Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

3 ünnepnap, amire szüksége van az emberiségnek

2012.11.05. 10:17 szkr

Az ünnepek olyanok, mint a megfázás: hosszú és általában szenvedéssel jár, de legalább nem kell dolgozni menni és lelkiismeret-furdalás nélkül lehet pálinkát vedelni. Amellett pedig, hogy valójában végigunatkozzuk a napot ahelyett, hogy élveznénk a szabadságot, ráadásul teljesen divatjamúltak is. Félreértés ne essék, nincs nekem bajom a különböző ünnepnapokkal, de tény, hogy egyáltalán nem haladnak a korral. Megemlékezünk például államalapítószentistvánakirályról, de Mark Zuckerberg szülinapját senki nem ünnepli a haverjain kívül, pedig lássuk be, mai életünkhöz sokkal többet adott hozzá a Facebook nevű, sok bosszúságot okozó, mégis megkerülhetetlen platformja a közösségi életnek, mint egy ezer éve halott király, akinek valamiért még mindig nem temettük el a jobb kezét. A továbbiakban a Főnix blog három nemzetközi ünnepnap-javaslata következik, amik közül ugyan egyik sem igényli a beöltözést, nem is zárják ki azt.

1. linksys

Mind közül azok érdemlik meg legjobban, hogy egy évben egyszer az egészségükre igyunk, akik modern Teréz anyaként jelszó nélkül, linksys néven biztosítják a wifit azon internetet nélkülöző rászorulóknak, akik másképp nem értesülhetnének arról, hogy teszem azt esik-e a hó vagy sem. Ezek a XXI. századi mecénások többet tesznek az emberiségért nap mint nap, mint az összes szent együttvéve a világ története során. Megérdemelnék, hogy megemlékezzünk róluk.

Javasolt dátum: szeptember 17.

Ha beöltöznél: Bill Gates-jelmez

2. seed

Ha már van wifi, akkor előbb-utóbb mindenki elkezd letölteni. A torrent nevű csoda megváltoztatta a világot és önmagában elég bizonyíték arra, hogy van még értelme hinni az emberben, mint fajban. Fantasztikus, hogy létezik egy rendszer, ami megrengette a szórakoztatóipart és rákényszerítette, hogy átalakítsa létezésének alapvető formáját (avagy: pénz kérése az előállított kulturális termékekért), ráadásul emellé ki is termelt olyan forradalmárokat, akik nemcsak beszélnek az alanyi jogon járó művészeti értékekről, hanem tesznek is róla, hogy elvileg bárkihez eljuthasson teljesen ingyen. Azok, akik seedelik és így elérhetővé teszik a különböző albumokat, filmeket, könyveket, sőt, posztereket is, minimum megérdemlik, hogy egy nemzetközi szünnap keretében ünnepeltessék magukat.

Javasolt dátum: február 9.

Ha beöltöznél: akármi, aminek köze van a magokhoz

3. stream

Ha valaki Ákoshoz hasonlóan ki van akadva azon, hogy úgymond ellopják a letöltéssel a szegény hollywoodi producerek pénzét a felhasználók, akkor még mindig van valami, ami a reklámoktól nem teszi ugyan mentessé a tévézést, de legalább a készülékre nincs szükség hozzá, csak egy gépre és internetkapcsolatra: a stream. Tökéletesen hiánypótló lenne azoknak az ünnepe, akik világszerte lehetővé teszik, hogy azt a meccset nézzük, amelyiket akarjuk. Az, hogy végre nem számít hol vagyunk a világban, vannak, akik segítenek, hogy azt nézzük, amit adott esetben nem ad a tévé és/vagy nincs előfizetésünk az adott csatornára, véleményem szerint a civilizáció győzelme az állatias ösztönök felett. Nekünk például nincs DigiSportunk, de hála azoknak a modern Assisi Szent Ferenceknek, akik streamelik, bármikor nézhetjük például az angol bajnokságot. Köszönettel tartozunk azoknak, akik vállalják, hogy feltolják a netre a tévék adásait, ha már maguk a csatornák annyira idióták, hogy nem teszik lehetővé a műsor online közvetítését. A minimum, hogy koccintunk egyet az egészségükre.

Javasolt dátum: augusztus 3.

Ha beöltöznél: egy kartondobozból már kiváló tévét tudsz faragni magadból


132 komment

Címkék: internet kult ünnep

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr874888888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.11.05. 14:05:58

"egyszerűen felesleges indexes erőltetett liberáliskodó, valójában tapló poénkodásnak tartom."

a blog.hu nem indexes. ha elutnek egy autoval az utepito a hibas, az auto gyartoja, az uzemanyagot biztosito mol, vagy aki az autot vezette?

amugy a blog egy magat erosen konzervativnak gondolo humorosnak szant bejegyzesgyujtemenye.

sem az indexhez, sem a liberalizmushoz nincs koze. a humorhoz sem sok. bar szerintem a rossz vicc is vicc...

Alonee 2012.11.05. 14:15:23

@IDKFA: Mi lenne ha Te húznál el? Egyébként tőlem elférsz, csak vedd tudomásul, hogy nem mindenki úgy gondolkodik ahogy Te. Engem a legkevésbé sem érdekel Szent István, ismerjük, tudjuk az érdemeit, eltelt pár évszázad, ennyi. Teljesen megértem, hogy neked mást jelent, de aki nem úgy gondolkodik mint Te, ne ő menjen már el az országból, ugyanis -és itt a világért sem szeretnélek megbántani- , nem vagy isten, sem próféta, hogy ítélkezz, ahhoz egy cseppecskét több kell, mint méla áhítat egy rég halott király irányába. Üdvözlettel.

zsoltix 2012.11.05. 14:18:07

A felsoroltak melyike működik elektromos áram nélkül? Szerintem az egy kicsit többet adott hozzá a mai életünkhöz.

delano 2012.11.05. 14:21:46

@IDKFA: " Arról nem beszélve, h az angol ballib nem érez krónikus kényszert, hogy gyalázza történelmét, ellentétben a magyarral..."

Ez a kettős mérce csúcsa. A magyar ballib óvatos kis viccelődései sehol sincsen az angolokhoz képest. A Gyalog Galopp magyar analógiája úgy nézne ki, hogy Szent István félhülyének ábrázolják, a körülötte állókkal együtt, valamint nevetségessé tennék az egész Honfoglalást. Az angolok ezen röhögnek. A hozzád hasonló magyarok meg minden féle idióta nemzetgyalázást emlegetnek.
Engem egyáltalán nem bánt, ha István királlyal viccelődnek. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok magyar és takarodjak az országból?

Tamás András György 2012.11.05. 14:24:56

@delano: megjegyzem, hogy a gyalog galopp 1974-es. azota pc lett a vilag. igen, pl. a monty python epizodokban rendszueresen buziztak. most lehetne?

bioLarzen 2012.11.05. 14:27:05

*silently weeping for humanity*

bio

yenoee 2012.11.05. 14:27:57

Ne legyünk már ennyire egysíkúak, tartassék meg a karburátor, az elektromos gitár és az AK-47 nemzetközi ünnepe is.

IDKFA 2012.11.05. 14:28:17

@delano:

Ezt az egy, egyébként zseniális (bár a Brian élete jobb volt) filmet tudod felhozni a magyar ballib folyamatos gyűlölködésével szemben? Elég gyenge.

IDKFA 2012.11.05. 14:29:18

@Alonee:

Akkor te is dolgozhatsz akkor aug 20-án. Vagy annyira már nem vagy ballib?

Flúgatlan 2012.11.05. 14:30:40

Nem vágom, hogy ez humor, szándékos provokáció vagy egy szemellenzős idióta komolynak szánt írása.

kanálwarrior 2012.11.05. 14:34:33

@IDKFA: Hölgyeim és uraim, íme a humorérzék nélküli ember!

Ringlósztár 2012.11.05. 14:35:23

@IDKFA:
Honnan tudod, hogy balliberális?
Szerintem pedofil kdnpés.

joszip 2012.11.05. 14:36:20

Az én életemhez a facebook semmit nem adott hozzá. Ha meghívok valakit egy hétvégi sütögetésre, arra jó az email vagy az sms, a többit személyesen. Azt viszont látom, hogy mások a facebookon élik az életüket, és nem találkoznak senkivel.
Hát ezt mindenképpen megköszönhetjük. Na nem mintha a facebook lenne ezért a hibás, de nehogymár a nyúl vigye a puskát.
Az ünnepeknek meg mindehhez pont semmi köze. Épp az a jó bennük, hogy mindenki úgy ünnepli, ahogy akarja. Kényszeresen összehasonlítani egy reklámokkal telebaszott oldallal, hát...érdekes.

kanálwarrior 2012.11.05. 14:37:21

@delano: Jut eszembe. Hogy hívják Szent István szellemét? Vajk-rém!
hahahahahahhaha
Jobbat nem tudok, bocs.

Alonee 2012.11.05. 14:37:30

@IDKFA: Nem vagyok ballib egyrészt, másrészt az én munkám olyan, hogy a karácsony/szilveszter kivételével mindig dolgozom. Puff neki.

hááááát 2012.11.05. 14:37:38

@roli101: Menj vissza István korába földművesnek és megbeszéljük , mennyire volt jó arc.

kanálwarrior 2012.11.05. 14:40:07

@joszip: "Épp az a jó bennük, hogy mindenki úgy ünnepli, ahogy akarja."

Pont ez a baj hogy ez nem igaz. Ünneplő ruha, sorbaállás, közös éneklés, megnézni az elbaszott műsort, tanárnéni aki tavaly 300.000 ft-ot sikkasztott beszédet tart a tiszteletről és a becsületről, neked meg nem szabd röhögni. Hála istennek hogy már nem vagyok iskolás.

Flúgatlan 2012.11.05. 14:40:49

@delano: " A Gyalog Galopp magyar analógiája úgy nézne ki, hogy Szent István félhülyének ábrázolják, a körülötte állókkal együtt, valamint nevetségessé tennék az egész Honfoglalást. "

Van honfoglalás-paródia filmünk (Magyar vándor), csak sokkal gyengébb, mint a Gyalog-galopp, de a nemzeti oldal nem anyázza, mert nyilvánvalóan egy idétlenkedés.

De tudod, ha egy egészséges haverod ügyetlen, és azt mondod rá: "Mit bénázol?" az nem ugyanaz, mint ha egy mozgássérültnek mondod ugyanezt. Az utóbbi idők a magyaroknak elég sok csapást hoztak, a trianoni rablást elkövetők egész történelmi múltunkat kérdőjelezték meg, hogy nagy területeket hasítsanak le rólunk, két generációval a nyilasok után még mindig náciznak minket össznépileg sokan és nem felelhetsz meg nekik rendesen, mert akkor te is a náci bélyeget kapod: na, ilyen körülmények közt nehezebb nevetni múltunk kifigurázásán, mint az angoloknak.

Ez a cikk azonban nem azért rossz, mert magyar jelképek jelentőségét akarja degradálni. Ha a szerző komolyan gondolja, amit ír, akkor egy igen szűklátókörű valaki, aki csak a saját mindennapjai mércéjével képes mérni, a történelmi távlatok teljesen kívül esnek felfogóképességén.

belekotty 2012.11.05. 14:41:49

"Mai életünkhöz Zuckerberg sokkal többet adott, mint egy ezer éve halott király, akinek valamiért még mindig nem temettük el a jobb kezét."

- Ekkora baromságot! Ha István nem integrálja be az országot a keresztény közösségbe, talán a szerbek vagy a szlovákok internetelnének egy nem is tudom minek nevezett városból ami szép hegyek és szigetek mellett a Duna két oldalán helyezkedik el.
Jézus kevesebbet adott min a faszbukos? Hiszen róla csak egy könyvet írtak kb 2000 éve. Ja és mellesleg azt hiszed hogy lesz faszbuk 10-20 év múlva? :-))

belekotty 2012.11.05. 14:43:34

Ja! És életemben nem voltam még a faszbukon, mert eszemben sincs a magánéletem információit az internetre bízni.

delano 2012.11.05. 14:43:46

@IDKFA: "Ezt az egy, egyébként zseniális (bár a Brian élete jobb volt) filmet tudod felhozni a magyar ballib folyamatos gyűlölködésével szemben? "

Én sajnos nem érzékelek több gyűlölködést a ballib részéről, mint a jobboldal részéről. Sőt hajlamos vagyok az általad fenn leírt "takarodj az országból" tipusú kijelentést gyűlölködőbbnek tekinteni, mint ezt a posztot (akkor is ha nem nekem szántad).

joszip 2012.11.05. 14:44:02

@kanálwarrior: az iskola azért itt off, tanítási órán nem jellemző a facebook se...de oké nyertél (sőt a bölcsiben még aludni is kell ebéd után :))

belekotty 2012.11.05. 14:45:37

@Aurian: "És pont ez lenne a lényeg, a gyorsan változó világban kellenek a gyökerek, amibe tudsz kapaszkodni.

Lófasz értelme nincs ünnepelni azokat a dolgokat amik napról napra átalakulnak, változnak. "
- Pontosan.

belekotty 2012.11.05. 14:46:48

@IDKFA: Miből gondolod hogy balliberális? Mit jelent az hogy balliberális? Miről ismerszik meg?

kanálwarrior 2012.11.05. 14:47:02

@joszip: Sajnálom de bennem ezek maradandó nyomokat hagytak.

belekotty 2012.11.05. 14:48:40

@Önnek megyünk: "Majd amikor 5-10-15 év múlva előkerülnek olyan adatok, amikre az ember anno nem is gondolt, hogy nem biztos, hogy meg kellett volna adni. Vagy olyan képek, amik feltöltése akkor viccesnek tűnt... Vagy akár, hogy akkor mik voltak a delikvens politikai nézetei..." - Bizony bizony. Sok senki aki most faszbukozik és 10-15 év múlva lesz esetleg valaki, igen kényelmetlenül fogja magát érezni amikor előszedik a régi dolgait.

belekotty 2012.11.05. 14:50:48

A posztolónak sikerült nemzeti egységet kovácsolnia. Mindegyik oldal hívei egyaránt anyázzák. :-))

joszip 2012.11.05. 14:52:58

Azért felesleges a Monthy Pythont felhozni, mert a két ország történelméne (különösen legutóbbi időszaka, mondjuk az utolsó 100 éve) annyira de annyira más. Egy egész világot leigázó birodalom, melynek a mai napig jelentős területei, társult államai vannak (ilyen-olyan szoros kötelékben Londonnal), ahol a Szent Korona egyenesen Istentől eredeztetett az alkotmányban, ahol egy öregasszony születésnapjától megbolondul mindenki, és lengeti az angol zászlót - nos, ott megengedhető némi önironikus fék.

Magyarországnak pontosan arra van szüksége, hogy tartása legyen (ha már pénze nincs).

Hunor Levente 2012.11.05. 15:13:28

"Egy ezer éve halott király, akinek valamiért még mindig nem temettük el a jobb kezét."

Ebből is látszik mekkora hülyeség a keresztény vallás. A keresztény isten állítólag az élők istene, de a hívők mégis halottkultuszt űznek.

sovesztomesz 2012.11.05. 15:19:21

Viccnek jó ez a bejegyzés; szóval, ha nem vesszük túl komolyan, akko' faszának is mondhatnánk, de egyébként kilóg a lóláb!

Elhiszem, h. az ún. információ korában ezek mérföldkövek lehetnének, de mégis inkább hatásvadászat ez, ill. lárifári; így humorosan :-).

A világ persze örökké változik, és ez komoly; alkalmazkodni kell hozzá!

Persze, ha nem vesszük túl komolyan az irományt, akkor még ez a szent jobb-dolog is vicces lehet; mert figyeljünk csak ide...
...egy ideje már nekem is gyanús, hogy a látszatra eltérő kultúrák között is vannak átmenetek; úgy is, mint a Húsvét, Téli napforduló/Kara-csony (ha már az ünnepeknél tartunk). Így aztán mondjuk a jobb kéz leválasztása a gazdatestről sem egyedülálló "szertartás" a bolygón; bár kicsit ünnep-rontó lehet, hogy vannak népek, ahol a tolvajokat "ajándékozzák" meg hasonló amputációs meglepetésekkel.
Szóval, István király-mítosz ünnepünk lehet kicsit elavult homályosan ősi történelmünkben, annyi Szent!!!
Tehát, aug. 20-a szellemiség-magyarázatát én javasolnám átgondolni; bár az igaz, hogy közben a Zukerberg-lobbi késsel a hátamban "biztat"!

...na, iszom még valamit. :-)

Állítsuk meg a ......... 2012.11.05. 15:21:18

Milyen sok vidám ünnepünk van!

Csak most így hirtelen egy sem jut eszembe.....

Chicano 2012.11.05. 15:38:38

Ha ez komoly akkor nagyon hülye vagy, ha meg nem komoly akkor sajnos nem vicces.

rostás ezékiel 2012.11.05. 15:41:11

Poszter: nem hiszem el, hogy apád metélt faszából a rühes kurva anyád picsájába lövellő 100 millió sperma közül te voltál a legjobb, legügyesebb. Vagy ha igen, akkor ennyit a nyomorék magyargyűlölő fajtádról. Összedobunk neked egy repjegyre (csak oda), és mehetsz gégefőig leküldeni Mark faszát.

apd (törölt) 2012.11.05. 15:51:00

ha ezt viccből írtad akkor szar vicc, ha meg komolyan akkor meg.. hát akkor nem is tudom mit mondjak, talán hogy soha többet ne írj le semmit, még bevásárló listát se..

ohjeee 2012.11.05. 15:51:13

AZTABÜDÖSKURVAFASZBA!!!

Hát meg nem állom, hogy el ne küldjelek a büdös-kurva anyádba... Szívlapáttal adnék a pofádnak,. az lenne csak az ÜNNEP.

IDKFA 2012.11.05. 15:53:42

@belekotty:

Mondjuk arról, hogy kényszeresen fikázza magyar múltat, ha kell ha nem. Mint pl. a blogger. Simán írhatta volna, hogy unja a jelenlegi ünnepeket, minősítés nékül, és javasol 3-at. Igaz akkor kb. a kutya sem kattintana rá, mint így...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.11.05. 15:53:48

A történetírók munkája nehéz. A századok sokszor téveszmék porát rétegelik rá a valódi eseményekre. De én, dr. Mahlacsinyszky Taholcz lefúvom a port és megcsillantom a valót! Hát lássuk:

„Az a szombat az öröm napjának volt tervezve. Gézaffy István lovaggá szándékozta ütni közeli rokonát, a hős Krmxtünyszkey Koppányt, aki erős kézzel verte agyon a királyi palota kertjében ólálkodó paparazzókat, regősöket, gyulákat és álősmagyarokat. A péntek esti előbuli is víg hangulatban folyt. Gézaffy István egyik poharat a másik után küldte a gallérja mögé a kisebbségi parlament ombudsmannjával, a besenyő Pista bácsival egyetemben. A király éjféltájt már alig állt a lábán, egy fertályórával később meg már alig sem...
… és eljőve a szombat...
... és a hős Krmxtünyszkey Koppány főhajtva térdel Gézaffy István előtt. A kómásan kótyagos király kadarkamámoros tekintettel ragadja meg nehéz, kovácsoltvas kardját, majd egyensúlyát vesztve hadonászni kezd vele... az előbb ámult, utóbb rémült hős Krmxtünyszkey Koppányt hirtelen négy egyenlő szeletre vágja, majd a vérszagtól tovább részegedve levágja és körbe-körbe hordozgatja saját szent jobbját...
Az önkívületi állapotban is mámoros ajakkal ősvogul kocsmadalokat éneklő félkarú óriást a palota testőrei a közeli sámánterápiára szállítják, ahol megnyugszik és önmagát Varga Miklósnak képzelve él korai haláláig. Helyette a trónt az ő nevén egypetéjű ikertestvére, Gézaffy Orizatriznyák foglalja el, aki bölcs uralkodásának eredményeként egy ezredévvel később még a nemzet legnagyobb pénzegységére, a tízezer forintosra is felkerül (bár azt még el kell mondanunk, hogy az arc sajnos nem is az övé, hanem egy szerencsétlen festményelkeveredés és otromba tréfa nyomán a királynak beöltöző udvari bolondjáé, Crömmerstein Hubáé...).”

Ajánlott irodalom:
Csukás István: Mirrmurr és Orizatriznyák
Krmxtünyszkey Béla: A szeletelt ükfater
Gézaffy Golyhó: A betintázott ős árnyékában
Postaffy Holló: Füstjelszámkönyv A-tól B-ig
Kissch-Kussy Klotild: Királyi Katasztrófák Kézikönyve
dr. Mahlacsinyszky Taholcz: dr. Mahlacsinyszky Taholcz élete és más

fradyendre.blogspot.hu/

2012.11.05. 15:56:01

Javasolnám még a modern gyógypedagógia ünneplését.
E poszt dátuma kiválóan megfelelne ünnepnapnak.

luis5 2012.11.05. 15:57:49

Miért nem Bill Gates?
Miért nem Obama?
Miért nem Oprah?

Kb ennyi hatásuk van az életemre mint Zuki mukinak
Ekkora provokatív köcsögöt...

KG2000 2012.11.05. 16:05:26

Nem olvastam el a topikot, csak a címét, mert annyi éppen elég.

Tulajdonképpen én vagyok a hülye, hogy ide írok, mert a blogos 0 hozzászólást és 0 klikkelést érdemelt volna.

Ezzel be is fejeztem.

Julian Plenti 2012.11.05. 16:08:05

@delano: Az angoloknak inkább Hódító Vilmos az államalapító. Artúr nagyon más tészta.
A poszt amúgy primitív.

Julian Plenti 2012.11.05. 16:16:01

Esetleg vicc ez az írás?
Facebook? Ez valami annyira jó dolog? Egyre cikibb fent lenni rajta. Két év múlva olyan lesz mint az iwiw; mindenki elhagyja.

Brian Cohen 2012.11.05. 16:16:30

@belekotty: "... Sok senki aki most faszbukozik és 10-15 év múlva lesz esetleg valaki, igen kényelmetlenül fogja magát érezni amikor előszedik a régi dolgait. ..."

Nem kell ahhoz FB! Csak a példa kedvéért elég megnézni a FideSS vezetők korábbi ígéreteit. Nem a FB a veszély, hanem a hülye felelőtlen beszéd.

Garma 2012.11.05. 16:17:15

Mikor elolvastam ezt a marhaságot, gondoltam oda kéne szólni valami frappánsan lealázót, de már szinte az összes alternatívát felhasználták az előttem szólók...

Így csak csatlakozok a fentiekhez. :-)

A nép fia 2012.11.05. 16:22:02

@kifordított nagyanyó: Ő csak egy pöcs neveletlen liberális, aki azt hiszi, hogy ha két lábbal tapossa a szellemi és kulturális örökségét, akkor ő majd menő lesz. Nem tudja, hogy az 1000 éve élt királyunk épp csak annyit tett hozzá az életéhez, hogy megalapított egy királyságot, egy országot, ami 1000 éve létezik, és itt vagyunk, élünk, míg népek tucatjai szívódtak fel. Persze, nem lenne kár egy ilyen pöcsfejért, ha szintén felszívódna. De mit is várunk egy olyan embertől, aki ilyen alcímmel látja el blogját: "pszeudoliberális kultúrököl"? Leülhet, egyes.

sovesztomesz 2012.11.05. 16:28:50

@Frady Endre: Tisztelet FrAdy Endrének, hogy már ideje korán helyén kezelte a fenti posztot a maga komolyságával! :-)

Önnek megyünk (törölt) 2012.11.05. 16:33:24

@Brian Cohen: Te aztán érted a "szakmádat"! Abból, hogy nem olyan jó dolog minden szart feltenni az FB-ra, mert nem tudhatod, hogy kinek a kezébe kerül, eljutsz oda, hogy a patás Zorbán má' megint mit csinál. Minden elismerésem. De komolyan :)

Vagy ez már a poszterre és a neki bégető balliberális sleppre visszahulló gigantikus méretű csula (valljuk be, megdolgoztak érte derekasan) elleni védekezés része lenne?

pipi_NL 2012.11.05. 16:47:15

Vannak itt, latom, nem is kevesen, akiknek nagyon hijan van a humorerzekuk.

NA YA! 2012.11.05. 16:50:32

Szent István igen is megmutatta, és tűzzel vassal, ha kellett kegyetlen gyilkolással bele véste a magyarság fejébe, hogy Európához kell tartoznunk és nem a "fél ázsiai" hordákhoz! Viszont a jobb kezének az őrizgetése és körbehordozása szerintem is elég morbid a 3. évezred elején!

Vahakomb 2012.11.05. 17:05:19

Basszus! Ilyen trágyalé posztot már régen olvastam! Hülye index.hu meg minek rakja ki a címoldalára? Szerintem kizárólag Szt. István jobb kezének ócsárolása miatt!

Alikam 2012.11.05. 17:06:01

@NA YA!: a szenteknél nem ritka, hogy egy egy hozzájuk köthető földi maradványt megtartanak ereklye céljából. Nem tudom mi ebben a morbid. Ez vallási téma...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.11.05. 17:06:12

@sovesztomesz: Kösszy, hogy megerősítesz abban, hogy itt nem kell semmit komolyan venni! Az egyetlen pozitív hozadék, ha röhögünk egy jót!
"A vidám szív a legjobb orvosság" /Példabeszédek 17:22/

Az ellenpélda:

DÜH

mottó: Dühöngeni emberi dolog, de állati veszélyes

Frady Endre nagy dühébe'
Oly hegyeset pökött,
Beleállt a lábfejébe,
S ordított a lökött.

Lentről lövellt föl a vére,
S lőtte szegényt pofán.
Orrbaalvadt, fulladt, vége!
Meghalni így: profán.

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2009/09/duh.html
:)

belekotty 2012.11.05. 17:08:51

@IDKFA: Hát én balliberálisnak vallom magam és mégis bedühödök ha valaki a régi magyar értékeket a faszbukkal meri összevetni. Akkor mégis jobboldali konzerv lennék?
Hú, bazz... össze van keveredve a világnézetem. :-))

borisz 2012.11.05. 17:13:07

@joszip: szent korona, meg alkotmány? az nálunk van, nem? csak mer' az angoloknál nincs alkotmány.

(szigorúan csak zárójelben:
aki szerint nem a világ egyik legaberráltabb szokása az, hogy egy ezeréves, mumifikálódott emberi öklöt hordoznak körbe keresztény papok, amit a tömeg bálványként imád, annak elég nagy zavar lehet a fejében. arról nem beszélve, hogy az ököl eredeti tulajdonosa az a személy, aki felszámolta a "szkítahunmagyar" szokásokat, behódolt a nyugatnak, és népe ősi vallását a sutba dobva beállt katolikusnak - és ezek után a szittyahunmagyarkodók is őt istenítik: hát ez a teljes zavar, amit sose nem fogok megérteni.)

SzJ1982 2012.11.05. 17:28:32

Kocka gecik, az megvolt, hogy a valóság a kurva gépeteken kívül kezdődik? Szánalomtenger...

delano 2012.11.05. 17:30:32

@borisz: Hú de nagyon egyetértek minden szavaddal.

szintetikus 2012.11.05. 17:44:35

@joszip: Szerintem, ha nem lenne fészbúk, azok akik ott élnek, akkor sem találkoznának senkivel. :)

joszip 2012.11.05. 17:49:53

@borisz: Márpedig a briteknél a korona tényleges hatalommal bír (kiterjesztve pld. Ausztráliára, arra az óriási országra), a korona hatalmát ha az alkotmány nem is, de a hagyomány Istentől származtatja.

Nálunk sem kell szégyellni, hogy vannak hagyományok, sőt. Az már más kérdés, hogy István szent volt-e vagy az első hazaáruló. Ha nem lenne a ballib hiszti, hogy csak a fű meg a szex számít, talán meglenne a konszenzus.

joszip 2012.11.05. 17:50:56

@szintetikus: No ez lehetséges :)
De az is biztos, hogy van sajnos olyan hatása, hogy a Zemberek azt hiszik, ha fészbukoltak egyet a Józsival, akkor Józsi le is van tudva arra a hónapra/évre...

zotyesz11 2012.11.05. 17:51:51

Én javasolni szeretném, hogy alapíts országot/államot, kösd be oda az internetet, és hívd oda a barátaidat, alakítsátok ki együtt a kis ünnepeiteket, meg a kis kultúrátokat...

Lehet, hogy működne, de az is lehet, hogy nem tartana ezer évig;)

Rwindx 2012.11.05. 17:59:16

Ha Szent István nincs, akkor te lehet velünk együtt nem élsz. Ha te nem élsz, akkor ugye az fb-re sem regisztrálhatsz... Ha ellenben nem regisztrálsz az fb-re, attól még életben maradsz.
Technológiák jönnek mennek. 5 év múlva a mai seedelést már lehet ócska gagyinak fogod tartani, mert lesz mondjuk felhő alapú megoldás, az FB-re regisztráltakon kb úgy fognak sajnálkozni mint most az iwiw-re regisztráltakon, stb

Lehet viccesnek szántad, akkor "hahaha", de azért elég gyenge lett.

vargánya 2012.11.05. 18:08:40

Aztán ki nem szarja le, hogy a "zemberiségnek" milyen ünnepekre vóna szüksége. Nekem van hazám, nemzetem, azokhoz kötődő ünnepeim, az internacionalista "ünnepektől" a módszerváltás előtt kellően megcsömörlöttem. Aki nem érzi ezt az országot hazájának, ezt a nemzetet sajátjának, az mit keres itt? Csendben húzzon el innen és ne fikázza az ünnepeinket, hagyományainkat!

inebhedj - szerintem 2012.11.05. 18:21:17

Szerintem nem kell véresen komolyan venni egy - ügyetlen - szatírát, még akkor se, ha nem sikerült igazán mókásan kibontani az alapötletben rejlő lehetőség vitorláját a képzavarok tengerében. Mentségére szolgáljon e blognak, hogy ez sincs benne abban a három blogban, amire szüksége van az emberiségnek, ennek ellenére más blogok olvasásával ezt is megünnepelhetjük. ;)

@borisz

A "szittyahunmagyarkodók" nem istenítik Vajkot, nota bene ez a "szittyahunmagyarkodás" kicsit árnyaltabb dolog ennél, ahogy mondjuk a kozmopoliták se analizálják éjt nappallá téve azonos nemű társaikat, és a nácik se gázolással töltötték a szabadidejüket, stb. Ha kicsit kevésbé próbáljuk egy általunk kitalált rendszerbe gyömöszkélni őket, mindjárt kezd érthetőbbé válni mindegyik. Na persze ízlések és pofonok.

h4z4rd 2012.11.05. 18:28:02

A lead-et olvasva az jutott eszembe: -anyád!

Aztán elolvastam a többit és kicsit sikerült megmosolyogtatnod, de azért csak azt gondolom, így a végén: -anyád.

Mindezt úgy, hogy István nem igazán kedvencem, hőstettei értékét vitatom.
Kicsit azért furdal a kíváncsiság, te tényleg nem érzed, ha egy poén túl erős, vagy tényleg képes vagy egyenlőségjelet húzni egykori királyunk és egy manhattani (vagy tudomisén) hülyegyerek közé?

vargánya 2012.11.05. 18:31:12

@delano: "Javaslom megtekintésre a Gyalog Galoppot. Az angolok képesek saját magukon röhögni."
Bocsi, de azt hiszem nem jött át Neked, hogy szkr posztja miről szól. Ez nem finom angol önirónia ahol a posztoló "saját magunkon való röhögésre" invitál, hanem alig leplezett gyűlöletroham a magyarok ellen. Ha nem lennének súlyos előzményei,("tetemcafat" , "smicisapka" ... ) akkor elintézhetnénk egy Hülyegyerek! beszólással. Nem nehéz észrevenni, hogy a rendszerváltás óta ez (az SZDSZ-hez kötődő) gyűlölettel kevert gúny a bennszülöttekkel szemben tendenciózusan jelen van a magyarországi közéletben.

Túl Hosszú Captcha (törölt) 2012.11.05. 18:32:59

Azt mondták már, hogy a posztoló beteg idióta?

wilson77 2012.11.05. 18:33:38

Kedves Nemzet!

A poszt egy vicc. Nem kell komolyan venni.
Ej, de szomorú, hogy ezt le kell írni.

-wilson

ariete 2012.11.05. 18:42:41

@wilson77:

Ugye hogy vicc? Én is ezt gondolom. És én is naivan viccelek egyet: Hitlernek igaza volt. Ugye, milyen vicces ez is?

wilson77 2012.11.05. 18:46:30

@ariete:
Kedves ariete!

Nem pontosan értem, hogy jön ide Hitler.
Esetleg kifejtenéd?

üdv:
-wilson

vitaygeorgina 2012.11.05. 18:50:10

Ezt a posztot rosszkor tetted ki. Egész nap esett, hidegfront is van, az emberek nincsenek humoruknál.
A bevezető kissé ízléstelen volt, de a poszt szerintem megmosolyogtató, annyira semmiképp nem durva, ahogyan az idelátogatók reagáltak rá.
De hogy ennyi ember ezt komolyan vette...őszintén csodálkozom a hozzászólásokon. De végülis hidegfront meg ilyenek.

Önnek megyünk (törölt) 2012.11.05. 18:51:20

@wilson77:
"Kedves Nemzet!

A poszt egy vicc. Nem kell komolyan venni.
Ej, de szomorú, hogy ezt le kell írni."

Ad1: nem vicces.

Ad2: ha vicces lenne, a kulturált ember akkor sem nem viccel olyannal, ami más embert/nemzetet/vallást/stb sért. A többinek meg tilos.

Ad3: ne az hivatkozzon a humorérzékre, aki más témában elsők között lát fel, hogy milyen szemét dolog ilyennel viccelni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.05. 18:52:51

Ha poén volt, akkor nagyon nagy, ha komolyan gondoltad, akkor hülye vagy.

Különben miért macerásak az ünnepek? Tele vannak a wellnesshotelek. Még hogy válság.

wilson77 2012.11.05. 18:56:57

@Önnek megyünk:
Kedves Önnek megyünk!

Azt szeretném kérdezni, hogy a poszt hol sértette a más vallását, és más országot (nemzetet)?

üdv:
-wilson

ariete 2012.11.05. 18:57:28

@wilson77: Hááát úgy jön ide Hitler, hogy egy vicces figura, végső megoldással akarta elintézni a zsidó kérdést. Ez a post, minden reményem szerint csak egy provokáció, a zsidó felsőbbrendűséget sugallja, ugyebár Zuckerberg versus Szent István. És csak úgy, elásatná az ezeréves ereklyéket, hitet, mindent.
Ezért hiszem naivan , még mindig, hogy csak viccelt a kedves post író. Minthogy én is. :) Vagy vegyük komolyabban?..

wilson77 2012.11.05. 19:02:56

@ariete:
Kedves ariete!

Én nem tudom, de te mit gondolsz, szerinted itt egy keresztény-zsidó harcról (vagy miről) írt a posztoló?

Van egy olyan sejtésem, hogy nem.

üdv:
-wilson

ariete 2012.11.05. 19:04:11

@borisz: szerintem az a legaberráltabb szokás, ahogy a néped szokta a fejét lóbálni, ha falat lát és bégetni közben...:)

ariete 2012.11.05. 19:10:07

@wilson77:
Kedves Wilson!

Ha már abban különbözünk, hogy másképpen olvassuk és értelmezzük a cikket, már régen gond van. Szerintem egyértelmű a cikk hangneme, témája és mondandója. Ha nem születnének ilyen cikkek nem is lett volna holokauszt.

h4z4rd 2012.11.05. 19:14:29

@wilson77: Hozzászólásain látszik, hogy Ön egy művelt, fogalmazni képes ember, ha nem bántom meg vele, még azt is merem feltételezni, hogy intelligens.

Ebből fakadóan az előző kérdése nyilvánvaló provokáció, hiszen pusztán a szándékán múlik, hogy érti-e, miért lehet a poszt felütése sértő vagy sem.

Kérem, vegye észre, hogy egy okos ember előre megfontolt értetlenkedése sokkal visszatetszőbb, mint egy buta ember nyers, zsigeri indulatoktól fűtött reakciója.
Őszintén meglepne, ha ezzel újat mondtam volna.

wilson77 2012.11.05. 19:16:24

@ariete:
Kedves ariete!

Igazad van, másképpen olvassuk a posztot.
De szerintem nem baj, hogy másként értelmezünk dolgokat.
Én viccnek fogom fel a posztot, ez szerintem egyértelmű.

Ha nem lennének fajok, akkor nem lenne fajgyűlölet.

üdv:
-wilson

wilson77 2012.11.05. 19:23:21

@h4z4rd:
Kedves h4z4rd!

Köszönöm szíves sorait! Azt hiszem, a képességeim tekintetében túloz. Ugyanakkor megtisztelő a hozzám szólása, megjegyzése.

Feltevésére válaszolva elmondom, hogy nem kívántam provokálni. Mindazonáltal lehetnek olyanok, akik az egyszerű kérdésemet provokációnak értelmezik, ez esetben egyrészt elnézést kérek, másrészt igyekszem a jövőben egyszerűbben fogalmazni.

Szerintem a poszt vicc. És aki mást lát bele, az magával tol ki, és arra fog ráeszmélni, hogy zsidózik.
És igen kár lenne ebbe az irányba tolni-lökni-vonszolni a kommenteket, mert - meggyőződésem - a poszt nem erről szól.

Üdv:
-wilson

Fufo 2012.11.05. 19:25:43

@ariete: Kedves Ariete!
Ez a cikk nyilvánvalóan humoros akart lenni, mégha nem is mindenki találta annak.
Amit Te írtál, az csak egyszerűen undorító.

facelvega 2012.11.05. 19:34:53

Ez nem humor, hanem afféle igazi ballib taplóság.

2012.11.05. 19:40:40

Jelenlegi nehéz gazdasági helyzetünkben szerepet játszott Szent István is. Mi mégis ünnepeljük. Hát nem tanul semmiből a magyar nép?

Mikrobi 2012.11.05. 19:41:36

Szent István államalapító, történelmünk legnagyobb alakja, szent, jobb keze ereklye. Te meg egy szánalmas gyökér vagy. Ünnepeld Zuckenberget, de ha lehetséges, vándorolj ki ebből az országból, ez neked nem hazád! Hazátlan senki!

Önnek megyünk (törölt) 2012.11.05. 19:42:28

@wilson77:
"Azt szeretném kérdezni, hogy a poszt hol sértette a más vallását, és más országot (nemzetet)?"

Ha magától nem jön rá, hogy hol, akkor kétlem, hogy az én magyarázkodásom fényt gyújtana a sötétségben...

facelvega olvárs szavaival élve: "Ez nem humor, hanem afféle igazi ballib taplóság."

Mikrobi 2012.11.05. 19:43:01

@ariete: abszolút jogos. Már Zuckenberg Szent Istvánnal való szembe állításával is nyilván a nácikat akarta provokálni, hátha lerohadtzsidózzák, aztán mondhassa, hogy kérem, a magyarok mind antiszemiták!

ariete 2012.11.05. 19:43:50

@Fufo: Kedves Fufo!

Örülök, hogy "csak" humorosnak találtad a postot, nevettem én is rajta , jó ízűen. Bár egy kicsit rossz száj ízem maradt. Olyan mint amikor az emlékezetes Kiscelli kiállítás után... Humoros volt az is. Azon is szétröhögtem a belem, amikor Goeth hadnagy reggelente a vadászpuskájával gyakorolt...
Nem kellene humorizálni imigyen, nem gondolod? Vagy nektek szabad?
Nem vagy te egy kis stréber Jobbikos provokátor, apropó? Mert akkor kikérem a még normálisan viccelni tudó polgártársaim nevében ezt a cikkecskét.

h4z4rd 2012.11.05. 19:44:25

@wilson77: Nem gondolom, hogy a egyszerűségen múlt az iménti közjáték, de sokkal inkább -mint elébb is írtam- a szándékon.
Ez egy szép paradoxon, ugyanis nyilván tudatában van egykori államalapítónkat övező nimbusznak (arra most talán ne térjünk ki, hogyan és miért alakult ez így), valamint bizonyára ismeri István neve előtt álló "szent" előtag jelentését is, tehát könnyen észrevehető, hogy itt megjelenik mind a tradicionális nemzeti, de a vallási vonulat is.
Ezek ismeretében feltenni a kérdést, hogy miért lehet mindez sértő... nos, nem hagy túl sok találgatási lehetőséget, mivel az oktalansága a stílusa alapján kizárható.

De ha mégis, úgy szélsőséges példaként hadd idézzem emlékezetébe a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúra ügyét és következményeit. Gondolom, a fokozatbéli eltérések ellenére észleli a hasonlóságot.

Hozzászólása utolsó szakaszával nagyrészt egyetértek. Készséggel elhiszem, hogy viccnek szánta a szerző, hogy ez mennyire sikerült, láthatjuk mind.

Úgy, ahogyan nem akartam Szent István múltját feleslegesen taglalni, úgy nem szeretnék abba sem belebonyolódni, hogy az amúgy igen érzékeny izraelita közösség tendenciózusan űz gúnyt keresztény hagyományainkból, ezért nem meglepő, ha sokan egy efféle rossz poént könnyen félreértenek.
Gondolom, mindez szintén triviális, bár néhanap nem árt rámutatni alapvető ok-okozati összefüggésekre, hogy elkerüljük a ferdült és hibás következtetéseket.
Kicsit odafigyelve kiderül, hogy a fizika alapvető elvei, mint a hatás-ellenhatás törvénye, hétköznapjainkban is érvényesül.

Legyen békés estéje!

ariete 2012.11.05. 19:48:41

@wilson77: Kedves Wilson!
Most hogy jönnek ide fajok??? A rassz, vagy faj összesen 3 van a Földön: fekete afrikai, európai fehér, és ázsiai sárga: Lehetséges, hogy Magyarországon az őslakósság többfajú?? Ezt nem tudtam. De mindennek mi köze a cikkhez?... :)

wilson77 2012.11.05. 20:04:10

@Önnek megyünk:
Kedves Önnek megyünk!

Továbbra is várom szíves válaszát.

Üdv:
-wilson

béla a görög (törölt) 2012.11.05. 20:05:00

Nagyon hülyék vagytok, de nagyon igazatok van! :)

Azoknak akik a szentistvánon kiakadnak:
Minden ami 20 évnél idősebb, ma már történelem.

ariete 2012.11.05. 20:06:14

@béla a görög: sőt, az is ami 20 percnél idősebb, az is...

wilson77 2012.11.05. 20:07:06

@h4z4rd:
Kedves h4z4rd!

Köszönöm válaszát!
Ugyanakkor nem tudom, miért sértené az a hívőket, ha poszt író, nem pátoszosan emlékezik meg egy ezer éve volt egy király jobbjáról.

üdv:
-wilson

h4z4rd 2012.11.05. 20:59:20

@wilson77: Gondolom nem kell ecsetelnem a pátosz- és a tisztelet hiánya közötti különbségről.
Az érzéketlenséget nem is említve.

Kezd kétségeket ébreszteni, kérem, oszlassa el, ha módjában áll.

zsoltix 2012.11.06. 00:34:53

Ne hergeljétek már fel magatokat egy provokatőr poszton. Pont olyan semmirevaló, mint a cseszlovák kémes vérfertőzés az menő hülyeség. Kibaszarintanak ilyeneket a címlapra kommentmágnesnek, aztán mehet az anyázás felsőfokon. A posztoló meg röhög a markába, hogy mekkora sikere van.

Brian Cohen 2012.11.08. 10:04:05

@Önnek megyünk: Valószínűleg szövegértési nehézségeid vannak. "Csak a példa kedvéért " említettem a bonsai Mussolinit. Arra hoztam példaként hogy FaceBook nélkül is tud hülyét csinálni magából valaki. Elég ha az emberek emlékeznek a korábbi ígéreteire. Egy példa pedig akkor jó, ha mindenki ismeri az esetet és nagyon jellemző. Így jött a képbe - ahogy írod - "patás Zorbán".
süti beállítások módosítása