:28

@maxval a gondolkodó birca: És mi A magyarázat arra, hogy a dem.ellenzék szerint rettenetes a diktatúra, és nincs jogállam?
Szemmel láthatóan, két rettegés között azért lehet írni ellenzéki blogot az indexen, napi 10x.

ParaZita2 2014.04.04. 09:00:05

Mi az a "bolsi"?
Elmagyaráznátok?
(vissza egészen a cirill betűs írásig)

makkospacal 2014.04.04. 09:05:33

Tanulság: a fidesz ánuszán kívüli világban van humor és humorérzék, a csutipopóban nincs, csak bugyuta rajongás. Humorérzék = intelligencia.

Ez különösen annak fényében ijesztő, hogy tucatnyi felnőtt, akár 50-60-as, már elvileg bölcs ember csillogó szemmel nyomja nekem a papírdiktátor mantráit. Pedig éltek a pártállami időkben és egyszer már elegük lett az aféle hazug kommunikációból. Ez döbbenetes.
És ők fognak dönteni mindannyiunk sorsáról holnapután.

makro67 (törölt) 2014.04.04. 09:06:03

@leftishgurl92:

Ragyogó látlelet, tökéletes elemzés. Igen, üzenni kell a politikai elitnek, hogy ez egy teljesítményorientált világ, ahol az - erkölcsösség mellett - az egyetlen mérce, hogy a kormány elő tudta-e mozdítani a társadalmi jólét emelését, vagy sem.

A narancsosok a társadalmi-gazdasági élet minden frontján csak kudarcot mutattak. Annak ellenére, hogy mindent megkaptak, ami jó teljesítmény eléréséhez szükséges: kaptak tőlünk 2/3-os erős politikai felhatalmazást, nyugodt 4 évet, és 10 milliárd eurónyi vagyont manyup formájában.

És mit produkáltak? Stagnáló gazdaságot, brutális jövedelmi különbségeket, elbukott szabadságharcot az államadósság frontján, a környező országokhoz képest a leggyengébb teljesítményt - hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Gyalázatos és hitvány produktum áll ezért a fidesz 4 éves mérlegének serpenyőjében.

Így hát azokat, akik a hont idejuttatták - a narancsosok és a vörösök egyaránt - nem szabad legitimálnunk. Sólyom Lászlónak igaza van: nem azt kell méricskélni, hogy melyik a kisebb rossz, hanem alaposan át kell nézni a választékot, amely a bőség látszata ellenére sem bőséges.
Jelen pillanatban egyetlen párt maradt csak a palettán, akire a polgárosodást, a jogállamot, az erkölcsösséget (mert ugye a politika erkölcs nélkül banditizmus - Deák Ferenc) a gazdasági felzárkózást óhajtó választók szavazhatnak.

Ez pedig valóban az LMP.

♔batyu♔ 2014.04.04. 09:09:18

Kihagytad Bokrost és Fodort. na meg a jó csajokat.

ggiza 2014.04.04. 09:14:09

@makro67:

Jusson be az LMP, ha komcsiktól viszitek a szavazatokat, ám legyen!

♔batyu♔ 2014.04.04. 09:15:34

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?:

"Ehhez képest akár Gyurcsány, akár Bajnai, akár Mesterházy, de akár Vona, vagy akárki, egy nagyságrenddel másabb Magyarország: félelem nélküli, nem mérgezett, demokratikus."

Nem tudom honnan szeded ezt a baromságot, de én éppen Gyurcsányék idejében nem jártam politikai rendezvényekre épp azért, mert nem bíztam meg ebben a libsivé vált komcsi bohócban.

2006.októberében be is jött a félelmem.

Úgy voltam vele, úgyis a szavazat a valódi fegyver a "demokratikusokkal" szemben, aztán 2010-ben megelégedéssel láttam, hogy más is így volt vele.

2010 óta már nincs ilyen gond, simán el lehet menni félelem nélkül bármely párt rendezvényére.

ggiza 2014.04.04. 09:16:32

@makkospacal:
"És ők fognak dönteni mindannyiunk sorsáról holnapután. "

Ja, nagy valószínűséggel jól döntenek. Ti meg mentek a p csába. Most tényleg, annyi jó csicska állás van pl. Londonban, az ilyen Foxi-Maxi szakon végzett ballib gyerekeknek....

♔batyu♔ 2014.04.04. 09:16:55

@ParaZita2: Mintha nem tudnád. Gondolom, viszont, hogy ki a náci, az nagyon megy.

Kivlov 2014.04.04. 09:19:59

jaj, mekkora égés lesz ez az nagy összef*sás vasárnap... :D

ggiza 2014.04.04. 09:20:21

@makro67:

"Sólyom Lászlónak igaza van:"

Sólyom, Sólyom....... Ismerős név... Nem ő az, aki csak a fidesznek köszönheti, hogy kztelnök lett???
Igazi magyar, oda sz rik, ahonnét a kaját kapta.

Lovag Mihály 2014.04.04. 09:23:00

@jog-ász: 2014.04.04. 07:48:44

tök vicces olvasni a propagandátokat. egyszer nem csinált a fidesz semmit, másszor meg szétvert mindent.

ParaZita2 2014.04.04. 09:30:43

@♔batyu♔: :) SZia, Batyu!
Imádlak! :)
Persze, hogy tudom, a "bolseviket", a "menseviket", meg a "nacionalistákat", "liberálisokat" is. Az, hogy zsargonban itt mi fut, csak igazándiból szórakoztat.
(minden csak duma, én azt mondom, minden probléma forrása a kib@szott nagy gömböc állam. Senkinek semmi komoly gondja nem lenne senkivel és semmivel, ha sokkal kisebb volna az állam. Illetékek, sóhivatalok, adók, korrupció, mindenbe beavatkozás, TEK, KatasztrófaVÉDELEM, stb, stb. Sok-sok áltevékenység, mind az alkotó emberi lét akadálya csupán....FOLYTATJUK... he-he-he)

Medgar 2014.04.04. 09:36:18

Ismét egy gyöngyszem :-) Köszönöm Főnix.

♔batyu♔ 2014.04.04. 09:44:05

@ParaZita2: Tudtam én, hogy profi vagy:)

Persze, ide én is szórakozni járok, bár ritkán egy-egy ballibsi azért ki tud borítani.

Az biztos, hogy problémáink forrása az, hogy túl sokan esznek tenyérből, amit persze az adófizetők állnak.

Mérnork 2014.04.04. 09:49:51

Na mi van, átnevezték a modoros blogot? ;-)

♔batyu♔ 2014.04.04. 09:50:54

Azért figyelitek, hogy a "demokraták" mennyire ki vannak?

Pedig az ember azt gondolná, hogy örülnek, hiszen végül is a népakarat győz.

Én legalábbis idáig azt hittem, hogy a demokrata elsődlegesen demokrata és csak mellékesen libsi és volt komcsi.:)))))

Erre itt köcsögözik azokat, akik nem a kedvenceikre szavaznak.

makkospacal 2014.04.04. 10:04:29

@ggiza:
Van egy hosszabb válasz is, de a rövidebbet választom, csak neked: sz*pjál kutyát :)

khell 2014.04.04. 10:22:17

Orbánt rosszabbnak beállitani mint Hitlert, ebből látszik, hogy már nagyon-nagyon rég elszakadtatok a valóságtól, a gyűlölettől azt se tudjátok mit beszéltek, mint az elmebetegek.

Feri akkora csodát tett, hogy a napiferit letölötte kb 6 ezer ember, aminek egy része az értékelések alapján azért tette, hogy elküldhesse a jó k. anyjába és lepontozta 0-ra a programot. Ezt a csodás "néptömeget" sikerült meggyőzze Ferinek. Én gratulálok neki hozzá.

Nem tudom te mitől rettegsz folyamatosan, milyen elnyomásról meg megfélemlitésről vizionálsz agymenésedben, de nekem úgy tűnik ebben a szörnyű diktatúrában na hozzád hasonló ballib elmeháborodottak szájából a nap 24 órájában ömlik a fekália az ilyen blogokban, cikkekben. Akkor milyen sajtó van elnyomva, megfélmlitve? Milyen diktatúra? Ha csak a tizede igaz lenne annak, amiket összehazudsz már rég nem élnél egy diktatúrában. Hitler idejében, aki ugye sokkal jobb volt Orbánnál? Szakadj már vissza csak egész picit a valóságba, hátha sikerül.

Occam beretvája 2014.04.04. 10:41:14

@makkospacal:" sz*pjál kutyát :)"
Végre egy tiszta hang.
Egy echte szadeszkretén megnyilvánulás.
Mert hát ha újra hatalomra kerülne a ballib csürhe
az incesztus sem lenne büntethető.
Az az a" kurd meg anyád" nem lenne sértés.
Jut eszembe mi van az állatok jogaival?

f.nero 2014.04.04. 10:44:56

Orvos látott már?
A helyedben sürgősen felkeresnék egy elmeszakértőt.

Össze-vissza vagdalkozol minden alap nélkül, még egy posztszocialista érzelmű szavazó is maximum a lázálmaiban gondol ilyeneket, de aztán ébredés után az is normalizálódik.

ggiza 2014.04.04. 10:54:03

@makkospacal:

Ugyan, a kurva anyád legfincsibb foglalatosságát miért utánoznám? :))) ?

stim 2014.04.04. 10:55:01

Nézzük meg a képen látható arcokat. Nekik köszönhető, hogy erősödött a Jobbik (is). Köszönjétek meg nekik!

A többszörösen meglopott, kisemmizett emberek joggal érzik magukat dühösnek de inteligenciától függően nem mindig azokra haragszanak akik tehetnek róla. Nem történt meg a különböző korrupciós ügyek miatt a felelősségre vonás. A népet hátrányosan érintő szerződések miatt nem vontak felelősségre embereket hűtlen kezeléssel. Tehát a Fidesz vagy nem akarta megtenni vagy a bíróságon nem ment át. Újabb és újabb generációkat semmiznek ki és azok az ügyek is amikben feljelentést tesznek elakadnak az ügyészségi szakaszban. Miért nem végzi a bíróság a munkáját? Az ő hozzáállásuknak köszönhetően IS erősödik a Jobbik, türelmetlenebbé válnak az emberek mert nem érzik, hogy igazságot szolgáltatnának.

Mi az ha nem hűtlen kezelés amikor olyan szerződést köt egy párt egy adott embere az én számlámra, az adófizetők számlájára amiben garantálja egy szolgáltató extra profitját? Az ilyet le kell ültetni. Milliárdos tétel ez amit azok a türelmetlenebbé váló emberek fizetnek ki akik dolgoznak de nem boldogulnak, nem vállalnak családot mert nem takarítanak meg annyit, hogy lakást, egzisztenciát teremtsenek. A béreket ennek megfelelően nem lehet emelni és el lehet gondolkozni rajta, hogy pl. egy vendéglátós 100E fölötti fizetéssel, 50E forintos albérletben milyen jövővel rendelkezik? Miközben ezen az áron garantálnak extra profitot szolgáltatóknak. Mi ez ha nem hűtlen kezelés? Miért nem hoznak megfelelő ítéleteket? Azok akik pl. a Jobbik térnyerése miatt fenyegetve érzik magukat magukévá kellene tenni a korrupció elleni zéró tolerancia elvét. Ahol ügyek vannak oda ne szavazz mert a Jobbikot erősíted! A Jobbik válaszreakció a meg nem oldott problémákra. Amíg ilyen problémák vannak és szemlátomást nem oldják meg addig mindig lesznek türelmetlenek ethát a Jobbiknak van létjogosultsága. A rendrakás igénye hívta őket életre. Ha te akarsz rendet rakni kevésbé radikális módszerekkel és ideológiával akkor ne támogass olyan pártot amelyik kisemmizi az embereket mert ők növelik, növelni fogják a Jobbik táborát. Ez a Te saját jól felfogott érdeked.

Én átláthatóságot szeretnék pénzügyekben; minden adóforintot tudni akarok nyomon követni. A bíróságtól elvárom az igazságszolgáltatást. Ahol elakadnak az ügyek le kell cserélni a bírót különben a Jobbik és a mentalitása teret nyer. Mindenki végezze el tisztességgel, legjobb tudása szerint a munkáját.

Közpénzeknél megszüntetném az elévülést. Nincs olyan, hogy 5 év múlva egy bűncselekmény már nem bűncselekmény. Meg kell érteni, hogy vagy mi kényszerítjük ki azt a demokratikus megoldást vagy jön a bűnbakkeresés és a kollektív bűnösség mint elintézési forma. Ideje a bíróság faszára lépni, hogy dolgozzon. Különben más, kevésbé demokratikus módon akarnak az emberek igazságot kikövetelni maguknak. A Jobbik véleményem szerint erről szól.

Minden normális, demokráciát és jogrendet tiszteletben tartó embernek alapvető elvárása kell, hogy legyen a korrupciós ügyek kivizsgálása és a felelősök példás megbüntetése. Nem jogorvoslatra hanem igazságtételre van igény. Hogy a rajtunk élősködő tolvajok példás büntetése visszatartó erő legyen az utódaiknak. Ameliyk bíró nem teszi a dolgát az feladatkörében elkövetett gondatlansággal úgy gondolom vádolható.

ErrOr 2014.04.04. 11:08:53

A jelenlegi baloldal ezekkel az emberekkel sohasem fog újra kormányozni.

HunMag 2014.04.04. 11:19:50

MUJURE (muja ogre ???):

nem akarlak bántani, de ennyire hülye még te sem kehetsz...

az rendben van, hogy Orbánékat le kell váltani, DE EZEKRE ?????

tolvajokat váltsunk tolvajokra ???

akkor már ezerszer inkább az LMP-t !!!

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2014.04.04. 11:42:31

Ha még épeszű ember itt aki erre a szegfűs csaló, hazug, pénzlopó brigádra szavaz az teljesen elmeháborodott.
A fityesz a másik oldal. Ők ketten édestestvérek.

Győzzön a Jobbik!

lélekkel 2014.04.04. 11:48:23

Rendszeresen olvaslak Titeket és sokszor látom, hogy az agymosás nagy úr és sikerrel vezet a jelenlegi kormány maradásához. A másik nagy találmány az életben ˝a tények˝. E mellett valaki vagy elmegy és nem érdekli vagy próbálja elfogadni, hogy ez a Demokrácia alapja is lehet. A kormányt leváltani matematikailag és ebből következően tényszerűen csak és kizárólag a Kormányváltók tudják. Egymás szellemi szintjének megítélése és emberi mivoltának megítélése nélkül, nincs más tennivalónk, EL KELL MENNI SZAVAZNI! Jó lenne az az ideális állapot, ha mindenki a tények figyelembevételével szavazna! Tény, hogy most nem demokráciában élünk! Ez nagyon rossz, mind gazdasági, mind kulturális, mind fejlődési szempontból. Én szeretnék végre DEMOKRÁCIÁBAN élni! Ezért elmegyek szavazni és a matematikai tényszerűség alapján a Kormányváltókra teszem az x-et.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.04. 11:56:03

"Mesterházy a legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt"

Mégis melyik világban?

csentecsa 2014.04.04. 11:59:16

A BAJNAI KORMÁNY egy bűne a sok közül: drasztikusan lecsökkentették az ingyenes iskolatej, és a szegény gyerekek utaztatását támogató programok költségvetését:
www.168ora.hu/itthon/se-iskolatej-se-penz-hiller-kegyetlen-utravaloja-44849.html

Mindeközben persze két pofával hazudták magukat baloldalinak...

Balt 2014.04.04. 12:00:30

Már azt hittem, beírhatom poénként a "modoros.blog-style"-t, erre kiderül, hogy komoly. :))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.04. 12:02:08

Orbánnak mennie kell
Nagyon sok probléma van a mutyikkal és az MSZMP-s nyugdíjasállammal, de Gyurcsányra és az MSZP-SZDSZ koalára nem cserélném le.

Gyurcsány, az elmúlt négy év legjobb politikusa
Sose szavaznék rá!

Ennyi névvel még senki sem kampányolt
Ebből is látszik az alkalmatlanságuk.

Mesterházy a legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt
Mesterházy a legalkalmasabb arra, hogy másodjára is ő vigye el a balhét a választási vereségért.

Az elmúlt 25 év legizgalmasabb kormányzása jön
Azért szavazzak rájuk, mert instabil kormányzást ígérnek? Aztán mi lesz, fél év múlva lemondatják Mesterházyt és jön Gyurcsány vagy Bajnai, esetleg időközi választásokat írnak ki?

lélekkel 2014.04.04. 12:20:00

Hová lett a Fidesz indulásához felvett 100 milliós bankkölcsön? - Itt az idő válaszolni !
2010, április 24 - 00:10
• B-Akták

Ez egy igen érdekes TÉNY! Ha valakit érdekel, megkeresheti a hálón. Tény, hogy a Fidesz, már akkor profin lopott, amikor a tányér még az asztalon sem volt.

a szürkebarát ötven árnyalata 2014.04.04. 13:40:20

@sorstalan gáz: Én is pont ezt akartam kérdezni. Mindenesetre viccnek kissé gyenge. Azért az utolsó érvet elfogadom.

a szürkebarát ötven árnyalata 2014.04.04. 13:47:43

@csentecsa: Iszonyú hatalmas probéma! No és Vikike viszaállította? Úgy hallottam, most már krétára sem tellik.

csentecsa 2014.04.04. 15:16:42

@fagyospityóka: Pont a kissiskolásokon kellett spórolni?? Egy baloldali kormánynak? No comment.. Annak a gyereknek igenis fontos hogy fehérjéhez meg kalciumhoz jusson, ha máshol nem akkor az iskolában.
Orbánék felemelték az iskolai ingyenes étkeztetésben részt vevők fejkvótáját, amely 2010-re igencsak elinflálódott..

mortullus 2014.04.04. 15:28:39

@mortullus: akarom mondani poénblog :))

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.04. 19:12:54

@♔batyu♔: Csak például közalkalmazottként jobb ha kussban vagy, különben baromira megszívod.

Handó Tünde jobbkeze is úgy szopta fel magát, hogy kinyírta két önkormányzati volt dolgozó egzisztenciáját a Fideszes önkormányzattal szemben, totálisan pártos bírói ítéletekkel.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.04. 21:06:07

@midnight coder:

"...az emberek épen és egészségesen járkálnak az utcán."

Szerintem nem ép és egszséges ma az, aki azt hiszi, hogy Simon nem azért van előzetesben, mert a Fidesz választási politikai célból így látja jónak.

És nem ép és egészséges, akinek foggalma nincs arról, hogy Rogán nem csak "picit" hibázott, hanem kurvára ugyanúgy nincs legaális forrása a százmillióinak, mint Simonnak, mégsincs börtönben.

Nézz meg egy Fidesz szavazót: eszméletlen szellemi leépült korlátolt állapot, megvezetett, széthazudott vallási hevület.

Ez szrinted hasznára van az országnak, a gyerekeink jövőjének???