Paulo Coelho mindig azt az érzést kelti bennem, hogy valami nincs rendben. Gyanús az egész jelenség, hiszen a legnagyobb írók közé rangsorolják sokan, könyveit világszerte olvassák és komoly rajongótábora van. Nevét egyébként - a közhiedelemmel ellentétben - nem "Koejjó"-nak, hanem "Koeló"-nak kell ejteni (legalábbis a Google Translate így mondja, én pedig hiszek neki). Coelho és magyarországi kollegája, Müller Péter egyébként nyilván írnak okos dolgokat, de a tömény giccs és az ömlesztettség, amivel ezt teszik, az egész munkájukat lealacsonyítja egy szirupos-nyálas idézettömeggé.
Mikor valaki azt állítja nekem Coelhoról, hogy jó író mindig az a furcsa érzésem támad, mintha egy mangapornóban szereplő csaj megrajzolását a Mona Lisához hasonlítanák - nyilván művészet mindkettő és én, aki nem tudok rajzolni nyilván nem tudnám megcsinálni egyiket se, de azért némi különbség csak van a kettő között, na.
érhető, nem?
A kérdés, amit a Mesterrel kapcsolatban újra és újra kénytelen vagyok feltenni magamnak, viszonylag egyszerűnek tűnhet, de a válaszon sokat kellett gondolkodnom, míg végül megszületett ez a bejegyzés. Így hangzik: mégis mi az, ami Coelho irodalmi munkásságának létalapot ad? Álljon most itt egyből három ok is, köszönettel hónapokig tartó gyötrelmes kutatómunkámnak, melynek során megpróbáltam értelmezni az értelmezhetetlent és megfejteni a megfejthetetlent: használhatóak-e Coelho regényei bármire is azon kívül, hogy pénzt keressen velük az írójuk.
1. "A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, ha osztoznak rajta."
A címben található idézet egy naptáron olvasható, melyet olyan képekből csinált alkotója, amiken a gyerekei szerepelnek. Nagyszülőknek, sőt, barátoknak is tökéletes ajándék, ráadásul maximum húsz perc mire elkészül. Coelho idézetei tökéletesek az ilyen jellegű ajándékokra. Fontos tisztában lenni azonban a szigorú sorrenddel, mely az ilyen idézetek ajándékon való felhasználását szabályozza.
Ott van ugye a legsemmitmondóbb idézet a világon Babits tollából, amit egyesek Halász Juditnak tulajdonítanak ("Mindenik embernek a lelkében dal van,/és a saját lelkét hallja minden dalban./És akinek szép a lelkében az ének,/az hallja a mások énekét is szépnek."). Ezt az idézetet csak távoli ismerősöknél, főleg emlékkönyvbe való beírásnál illendő használni. Már a távoli rokonok is, valamint a nemannyirajó haverok is megérdemlik az örök klasszikus Kis herceg-idézetet ("Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. [Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.]"). Viszonylag kevésbé szeretik használni ezt az idézetet, mivel Saint-Exupéry nevének a leírása egy fokkal bonyolultabb, mint amennyire az ember foglalkozni akar az egésszel. Éppen ebből fakad (abból, hogy mennyit kell foglalkozni vele), hogy csak igazán keveseknek jut az a státusz, hogy effektíve energiát fordítsunk arra, hogy keressünk egy idézetet. És igen, ebben az esetben az is számít, hogy a Google-be beírod, hogy Paulo, Coelho és idézet.
A képeslap/üdvözlőkártya-ipar megmentőjeként tiszteli az írót (?), akinek elég bárhol felcsapni a könyveit és csak egy oldalon legalább tizenöt olyan idézetet lehet találni, amit bármilyen körülmények között fel lehet használni - legyen az illető, aki a kártyát kapja beteg, szülinapos, esetleg éppen esküvőre készülő jegyespár. A hála, amit emiatt érzünk a Művész iránt soha meg nem szűnő, örökké tartó érzés, mely a lelkünkben világítva... Nem, ezt inkább hagyom, hogy Coelho művelje. Ha viszont már szóba kerültek az idézetek, akkor...
2. "Abban az egyetlen percben benne volt életem minden boldog pillanata."
Coelho művészete írásmódja a társasági szórakozás sokféle kincsét rejti magában. Annyi játékot lehet kitalálni a könyveivel kapcsolatban, amennyit csak a társaság fantáziája megenged. Szemléltetésül álljon itt három játék, amit egészen konkrétan én találtam ki:
a) Keresd a bölcsességet! (Capture the Wisdom!; 12-99 éves korig)
Viszonylag egyszerű szerkezete miatt ez a játék kiválóan alkalmazható újonnan kialakuló társaságokban (például gimnáziumi első osztályok, főiskolás-egyetemista csoportok, gólyatáborok, osztálykirándulások, különböző csapatépítő tréningek satöbbi) a jég megtörésére. Hiszen ki ne találná hihetetlenül mulatságosnak, hogy bármelyik Coelho-regényt bárhol felcsapva, három soron belül lehet találni egy bölcsnek ható idézetet! Aki pedig a természet valamiféle furcsa játéka miatt szereti a Mester könyveit, annak is tökéletes a játék: akár órákig hallgathatja kedvenc írója különböző bölcsességeit (ha elég türelmes és elviseli, hogy közben a többiek a földön fetrengenek a röhögéstől), amennyiben elég gyors, akár jegyzetelhet is. Amennyiben nincs három soron belül ilyen jellegű idézet, ne habozzatok: írjatok a Mesternek átdolgozott kiadást követelve.
b) Keresd a szavakat! (Capture the Words!; 18/21-99 éves korig)
Míg a fenti játék sokkal-sokkal élvezetesebb némi THC-vel és/vagy alkohollal a szervezetünkben totál készen, addig ez a kimondottan ivós játék arra hivatott, hogy szintre juttassa a társaság összes tagját. Lényege pusztán annyi, hogy valaki felolvas egy-másfél oldalt akármelyik Coelho-regényből és bizonyos szavaknál, azokat hangosan megismételve, egy felest kell innia a társaság összes tagjának.
Ilyen szavak: szerelem-szeretet, férfi, nő, élet, múlt, jövő, örökkévalóság, Isten-istenek, hogy csak néhányat említsek. A játék feldobható azzal, hogy különböző, magyar vagy angol nyelvű Coelho-idézetes honlapok címét (például ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt, a sort egész este folytathatnám) beírjuk ebbe a szófelhő-generátorba, így meghatározva, hogy mely szavak azok, amelyeknél inni kell.
c) Ki a legjobb Coelho? (Who is The Coelho?; 12-99 éves korig)
Ebben a kreativitásra nagy hangsúlyt fektető játékban az a cél, hogy minél hosszabb és "Coelhosabb" idézeteket kreáljanak a társaság tagjai. Meg lehet adni szavakat, melyeknek szerepelniük kell az idézetekben, esetleg egy témát feldobva (például: égessétek föl a hidakat!) kell saját Coelho-idézetet gyártania a versenyzőknek. A győztesről szavazással lehet dönteni, de valójában itt is a puszta szórakozás a cél.
Mint a világon mindegyik, ez a játék is keverhető alkoholizálással és különböző hallucinogén szerek használatával, ugyanakkor fel kell hívni rá a figyelmet, hogy ezek a szerek, bár nagyban növelik a játék élmény- és szórakozásfaktorát, közben jelentősen csökkentik annak valószínűségét, hogy minőségi idézetekkel gyarapszik a társaság Nagy Coelho Könyve, melybe a győztes vagy dobogós, esetleg az összes ilyen kreált idézetet beleírhatjuk.
A fenti téma alapján egy ilyen, most csak úgy gyorsan összerakott idézet valahogy így néz ki:
"A szerelem nem ismer korlátokat - mondta. - Bárkit, bármikor hagytál is el, mindig visszatalálhatsz a szívéhez, hiszen valaha rád volt bízva, a kezedben tartottad. Csak hinni kell benne és dolgozni érte. Fel lehet építeni a hidakat, akárhogyan omlottak is össze."
És ha már kitalált idézetek...
3. "A bölcs éppen azért bölcs, mert szeret. A bolond éppen azért bolond, mert azt hiszi, hogy megértheti a szerelem lényegét."
Igen, nyilván a csajok. Mielőtt bárki bármit mondana, nem, egyáltalán nem csak a tizenöt éves kiscsajok olvassák nap mint nap Coelho ökörségeit, még harmincasok is vannak, akik képtelenek kilépni a Mester bűvköréből, nemhogy huszonévesek. Fontosnak tartom azonban itt megjegyezni, hogy Coelhoval csajozni csakis saját felelősségre lehet, amennyiben nincs megfelelő gyakorlata valakinek a hazudozásban és/vagy megfelelő szókincse, akkor csak sok gyakorlással lehet elérni valódi eredményt.
Kétféleképpen lehet csajozásra használni Coelhot. Az egyik, mikor helyben kitalált idézetekkel nemcsak az író akármi iránt érzett rajongásunkat, hanem lenyűgöző műveltségünket is bizonyítjuk, így felkeltve irányunkba a másik fél figyelmét, a másik pedig, mikor a csaj feltételezett értelmi képességeire hagyatkozva megpróbáljuk észérvekkel elmagyarázni neki, hogy miért nem tartjuk írónak Coelhot, miközben állandóan biztosítjuk arról, hogy nem tartjuk idiótának csak amiatt, mert ő viszont szereti (ami egyébként adott esetben akár igaz is lehet, ez pusztán vérmérséklet és türelem kérdése).
Összefoglalva, bár nyilvánvaló, hogy Paulo Coelho egyike minden idők legfantasztikusabban túlértékelt szerzőinek, azért vannak dolgok, amikért köszönetet érdemel, ha néha mégoly nehéz is ezt bevallani.
Így a végén pedig azért kénytelen vagyok egyetlen dolgot belátni, már csak azért is, hogy egy idézettel fejezhessem be megmutassam, mennyire korrekt vagyok: Paulo Coelho valóban Mester, legalábbis a saját mércéje szerint, hiszen mint tudjuk
"Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott."