Nem hiszem, hogy az éjszakai életem olyan rettenetesen izgalmas lenne, hogy arról napi rendszerességgel beszámoljak, tegnap azonban olyasmi történt, amit muszáj leírni, hátha így más nem esik abba a hibába mint én. A lustáknak íme a tanulság előre: ne menjetek a Morrison’s Ligetbe.
Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a szórakozóhelyként aposztrofált lepratelepeknek, sőt, magas nyurga gyerek vagyok, aki még mindig tizenhatnak néz ki és a legnagyobb álma egy egészben elfogyasztott pizza, így a szórakozóhelyeket kedvelő szombatra kipattintott parasztok táplálékláncában kábé az amőba pozíciót foglalom el. De sebaj. Ha menni kell hát menni kell, így van ez, ha az ember haverjának a szülőcsatorna hősi leküzdését kell megünnepelni. Szóval Liget.
Az érkezés
A Ligethez el sem jut még az ember fia, amikor már mellbe vágja a pesti valóság. A yardok már nyolckor ott posztolnak a népligeti parkolóban, gyanítom, ha nincsenek ott, a pesti valóság elkéri a telóm és a tárcám is, nem probléma, elég idősek vagyunk, hogy az ilyen apróságok ne akasszanak fel, kikerüljük a focihuligánok aktuális klán találkozóját és haladunk tovább. A bejáratig elsétálva már épp elfelednénk, hogy a Népliget és környéke felelős a budapesti indokolatlan késhasználat feléért, odaérve azonban egy kedves ogre jelzi, hogy a helységet baseball sapkában megközelíteni és használni tilos, mert úgy nem lát a kamera. Utoljára a sopronkőhidai fegyház látogatáson voltak ilyen szigorú rendszabályok, az is fasza hely.
Az ivás
Az előbbiek alapján egyértelmű, hogy ezen helyen muszáj inni, sokkal könnyebb úgy elviselni az ilyesmit. Mint minden pokoli egységében ennek a kócerájnak, itt is kilencig lehet igazán jaszkarizni a koktélokkal, elvégre a felhajtott gallér és a fülbe integrált gyémánt mellé a kevert kicsit para. Hál’ istennek én vagyok annyira sörpárti, hogy a remek árak se tántorítsanak el, így a menü egy sör. A Morrison’s sörről akár külön posztot is lehetne írni, de az nem én leszek az kurvaélet. Mennyiségre meg sem tudom mondani, szerintem négy deci sincsen és az a korsó persze, nagyobb kiszerelés ennél a háromfélnél nincs. Az ízét, a szénsav hiányát és a bíztató színvilágot hagyjuk is, elég annyi, hogy rossz nyelvek szerint a ház sörét a soproni sörgyárban megmaradt eladásra méltatlannak ítélt zacc adja, tudod, amit a doboz alján hagysz és inkább kidobod a picsába.
Az emberek
Igazából a csúcspont ez és ezért is hagytam a végére. Egyszerűen ennyi hamisíthatatlan sufnituning parasztot én még összesen nem láttam életemben, nemhogy egy helyen. Nem akarok minden Pesten lakót vérig sérteni, de tessék lemenni a Ligetbe, nézzetek körbe és igen, erre gondolnak a folyó másik oldalán, amikor azt mondják: pesti paraszt. Az urak társasága két részre oszlik rövid megfigyelésünk alapján. A kopasz fiatalemberek dresszkódja az izompóló, lehetőleg vényakú, hogy jobban látsszon az iszonyat csukja. A hajas fiatalemberek ingben jelennek meg, a séró szigorúan felnyírva, az ing kockás, a jelszó: hadsereg! akarom mondani buli. A hölgyek ennél egyszerűbben jelennek meg, egyetlen szabályuk, hogy ahogy egyre kövérebbek, úgy vesznek fel egyre kisebb ruhákat, így a jersey shoreból ellesett mozdulatokkal pumpáló ifjak feszülő izomzatát kellemesen ellensúlyozzák a hentes stílusban kilógó és röcögő párnácskák.
A szurikáták
Na erre nem számítottatok, mi? Pedig ez a legfontosabb, mindenképp megfigyelendő, ha egyszer a Ligetbe visz a balsors. Ide ugyanis nem bulizni járnak a hímek, hanem csupán az a cél, hogy a dominanciájukat és a fizikai felépítésük fantasztikusságát hirdessék, de nem ám a nőstényeknek, nem. A többi férfinak. Szóval beérve egyrészt az fogadott, hogy egy húsz körüli (hajasinges) srác táncol és eközben a saját bicepszét vizslatja! Annyian néztek meg maguknak befeszített izmokkal, hogy ha nem tudtam volna, hogy Pesten vagyok, azt hittem volna, hogy buzibár. A csúcs mégis a csoportba verődött snájdig fiatalemberek halmazából való kitekintgetés, ami tényleg olyan, mint amikor a szurikáták figyelik, hogy jön-e az ellenség.
A vég
Rövid ott létünk alatt amúgy egyszer sem kötöttek belénk, amin egy kicsit meglepődtem, de mondjuk kedvesek is kábé annyira voltak, mint a sitten az újak, így szerintem maradjunk nullában. Egy szó mint száz, ha kultúrantropológusok vagytok, menjetek el, mert erről tuti könyvet lehetne írni szakértői szemmel, ha nem és a példaképetek sem Ronnie a Jersey Shoreból, akkor én kihagynám. Ha mégis úgy alakul, ne feledjétek: baseball sapka nuku, dresszkódnak megfelelni és én leugranék reggel a kondiba némi kreatinért, azzal elvbe jobb a sör.
