Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Szar van a palacsintában

2013.03.26. 11:17 Főnix blog

Eléggé lassan indult a szombat itt az online kocsmában, a vendégek csak lézengtek, mindenki kisimult volt, nem igazán akartak bebaszni. Nem volt mire kiakadni. Történelmi, motyogja valaki a pultnál, mi meg inkább visszafordulunk a nagyképernyős tévéhez. Aztán muszáj volt leülni, mert a Viasat3 szombat esténként fél hétkor egy olyan realityt nyom, amihez foghatót még soha nem láttunk. Némi üröm az örömben, hogy a második résszel kezdtük, de nem baj, az internet a mi barátunk, leszedtük az első részt és az is annyira rettenetes volt, hogy nehéz összefoglalni, ezért inkább elmeséljük percről percre. Tudjuk, Simpsonék már megcsinálták, az ilyen jellegű kommentekhez ugyanúgy fogunk viszonyulni, mint anno az EB-sorozatnál: röhögünk egyet és letiltunk. Ráadásul erről a sorozatról nem találtunk hasonlót, és azért abszolút megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. Fasza szórakozás lesz. Szóval akkor Az étterem harcosai.

Bemutatkozik a 36 éves Szentezsoltvagyok egy olyan monológgal, amihez képest az Áprily szavalóverseny döntőjében a szöveget elfelejtő mujure improvizálása (Ne menj tovább. Hull már a harmat / óbazdmeg / fejünk felett a végtelen kék) egy sikertörténet volt, de így legalább megtudjuk, hogy a főnökúr egyben ex-katona is és a leszerelés után keveredett Londonba, ahonnan most épp lízingel egy ötletet, nevesül, hogy létrehozzák Magyarország első boros rendezvényközpontját, bármit jelentsen is ez. Persze, mivel senki nem hallott még ilyenről nyilván mindenki azt mondta neki, hogy ne csináljon ilyesmit (erre később visszatérünk), de ő persze megcsinálta és persze jó is volt. Aztán 2012. január 29-én hamuvá lett minden, erről többet nem is tudunk meg, viszont legalább visszamehet Londonba, ahol az Oxford Streeten sétálva rájön, hogy pár telefonhívásnyira még akad lóvé, úgyhogy csakazértis alapon megpróbálja újra. Annyira csak nem volt tragikus az a januárvég hálistennek. Ezt bizonyítja az is, hogy ez a pár hívás elég egy menő helyre, meg annyi lóvéra, hogy műsor is készüljön belőle. Most már csak csapatot kell találni!

A főcímre nincsenek szavak. A célcsoportnak nyilván tökéletes (erre később még visszatérünk).

A néhány hívásról persze lemaradunk, de jönnek az arcok, köztük megjelenik egy wannabe Pataky Attila is, aki a tetkók alapján nyilván a konyha spirituális egyensúlyáért felel majd. Az mindenesetre tuti, hogy fontos szerepe lesz, mert belemosolyog a kamerába, mondjuk attól, ahogy délcegen vigyorgott, a komplett kocsma egyből maga alá is fosott, de ez legyen a nézők problémája, ugye.

1. nap, már csak 60 óra van az első rendezvényig, Szentezsoltvagyok eligazítást tart, kiderül, hogy a csapat elvileg csak most tudná meg, hogy mi is ez pontosan (olyan dolog, ami még nincs), mindegy, nyilván profik, meg az már kiderült, hogy nem véletlenül Kapitány a tulaj, minden rendben lesz. Néhány főszereplő bemutatkozik, Uti Attila előadja az egoista nyomingert, dolgozott ő már mindenfelé, nem lesz itt baj, ő hozta a Csabit is, akiről kiderül, hogy az a jóvágású kopasz fiatalember, akit mi Pataky Attilának hittünk.

Folytassuk is vele, gondolták a készítők, úgyhogy Csabika jól le is ugat mindenkit a konyhában, hogy egy ember egyféle és addig a többi csinálhatja a kecskehabot. Ne kérdezzétek, nyilván szakzsargon. Vágunk, most csak Csabi beszél, a képernyő alján mónikasó stílusú feliratban adják értésünkre, hogy Gordon Ramsey-vel is dolgozott már együtt, ami a kocsmában kialakult spontán szavazás alapján azt jelenti, hogy ugyan csak egyszer látta, de az legalább tényleg étteremben volt. Nem baj, ez szerencsére nem közszolgálat, hogy hiteles legyen.
A következő főszereplőnk Laki Zsombor, cukrász, aki nyilvánvalóan egyfajta nagyikedvence volt egész életében, ami a méretek mellett az anyámasszony-hozzáállásban is megnyilvánul. Gyorsan ki is jelenti, hogy szerinte Csabóca a kidobó, ami minimum bátor egy ilyen érzékeny lelkű arctól, de hát nagyi jön érte, nem lesz itt baj.

lakizsombor.png
A Kopasz továbbra is alfahímnek tetteti magát, elmondja, hogy milyen fontos a szakma és tudni arról, hogy mi kell a vendégnek (később erre is visszatérünk). Aztán érkezik Varga Gábor, aki a főcukrász, és gyorsan bemutatja Atis és Csabika mellett a harmadik séfet, Karcsit, akit egyébként legközelebb negyedóra múlva látunk majd és akkor is éppen kiküldik a képből.

A vágóképek mindenkit lenyűgöznek, egy hobbikameraman megjegyzi, hogy a bántó világító fehérség a képben csak annyi, hogy nem ért hozzá az operatőr, úgymond ki van égve, de ez nem is fontos, a lényeg, hogy séfék gondolkodnak, hogy mi legyen a menü, miközben rövid interjúkban mindenki arról beszél, hogy milyen rohadtmód fontos ez a meló. Aztán folytatódik a sztori, Atis előadja a tapasztaltat, nyilván zavarja, hogy Csabi játssza a főnököt, szóval mondja Zsocának, hogy mi lenne, ha csinálnának próbavacsorát is, legyen inkább az a pilotban, mi van, ha rosszul sül el. Az ex-honvéd eközben egy random fővárosi plázában sétálva pont meglátja Horváth Évát, tippelhetünk ki lesz a díszvendég.

Szavak nincsenek arra, hogy mennyire kínos beszélgetés kezdődik a Viasat3 arcával véletlenül összefutó Kapitány és a csatorna légpárnás zászlóshajója között. Végül abban maradnak, hogy Légpárna hajlandó megkóstolni a barátnőivel a kaját, de vigyázzunk, mert nagyon kritikus, jön is a válasz, hogy az nem baj, összenevetnek, szerelem ez első látásra, én mondom. Ezzel aztán túl is vagyunk minden idők leggyengébb tévés jelenetén, ami valószínűleg akkor is jobb lett volna, ha csak egy random cicás videót raknak be helyette.

Kopasz, Hunok Vezére és Szentezsoltvagyok meetingel, aminek a központi témája nyilván Légpárna érkezése, szerencsére ez senkinek nem jelent problémát. Amíg Atis elvonul a raktárba nyilatkozni, addig Csabi megint átveszi a vezető szerepet és leosztja a feladatokat, miközben tulajunk úgy tesz, mintha lenne köze ahhoz, ami történik. Aztán jobb dolga nem lévén inkább csak elmagyarázza a nézőknek, hogy miért adnak majd ilyen kicsi adagot, ez az úgynevezett degusztáció, ami önjelölt teológusok szerint a próbaevés latin megfelelője, és az a lényege, hogy sokféléből kap keveset a vendég, ez nyilván a középkori kóstoló arcok miatt alakult ki.
Zsombócról kiderül, hogy nemcsak főszereplő, de most is szabadult, na nem a börtönből, hanem az iskolából, úgyhogy most bizonyítania kell, mutasd meg, mekkora legény vagy, mondja nevetve Főcukrász. Zsombi el is meséli, hogy megijedt a Légpárnás támadásától, mert jön hozzánk lekóstolni a menüsort. Az általános vélemény itt az volt, hogy ez azért ijesztő, mert bár nyilván nem a minőséget képviseli, attól még celeb a csaj.

Ismét a műsor egyik legszórakoztatóbb eleme, a hangulatképek jönnek, amikben továbbra is dominál a bántó ragyogás a háttérben, viszont így legalább Csabóca kopasz feje felett mostanra állandó elemmé vált a glória. Érkezik a telefon, hogy érkeznek a vendégek, amit a kamera bizonyít is, aztán egy sokkoló pillanatban még arra is jut idő, hogy megmutassák, milyen ákombákomot kell kisilabizálni a tökéletes tálaláshoz.

mérnökimunka.png
mérnöki munka

Interjú a nagylegénnyel, kiderül, hogy a fenti szöveg a vendég fontosságáról nem is annyira igaz, valójában le van szarva, hogy ki az (erre is visszatérünk később). Légpárna, két barátnője és egy kissrác eközben kényelembe helyezik magukat, Szentezsoltvagyok örül, hogy ott vannak, az operatőr meg mindent megtesz, hogy ne látszódjon, hogy képes volt egy rövid gatyát felvenni a Nagy Találkozásra. Jönnek a séfek, de csak annyit tudnak mondani, hogy meglepetés ami készül, úgyhogy finoman rá is kérdeznek, hogy mégis miről van szó, Hal? Kagyló? Mennyire?. Légpárna barátnője kijelenti, hogy halat biztos nem kér, pláne nem a gyereknek. A malacra persze egyből ráizgul mindhárom. A rendelés után Légpárna elmondja, hogy mekkora királyok ezek a fiúkák, hogy így kijöttek, nyilván nem a főnök parancsolt rájuk.

Konyha. Csabi nem is annyira finoman küldi el a büdös francba a szolgáját, akit Dudás Péternek hívnak, de a rögtönzött konklávé csak Sumákerként ismert el, mert később azt fogja hazudni, hogy nem is tudja, hogy mit akar a zsarnok, de aztán a kopasz úrifiú felhomályosít mindenkit, hogy rohadtul dolgoztak már együtt. Klasszik faszszopó, ez van, még krumplit sem tud törni rendesen, Csabó kérdezi is, hogy most akkor ököllel törje-e szarrá a koponyáját vagy pörgőrúgással. Aztán inkább csak megcsinálja helyette, miközben kurvaanyázna rendesen, ha nem fogná be állandóan a száját egy kalózzászló.

káromkodás.png
mit szívtak a készítők?

Érkezik az első fogás, ami nyilván lazac, ha már egyszer külön kérték, hogy ne az legyen, de ugye már kiderült, hogy a vendégek nem számítanak. Ők persze ettől még úgy vannak vele, hogy talán menjen már a picsába a komplett konyha. Csabi ezen kicsit megsértődik, mert ha a kritika olyan, ami egy szubjektív megítélésből adódik, akkor majd ő hadd fontolja meg előbb, hogy mit kezd vele. Atis szerint a Kapitány nem a fronton van, hanem az irodában, ezért nem érti a konyhát. A zavar eredménye végül egy tulajdonosi lebaszás frissen tálalva, ilyen többet ne forduljon elő. Ez az a pillanat, amikor Légpárna fontosnak tartja megjegyezni, hogy ráadásul még szar is volt a lazac, úgyhogy tényleg csak gratulálni tudunk, ez nem volt egy sikersztori. Mondjuk a séfek csak puffognak egymás között és elmagyarázzák, hogy a kaja hosszú volt, nem volt rövid, atyaég, tök jó volt, nem volt rövid, mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy mégis miről van szó. Szakzsargon ugye, itt most azt éreztették velünk, hogy mennyire értenek hozzá a fiúk, még a nézők kedvéért bedobnak egy süssük meg a sushit-poént is, ami némi fáziskéséssel, de leesik Csabának is. A nevetés végére érkezik is a disznó, végre a kissrác is kaphatna enni, úgyhogy gyorsan be is rakták a babakocsiba, nehogy véletlenül is hozzáférjen. Ez most mindenkinek nagyon ízlik, atyaég de finom, de ugye nem egészséges egy modern nőnek, úgyhogy a barátnők inkább csak belekóstoltak, Légpárna meg rácápázik az ő adagjukra is, el is mondja nevetve, hogy ő ma három malaccal megy az ágyba, ami egy viszonylag finom utalás az előző Viasatos szériára, ahol orrba-szájba zabálhatta az életet.

édenfiúk.jpg

Jönnek a kötelező vágóképek, miközben két jómunkás érkezik egy nagy fekete bizbasszal, addig a csajok a kissráccal játszanak és készül a desszert is. Zsoca bemutatja az első édességet, ami Légpárna szerint pazar cucc, amennyire mi értettük habot ettek habbal (korábbról még kecske is rémlik, de tudja fene). Csabi elmeséli, hogy a vendég az első nyilatkozata ellenére továbbra sem számít, ők tudták, hogy jó lesz, nyilván az is lett. Kicsit szomorúak a szemei eközben, látszik rajta, hogy még fáj a lazacos fiaskó.

Az egész rémálmot megelégelve az egyik barátnő inkább lelép, közben pedig megtudjuk, hogy Zsombóc mutatja majd be a fagyit, amit csinált. A mosoly az arcán magáért beszél, eddig vélhetően csak a nagymamájának mutatott be desszertet, ami nyilván nem ugyanaz a műfaj, mint ugyanezt tenni egy Horváth Éva-szintű nagysággal. Főcukrász bíztatja, ne izgulj, menj csak, tök jó lesz. Pillanatokkal később kiderül, hogy rohadtul bevágta a farkasok közé, mivel Légpárna laktózérzékeny, úgyhogy ebből a fagyikából ma nem kap, de legalább a maradék egy barátnőnek ízlik. Szar ügy, Zsombira rá is jön a visszafojtott harag, mert azért kurvára sokat dolgozott ezzel, ráadásul épphogy nem szarta össze magát, miközben elmesélte, hogy a virág ehető. Szóval kissé feldúltan felelősségre vonja Főcukrászt, aki finoman elküldi a rákba, hogy inkább sírjon a sarokban ahelyett, hogy őt fárasztja a hülyeségeivel.

Légpárna örömmel jelenti, hogy nem zavarta a háttérben az építkezés, ami minket se zavart, mert eddig nem is nagyon tudtunk róla, gyorsan be is vágják megint a fekete bizbaszt, amit két jómunkás tol fel valamire, ami tippre a pult lehet. Szentezsoltvagyok összegez, az étteremről kiderül, hogy olyan, mint a honvédség, majd tart egy beszédet, ami természetesen van olyan lelkesítő, mint a skótnak maszkírozott Mel Gibson, hiszen az már a legelején kiderült, hogy milyen ékesszólással tud beszélni a főnök. A lényeg, hogy végeztek, Csabber elmondja, hogy mindenki mehet nyugodtan, persze csak miután kitakarítottatok, na csá. Stílusos.

És aztán csatt. A sokat mutatott fekete bizbasz leválik a falról és darabokra törik. A következő pillanatokban megy a világvége-zene, ami mondjuk akár a műsor minőségének is szólhatna, de valójában csak egy pótolhatatlan elem tört össze. Újragyártás, mondja a jómunkás, mi meg végre megnyugszunk, mert csak elhangzott a kulcsmondat is nagy nehezen.

A Főnix véleménye a részről:

újragyártás.png

És a célközönségről:

nyeremény.png


Szólj hozzá!

Címkék: kritika kult tévé

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr305171777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.