Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Lődd le a nagyanyád!

2011.10.15. 12:55 szkr

 A hét tematikáját folytatva ismét társadalmunk egyik kasztja kerül terítékre: miután mujure kolléga bemutatta a csöveseket és Csendesebben elmagyarázta, hogy miért hülyébbek a mai fiatalok, én is mesélek egy komoly problémáról, ami áthatja egész életünket (és nem mellesleg közben romba dönti a gazdaságot). Ami most következik, az elsőre szörnyen hangzik ugyan, de a végére rá fogsz jönni, hogy mennyire igazam van, mikor azt mondom, hogy az öregek megmételyezik társadalmunkat és mint ilyenek, semmi szükség nincs rájuk.

Ismerős az érzés, mikor felszállnál a villamosra, de nem lehet, mert egy vén szatyor a kiskocsijával fél órán keresztül szenved azzal, hogy megmásszon három darab lépcsőt, amin aztán, teszem hozzá teljes joggal, a sofőr kiakad és inkább bezárja az ajtókat pont az orrod előtt? Ismerős? Na ugye.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az öregek olyan szinten férkőztek be életünkbe, hogy nem telik el nap anélkül, hogy agyfaszt ne kapnál attól, hogy

a) ott totyog előtted,

ami részéről teljesen érthető, hiszen már kurvára ráér, 70 és a halál között már nem nagyon van mit csinálnia, kimegy a piacra, utána meg ráérősen császkál a városban és panaszkodik arra, hogy mennyire felgyorsult ez a mai világ és hát a mai fiatalok nem is látják már a valódi szépségét az őket körülvevő... Ööö... Világnak (igen, ez szóismétlés, ami nagyon csúnya dolog). Azt, hogy neki is kellett iskolába járnia, már rég elfelejtette, hiszen tök szenilis, arról nem is beszélve, hogy valakinek bizony dolgoznia is kell, hogy legyen miből fenntartani ezt az élősködő szubkultúrát. Az öregek nem bölcsebbek, ez csak egy félreértés. Anno a Vének Tanácsára nem azért volt szükség, mert annyira kurva okosak, hanem azért, mert valahova el kellett őket pakolni az útból (próbáltál már csatába menni úgy, hogy előtted kacsázik egy Alzheimeres szerencsétlen? Na ugye.). Nem bölcsek, egyszerűen csak van idejük addig gondolkozni, amíg kisajtolnak magukból egy jól sikerült mondatot. Arról nem is beszélve, hogy

b) semmilyen szinten nem segítik elő a gazdasági növekedést,

tekintve, hogy ami pénzt kapnak, azért a világon semmit nem csinálnak. És most senki ne jöjjön azzal az óhéber dumával, hogy hát hiszen végigdolgozták az életüket és megérdemlik, mert az van, hogy annyi pénzből, amit kapnak lehetetlen megélni, ergo még több kedvezményt kell adni nekik, aminek a terhét nyilván mi, aktívak nyögjük. Ráadásul ami kis pénzük van, azt nem visszaforgatják a gazdaságba, hanem egymás között cserélik! A nénikék és bácsikák szépen elmennek a piacra, ahol átadják a pénzt egy másik nénikének vagy bácsikának, aki ezt az összeget elkölti a sarki fűszeresnél egy harmadik nénikénél vagy bácsikánál, aki másnap reggel elmegy a piacra. Ha ezt a kört kivágnánk (Ctrl+X) a társadalomból, akkor senkinek nem hiányozna, ráadásul több pénzünk lenne! Államadósság megoldva, ráadásul megszabadulnánk attól a borzasztó idegesítő dologtól, hogy

c) kurva büdösek,

de tényleg, iszonyatosan! Ülsz/állsz mellettük (mert ugye muszáj átadnod a helyed - hogy miért, valójában senki nem tudja, ők maradhatnának otthon pihenni, te viszont elfáradsz a napi rohanásban) és fuldokolsz, mert ha jobbra hajolsz, akkor egy csöves bűzét szagolod, ha pedig balra, akkor egy nagymama poshadó vénségét. Képzeljünk el egy világot, amiben nincs ez a bűz. De nem, tényleg, csukd be a szemed és képzeld el. Ugye? Tudom én, hogy egyből felállt/nedves lettél odalenn. Na ugye. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, az egyik legidegesítőbb dolog, hogy

d) ezek taníthatnak,

miközben egy kibaszott projektort nem tudnak bekapcsolni! De komolyan, nehogy már problémát okozzon a számítógép használata, vagy ha azt okoz, akkor rendben, de ne várja el, hogy bármilyen szinten tiszteletet ébresszen bennünk. Több száz oldalakat olvastatnak el egy átlagos egyetemistával egy hét alatt, mert képtelenek felfogni és/vagy nem is tudnak arról, hogy az internet mint olyan kiválóan alkalmazható ezeknek az idióta elméleteknek a felkutatására. Nem kell megtanulni mindent, mert két kattintással elérhető, baszki! Ne fárassz már.

Megoldást természetesen nyújtok, én nem csak panaszkodok itt a nagyvilágba, hogy aztán mindenki teljes joggal leugathasson. Szerintem azokat az embereket, akik elmúltak 70 (hetven) évesek ki kéne vinni hajnalban egy mezőre, megnézetni velük a napkeltét, adott esetben tekerni nekik előtte egy spanglit - aztán fejbelőni őket. Részemről ez egy nagyon szép halál lenne, simán bevállalnám.


20 komment

Címkék: horror város nagyi

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr283304836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

junkiemano 2011.10.16. 17:48:04

Én természetesen elhatárolódom, nem nevettem, el sem mosolyodtam magam, ha egy társaságban ülnék mondjuk egy erkélyen, mondjuk valahol Budán, és történetesen feljönne a téma, a borom közepénél akár, felháborodva távoznék.

Zárójelben: köszönöm!!!!!! ;)

Long R3 IGF-1 2011.10.17. 11:38:52

Mélységesen egyetértek a poszttal! Sőt, ki is egészítem. Mivel a csecsemőknek sem lehet semmilyen hasznát venni, szintén kurva büdösek és még ordítanak is egész nap, őket is le kéne lőni. Mindet. Később már nem lenne gondunk az öregekkel...
Lődd le a gyereked!

isucu 2011.10.18. 17:16:12

Kár, hogy a posztiró nagyanyját nem lőtték fejbe, mert akkkor nem szűlte volna meg az anyját , így nem születhetett volna meg Ő sem, hogy ilyen f.....okat irjon le. .ha szép halál lenne részéről, hogy 70 éves korában fejbelövik, akkor úgy legyen béke poraira

vén betyár 2011.10.19. 09:58:18

Nincs új a nap alatt, csak új hülyék!

"a rómiaiak régi barbár szokásáról, miszerint a pons subliciusról, azaz a cölöphídról a Tiberisbe dobálták a 60 évet betöltött öregjeiket. Később ez a barbár szokás - amint az lenni szokott - szimbolikussá szelídült, s csupán szalmabábokat hajítottak a vízbe.

Aztán a minap olvastam, hogy a szárdok (Szardínia lakói) hasonló módon intézték el a kenyérpusztító vénembereket: megásták a sírjukat, valami mérget itattak velük (ami ellazította izmaikat), majd bottal agyonütötték őket. Az öregek közben tréfálkoztak, nevetgéltek (más elmélet szerint a szer okozta a vigyort az arcukon); innen eredne a "szardonikus mosoly" kifejezés. S lehetne még folytatni, többek között a Ritoók-bejegyzésben is említett erdélyi szokással.

Két dolog jutott eszembe az eset kapcsán. Egyrészt: ne legyünk szemforgatók, ne ítéljük el a természeti népek kegyetlenségét. Hiszen az öregotthon ugyanez a kategória, eltakarítjuk oda öregjeinket, hogy ne legyenek útban. Persze most már nem kenyérkérdésről, csak kényelmi, technikai kérdésről van szó. Egy öreget ellátni, gondoskodni róla fáradságos dolog, s nem is oly' szívderítő, mint egy gyermeket nevelni."

eszakhirnok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2873:majd-bottal-agyonuetoettek-ket-depontanus-laudatorbloghu&catid=15:tech-tudomany-kuetyue&Itemid=9

szkr 2011.10.19. 13:35:55

@draft1974: hát nem tegnap volt, de akkor még nem volt blog, ahol megoszthattam volna "komoly" gondolataimat, amiket ébresztett bennem. szerencsére ami késik nem múlik :)

nandras01 2012.08.01. 09:16:05

posztoló, te egyszerűen beteg vagy, ha mindazt, amit idehánytál csak egy pillanatig is komolyan gondolod.

Mad Mind 2012.08.01. 11:09:33

Viccnek szar, komolynak beteges.
Bár egy dolog azért vicces, te is leszel vén szaros és rólad fognak ilyen agyatlanok, hasonlót írni.
És az utolsó mondatot, már most kipróbálhatnád. Nem vesztene rajtad semmit az emberiség.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2012.08.01. 11:28:20

Szánalmas egy sz*r ember vagy kedves posztíró, annyi emberség nincs benned mint egy lapostetűben undorító amit ideokádtál.

Ha már fejlett kultúráról röfögsz akkor gondolom nem tudod hogy Japánban nemcsak szokás hanem szinte törvény hogy a fiatalabbaknak gondoskodniuk kell az idősebb szeretteikről, és ez van Erdélyben is.

És igenis sok bölcs van köztük te retardált.
Számtalan példával élhetnék de inkább nem szaporítom a szót, kívánom hogy kapj el egy jó kis Lumbágót hogy tudd meg milyen fájdalmas a mozgás.

Sok idős együtt él olyan fájdalommal nap mint nap te sz*rfejű amit te egy percig se bírnál elviselni.

szkr 2012.08.01. 11:33:39

@nandras01: @Mad Mind: @sztewe: Feljebb már van linkelve, de berakom megint Jonathan Swift írását az ír szegények nehézségeinek könnyítéséről (ő a gyerekeket tartotta feláldozhatónak, de az analógia gondolom azért átjön): ebooks.adelaide.edu.au/s/swift/jonathan/s97m/

nandras01 2012.08.01. 11:50:44

@szkr: ismerem swift írását, de azért nem árt tudni swift- ről, hogy a korabeli állapotokat kritizálandó, elég gyakran alkalmazta a végletekig vitt torzítást, az ad absurdum parabolát.
(márha esetleg hallottál a nyihahákról... pl.)
és engedd meg, hogy én is ajánljak neked olvasmányt:
roald dahl: hajsza az öregekre c. novelláját.
tanulságos...

szkr 2012.08.01. 11:56:51

@nandras01: igen, ezt tudom Swiftről, több esetben történik pontosan ugyanez ezen a blogon is. Ezért hivatkoztam rá, mint jó példára, nekem bejön ez a végletes szemléltetése a dolgoknak. A Dahl-novellával még nem futottam össze, de megpróbálom összeszedni valahogy.

nandras01 2012.08.01. 12:04:58

@szkr: ha jól emlékszem, akkor a meghökkentő mesék- ben jelent meg, de nem vagyok benne biztos.
már nagyon régen olvastam.
egyébként, meg az első kommentem után kicsinyég elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy a posztot vagy polgárpukkasztási szándékkal követted el, vagy - és itt én is swiftre hivatkozom, de hivatkozhatnék karinthy- ra is - csak erőteljes képpel akarsz beszélni a társadalom öregedésének, egyébként valóban létező problémájáról.

szkr 2012.08.01. 14:43:39

@nandras01: köszi, így már kicsit könnyebb lesz megkeresni (nyomtam rá egy gyors guglit, de külön nem dobta ki az írást). Az igazság valahol a kettő között van, az erőteljes kép maga a polgárpukkasztás ugye. Persze ezt nyilván jól félre is lehet érteni, szóval egyben trollcsapdaként is tudnak funkcionálni az ilyen és ehhez hasonló írások, de gondolhatod, ilyenkor nem írhatjuk oda az elejére, hogy "Vigyázat! Nem szó szerint értendő!", mert az gyakorlatilag lehúzza az egészet a vécén:)

nandras01 2012.08.01. 15:47:14

@szkr: jól behúztalak a csőbe - akaratomon kívül.
a novellának, amelyet a figyelmedbe ajánlottam, sem a címe, sem az írója nem stimmel, így nehéz lesz megtalálnod.
azonban van egy jó hírem is: közben eszembe jutott a helyes adat, tehát:
dinato buzzi: hajtóvadászat öregekre.
elnézést, az akaratlan félrevezetésért.

szkr 2012.08.01. 18:02:00

@nandras01: hehh, köszi szépen, ez tényleg jó volt. Még szerencse, hogy eszedbe jutott, máshogy esélyem se lett volna.

nandras01 2012.08.01. 18:34:20

örülök, hogy tetszett a novella, bár az író nevét ösmeg sikerült elbasznom (ti. nem dinato, hanem dino és nem buzzi, hanem buzzati - ezt most vagy a meleg teszi, vagy a korom... :)
****************
enyhén morbin látásmódod csak nem hagyott békén, így elkezdtem olvasgatni a blogod többi írásait, és arra kellett jutnom, hogy meg kell kövesselek az általam adott "beteg" minősítésért.
betettem a linkedet a kedvenceim közé :)

szkr 2012.08.02. 10:18:59

@nandras01: köszönöm, mindenki nevében (nem akarok más tollával ékeskedni, többen is szerkesztjük ezt a kellemes hangulatú online kocsmát), ilyet mindig nagyon jó olvasni:)

Norinn 2012.08.02. 22:37:46

Nagyim ma lett 80, ennek ellenére nem lőttük fejbe, inkább szerveztünk neki egy meglepi bulit ;) Igen, am engem is idegesít némely trottyos pont azok miatt, amiket leírtál. Számomra pl külön öröm, amikor áthúzzák a banyakamiont a szandálos lábamon. De szerencsére nem robotok vagyunk, vannak ún. érzelmek is, szal én pl akkor is szeretném a nagymutert, ha csak sztorizgatna nekem, és nem lenne a mai napig olyan aktív és hasznos, amilyen. Én inkább a társadalmat szarom le, hogy ez nekik most jó-e vagy rossz :D
U.I.: ha megpróbálnám lelőni, van egy olyan érzésem, hogy előbb törné be a fejemet egy vázával, ahogy azt az egyik megboldogult férjével tette XD