„Hát volt egy, ami kurva vicces volt, totál bebasztam valamelyik este, aztán tántorogtam haza és felszálltam az éjszakaira. Namost ugye vak vagyok, meg tényleg matakész voltam, szóval rohadtul nem vágtam, hogy rossz buszra szállok. Az volt a kurva nagy mázlim, hogy azt észrevettem, hogy nem kanyarodik el jobbra egyből, hát nyilván észrevettem, vak vagyok, nem hülye, szóval jeleztem és az első megállónál leszálltam, hát inkább estem róla. Na akkor voltam tényleg bajban, elindultam visszafelé, de hát fingom nem volt, hogy hol vagyok, mobilom lemerült, meghát a beszéd eléggé nehezen ment abban az állapotban, meg a részegen blablázó vakoktól hidd el, kurvára kiakadnak ám az emberek, szóval végül leültem egy kapualjba és aludtam egyet, szerencsére jött arra valami fiatal csaj és megkérdezte, hogy minden oké-e, aztán mikor mondtam, hogy mivan, akkor hazakísért.”
A fenti történetet egy hihetetlenül jófej, abszolút Főnix-pozitív vak srác mesélte néhány feles és sok sör társaságában. Nem mondom, hogy akkor szöget ütött a fejembe, hogy ezt majd egyszer leírom, tekintve, hogy ez durván négy éve történt, viszont múltkor üldögéltünk, akkor éppen némi fröccs társaságában és felelevenítettem ezt a sztorit. Ugyanis.
.jpg)
Rá kellett jönnünk, hogy miközben mindenki odáig meg vissza van attól, hogy márpedig igenis tekintettel kell lennie minden szervezetnek a fogyatékosokra, valójában ez csak annyit jelent, hogy a mozgássérülteknek, egészen konkrétan a kerekes székes szubkultúrának megpróbálják minél könnyebbé tenni az életét, és ennyinél meg is állnak. Azt még értem, hogy a tolószékes lobbi simán legyűrte a vakokat, egyrészt sokkal magatehetetlenebbnek tűnnek, másrészt valóban sok dologra kell odafigyelni, hogy kényelmesebbé tegyük az életüket. Egy vak például gond nélkül felszáll a buszra, ugyanezt a mutatványt nyilván nehezebben oldja meg valaki, aki egy székhez van kötve, aki viszont mindig biztosan tudhatja, hogy merre jár. Na most nyilván nem kell azt gondolni, hogy nekem bármi problémám van azzal, hogy kivételeznek a mozgássérültekkel, sőt, mivel egészen kisgyerek korom óta nagyon sok fogyatékos vett körül (értelmi fogyatékosok, vakok és mozgássérültek egyaránt), kifejezetten bírom őket. Csakhogy.
Miközben megkönnyítettük az életét néhányaknak, egy ügyes húzással elhitettük mindenkivel, hogy ennyi elég. Ezt egyesek parasztvakításnak hívnák, én nyilván nem vagyok ilyen finom, szerintem szimplán köcsög dolog, hogy ennyire leegyszerűsítsünk egy viszonylag nehéz és bizony igen sokba kerülő bulit. Nem kérek sokat. Tényleg. De akkor, amikor az a legfontosabb, hogy átnevezgessenek köztereket, meg zsarolják a diplomásokat azért, mert merészeltek egyetemre járni (kivételt képeznek persze a seggcsókolgató és/vagy valamelyikképviselőrokona harmincasok), arról nem is beszélve, hogy leszarják, hogy a szegényebb rétegek helyett a gazdagoknak hoznak törvényeket, szerintem nekiállhatnának inkább ténylegesen segíteni.
Új utcatáblák kellettek volna. De nem új nevet kellett volna írni rájuk, hanem braille-írással a régit. Azt a pármilliót, amit az új nevekre költöttek, nyugodtan elbaszhatták volna erre is, és még értelme is lett volna (arról nem is beszélve, hogy az ilyenek után sokkal könnyebb sunyin végigvinni a gecizéseket). A másik a BKV. Bocs, BKK (mennyi nyomtatás, mennyi plakát, mennyi matrica, egyetlen betű miatt – tényleg erre kellett költeni az a lóvét?). A BKK azt csinálta, hogy a figyeljékakihelyezetttájékoztatókat-tájékoztatók, legalábbis az Örs vezér terén (máshol én nem láttam, ha mégis van, akkor mea culpa), le vannak írva braille-el is. A szabályok. Az bazdmeg, hogy mikor indul a metró, na az nem. És nem, nyugi, nem mondják be. Szerintem annyira nem lehet drága minden megállóba csináltatni menetrendet a vakoknak is, ráadásul láthatóan semmire nem költik a bérlet meg a jegy árát, amit mi kifizetünk nekik, azt várva, hogy csinálnak is vele valamit és nem elrakják nokiásdobozokba.
A tolószékes lobbi győzött, ez mostanra nyilvánvaló. De ez nem azt jelenti, hogy vége a harcnak, hanem azt, hogy ezek szerint a vaklobbi segítségre szorul. Én most leírtam a javaslataimat, többet éppen nem tudok tenni, de rajta leszek a témán. Ha előrébb jutunk, ha csak egy kicsi győzelmet is elérünk, egyből szólni fogok.
