Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Ezért utáljuk Horvátországot

2012.04.04. 11:02 mujure

2012. június 8-án elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Új sorozatunkban szépen sorba vesszük a résztvevő országokat, és mindenfajta feltétel nélkül gyűlöljük őket. Mert mi ilyenek vagyunk, minden ország utálatunk tárgya, pláne, ha EB-n is szerepelnek a köcsögök! Ezúttal az egzotikus Jugoszlávia egyetlen képviselőjéhez utazunk, irány Horvátország!

„Az a mi tengerpartunk, mujure! Ezt te is tudod!” – kezdi szkr, ha a horvátokról van szó, aztán dühösen kirohan, az ajtót becsapja maga után és elmegy leinni magát. Keserű dolog ez, Trianont megemlítettük már, de persze valahol az is jogos, hogy ez a barbár, alapvetően önmaga fenntartására alkalmatlan népcsoport (a.k.a. szlávok) végül is tulajdonképpen csak visszakapta az országát. Ettől függetlenül persze az a mi tengerünk, elvégre ők akarták, hogy mi ott legyünk, szóval igazán nem értem azt a hőbörgést, amit az első világégés után produkáltak…

jellasics.jpgDe menjünk csak kicsit visszább az időben, hiszen közvetve bár, de egy horvát ember tehet arról, hogy milyen lett a mai Magyarország képe. Meg úgy az egész XX. századé. Ha nincs Jellasics, bizony megnyerjük a szabadságharcot – ez olyan tétel, amit soha senki nem vonhat kétségbe. Ő volt az, aki megtámadott minket elsőként, a köcsög osztrákok utolsó talpnyalója volt ez a senki! Hál’ Istennek azért elsőre Móga még megverte őt, de Jellasics egy olyan láncreakciót indított el, ami végül az elkerülhetetlen vereséghez vezetett.
Nézzük meg, mi lett volna, ha megkapjuk a jól megérdemelt szabadságunkat! Talán még a horvátoknak is visszaadtuk volna az országukat (ehelyett végül nagyot szoptak, további 70 évig várhattak, szóval öngólt is lőttek, nem is kicsit), mi pedig elindulhattunk volna a teljes fejlődés (a dualizmus „fejlődése” egy nyilvánvaló, hatalmas hazugság) útján, ahol bekapcsolódhattunk volna a kapitalizálódó Európa kellemesen felfelé ívelő spiráljának pályájára. Trianon nem lett volna, talán még a világháborút is megússzuk, meggyőződésem, hogy Hitlerrel se lett volna annyi gond, hidegháború meg pláne nincs, vagy ha van, mi a jó oldalon állunk. Ma pedig nem egy kisdoktorin vitázna az ország, hanem azon, hogy melyik egzotikus karibi szigetre menjünk nyaralni. Szóval mindenki jobban járt volna.
Azért tehát, hogy nem így történt, csak és kizárólag Josip Jellasicsot tehetjük felelőssé. De hogy ezért utáljuk a komplett horvát népet? Naná, mégpedig azért, mert az ostoba, mérhetetlenül egyszerű horvát emberek nemzeti hősként tekintenek erre az utolsó szemétre! Még szobrot is állítottak neki, és konkrétan Zágráb főterét nevezték el róla. Beszéljük meg még egyszer: az embert, aki közvetve bár, de tehet mind Magyarország, mind az európai- és világtörténelem legsötétebb időszakáról, Horvátországban nemzeti hősként tisztelik ahelyett, hogy inkább bocsánatot kérnének miatta, ha már a németeknek is kellett a Holokauszt miatt. Elképesztő.

Ez az arcátlanság csak megmutatja nekünk a horvátok igazi arcát: egy fejlődésében hátrább lévő, elmaradott, barbár népcsoport egyik európai képviselője. Ugyanolyanok, mint a szerbek, a montenegróiak meg még nem tudom milyen formációk alakulnak majd ki. Jó pár évtizeddel és fejlődési szinttel le vannak maradva, még hozzánk képest is, nemhogy a Nyugathoz mérve. Itt van nekünk mindjárt a délszláv háború, ami arányaiban nézve bátran hasonlítható a XX. század bármely véresebbnél véresebb háborújához vagy diktatúrájához. Ami a kilencvenes években tőlünk közvetlenül délre történt, arra nincs bocsánat és bizony ugyanannyira a horvátok bűne, mint bármelyik másik résztvevőé. Miután Európa már 50 éve tudta, hogy ilyeneket NEM csinálunk, inkább csendben, a diplomácia segítségével harcolunk egymás ellen, nem fegyverekkel, na akkor jönnek ezek a horvátok, és eszetlenül elkezdik irtani saját népüket, mert én ugyan nem látok különbséget egyik-másik között… A horvátok Európa tolószékesei: a fejlődésben sajnálatosan visszamaradottak, de a lobbinak (turizmus, mi? olasz városokat lopnak egy az egyben, lásd még: Dubrovnik) köszönhetően valahogy róluk mégis kedvezőbb kép terjedt el, mint a többi hasonló szerencsétlen esetében. Ne hagyjuk befolyásolni magunkat!

terítő.jpgA horvát labdarúgás kissé ironikus módon éppen a háború idején élte fénykorát, illetve annak végén, 1998-ban, amikor a csodageneráció bronzérmet szerzett. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Jugoszláviaként, együtt indulva a szerbekkel – akiknek szintén ütős kis csapata volt akkoriban – simán megnyerhették volna, akkor tényleg csak teli pofával röhögni tudunk rajtuk (avagy hatalmas horvát öngól 2.0). A csodálatos Davor Suker óta csak árnyéka önmagának a kockaterítő-mezes horda, hol itt vannak, hol nem. Most éppen igen, de őszintén szólva a selyemfiú Modricon kívül nem sok jegyzett horvát focista jut eszembe, és az ő nevét se ismeri egy olvasó se rajtam kívül. Amúgy csoportharmadikok lesznek, megelőzik az íreket, de az olasz-spanyol duó mellett jó csapattal se sok esélyük lenne.

A sorozat korábbi tagjai itt érhetőek el.


140 komment · 1 trackback

Címkék: valóság eb

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr634356242

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.05. 09:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.05. 10:10:34

@Zaphod_Beeblebrox:
Azon kívül, hogy a cikk irónia, nem is onnan közelítette meg a témát, hogy mi lett volna, ha győz a szabadságharc (egyébként igaz, ha nincsen orosz beavatkozás, megnyerjük), hanem onnan, hogy mi lett volna ha ki sem tör, az uralkodó elfogadja a követeléseinket, és nem fordul ellenünk. Ha már 1-eseket osztogatnál, írhattad volna, hogy ha nincs Jellasics, akkor más vezette császári erők törtek volna ránk. Így viszont neked jár az 1-es szövegértésből.

kamasuka 2012.04.05. 10:10:44

@vladimir964:
" Az mindentvisszások által visszasírt gombóc-Magyarország is ugyanezért esett szét öt perc alatt 18-ban, mert már mindenkinek baromira elege volt az elnyomásból."

Könnyű úgy elesni, hogy nálunk nincs katona, max. fegyvertelen, náluk meg van, ráadásul 1918 árpilisában Rómában már megállapodtak, hogy mi fog történni ha megverik a Központi Hatalmakat.

Répa89 2012.04.05. 10:11:53

J@kamasuka: Ja nem lenne konnyu, Kossuth ugy forrasat este tudom elkuldeni. Mindenesetre nem szeretnek 2020-ban ugy elni, hogy eppen 6 orszagnak uzent hadat kis hazank, a 100 eves evfordulo unneplesere. A baj csak annyi, hogy latok erre eselyt, es ez nem jo.

hoesett 2012.04.05. 10:12:24

@vladimir964:

"a közhiedelemmel ellentétben nagy ívben leszarta ő az itteni eseményeket, az ő feladata"

Jellasics – amint átkelt a Dráván – kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház katonájaként érkezett és célja a magyarországi „pártütők” és „lázadók” forradalmi mozgalmának elfojtása. A bán sejtetni engedte, hogy császári parancsra jár el, azonban az őt felkereső magyar tiszteknek ilyen parancsot nem tudott felmutatni.
(...)
István nádor találkozóra hívta Jellasicsot – a találkozóra Balatonszemesen a Kisfaludy gőzös fedélzetén került volna sor – ezen azonban a bán nem jelent meg. Mivel István nádor főhercegként Jellasicsnak katonai elöljárója volt, ebből – helyesen – azt a következtetést vonta le, hogy Jellasicsot az udvar legmagasabb köreiből jövő titkos parancsok mozgatják.

dr.pupak30 2012.04.05. 10:14:48

egész trianonban az a legröhejesebb, hogy azok a nemzetállamok akik nagy pofával hírdették nemzeti függetlenségüket, egyébként nyílván csak akkor amikor volt valaki a hátuk mögött aki megtámogatja őket, azok most ezerrel igyekeznek az únióba, hogy ott önként és dalolva feladják gazdasági és politikai függetlenségük nagy részét. hja a szlávok mindig tudták kinek a seggét kell nyalni és mikor. :))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.04.05. 10:16:16

@dr.pupak30:
Akkor viszont hülyeség, mert az átlag magyar rühelli a szerbeket, és kedveli a horvátokat. Egyébként alaptalanul, mert például a jugoszláv háborúban egy kutya volt a két nép, csak a média a szerbek bűneit hangsúlyozta ki jobban. Nyilván valójában mindkét népnél a döntő többség nem akarta az erőszakot.

kamasuka 2012.04.05. 10:19:07

@joszip:
Trianon esetében azért volt egy jókora hátrszél is, a vereségek tükrében meg erre is rátettek egy labáttal a cseh, szlovák, román, horvát, szerb nacionalisták, plusz a büdös bunkó osztrákok is.

Ha nem így lett volna, akkor NEM EZEKET a határokat húzzák meg, hanem az etnikaiakat, nem törődve stratégia és egyéb megjegyzésekkel. Mivel törődtek, szinte semmivel sem lett jobb a helyzet (lsd. az erdélyi milliónyi magyart! vagy azt, hogy mifaszt kerestek a csehszlovákok kárpátalján), csak a "győztesek" szájából picit "más". De ugyanazok a problémák maradtak, mint voltak, csak visszafelé. A válasz rájuk is ugyanaz volt, mint korábban. Ezt úgy hívják, hogy "erőszakos asszimiláció".

kamasuka 2012.04.05. 10:20:52

*hátszél és lapáttal, valamint stratégiai, Kárpátalján

vegyesfehér 2012.04.05. 10:21:21

Éders Istenem, ennyi hülye barom agycsökevény állatot, aki itt kommentel ! Hol voltatok irodalom órán az irónia című fejezetnél ?

kamasuka 2012.04.05. 10:23:27

@Répa89:
Nem fog hadat üzenni. Csak operett katonáink vannak, szinte tankok és nehéztüzérség nélkül. Nyugodj meg, nem lesz háború, legalábbis magyar részről nem. Meg értelme se lenne. Sajnos, az erőszakos asszimiláció megtette 100 éves hatását. A modern világban a felgyorsult világ miatt 2018ra a helyzét még gázabb lesz a magyarokra tekintettel. Sajnos.

kamasuka 2012.04.05. 10:25:28

@Zabalint:
Ennek ellenére megtörtént, pedig megállíthatták volna, csak akkor nem kétmillás tüntetés kellett volna Milosevics mellett, hanem ellene.

kamasuka 2012.04.05. 10:31:58

@dr.pupak30:
Nem. Miután a cári Oroszország megszűnt, és helyét a polgárháború vette át, az európaiak is elgondolkoztak, hogy mi lenne, ha a Monarchia helyett, több, hozzájuk hű államocskát hoznának létre? 1918 áprilásban kitalálták, hogy hogyan vezényeljék le. Az, hogy a helyzet annyira szar volt, és nem kellett félni a magyar fegyveres ellenállástól, az már csak hab volt a tortán, köszönhetően annak, hogy Linder Béla hadügyminiszter elrendelte a magyar hadsereg leszerelését, melyet a kedves, jó, szép, stb. Károlyi szépen szignált is, mert hülye volt, mint a segg.

csakszeg 2012.04.05. 10:32:11

El a kezekkel Horvátországtól, a horvátoktól!!!
Történelmi mértékkel nézve, a horvátokkal való viszonyunk csak a lengyelekkel hasonlítható össze!
A lengyelekkel is volt egy-két csetepaténk, de "lengyel, magyar egytestvér" és ez így van jól!
A horvát királyság nem volt része a magyar királyságnak, csak közös volt a királyunk.
Az, hogy volt egy Jelačić, még nem borít fel semmit!
Nekem horvátországi gyökereim vannak, apám Szlavóniában egy Árpádkori magyar faluban született és nőtt fel. A nagyszüleim ott vannak eltemetve. Ma is élnek ott rokonaim, akikkel tartom a kapcsolatot.
Pár évvel ezelőtt beszélgettem velük, ők a következőt mondták: Soha nem volt olyan jó Horvátországban magyarnak lenni, mint most"
Könyörgöm, legalább ezt tartsuk tiszteletben!!!

genyamagyar 2012.04.05. 10:35:35

@vladimir964: Tökéletesen igazad van, de ezek az idióták úgysem értik.

abstainer 2012.04.05. 10:40:48

Én nem utálok senkit,pláne nem népeket.
Kollektív felelősség=baromság.
Egy nép nem jó vagy rossz.
A történelem egy tankönyv amelyet az élet ír folyamatosan.Elemezni kell,tanulni kell belőle!
Értelmes ember ezt teszi.

Cang 2012.04.05. 10:47:13

Ahhoz hogy valaki kijelentse, hogy utálok egy népet, nem kell semmi ész, a legnagyobb barmok is meg tudják tenni, még ez az istenverése kretén mujure is. Ha Mujure magyar, akkor nagyon szégyellem hogy a honfitársam.

Hogy jutott eszébe az Indexnek ezt a rakás szemetet kitenni a címlapra ? Nem is értem.

@vegyesfehér: ez messze nem irónia, barátom, ez agyatlan, undorkeltő fröcsögés. Ha arról lenne szó, hogy miért utáljuk Jellasicsot, úgy még megérteném, de hogy azért utáljuk a horvátokat, mert a jellemtelen Jellasics horvát volt, egy oszlopos baromság, a többi horvátnak meg az a bűne, hogy nem vetik meg Jellasicsot? Ez nem érvelés, basszus.

genyamagyar 2012.04.05. 10:50:07

Trianonban gyakorlatilag az etnikai határokat húzták meg.

omboz 2012.04.05. 10:50:41

Egy libbant jobbról előzi a nyilasokat. Mit írjak erre? azt hogy "LOL", vagy hogy "WOW!"?

Ahogy látom, vannak erre felülő nacionalisták is. Ez gáz. Cicáznak veletek, gyerekek!

Magyar ember békében van a horvátokkal. Max. jó értelemben véve irigyli őket. Sajna erre egyre kevesebb az ok. Ott is hozzánk hasonló trendek hasítanak. Csatlakozásuk hajazott a miénkre, belpolitikájuk legalább annyira tré, korrupcióhegyek, stb.

omboz 2012.04.05. 10:51:50

@genyamagyar: nem hiába adtad magadnak ezt a nevet, ugye?

genyamagyar 2012.04.05. 10:56:37

Ausztria a háború után elvesztette a területének a 88%-át (nyolcvannyolc!), és a népességének a 85%-át.

Nem sírnak, nem beszélnek igazságtalanságról, nem hányják össze a netet idióta hazugságokkal. Élnek és virulnak.

Bölcs ország.

joszip 2012.04.05. 10:57:17

@genyamagyar: "@vladimir964: Tökéletesen igazad van, de ezek az idióták úgysem értik."

Na, humorérzéked ugyan semmi, de legalább most már van barátod :)

genyamagyar 2012.04.05. 10:58:31

@omboz: viszont két hónap alatt elkészülnek egy autópályával. :) Most, hogy bekerülnek az EU-ba, egy év múlva már csak távcsővel látjuk a hátukat, annyira leelőznek bennünket.

genyamagyar 2012.04.05. 11:00:03

@joszip: Igen, nekem van barátom, az egyik román, a másik szlovák, a harmadik horvát. Neked viszont lóf*sz a seggedbe'! :DDD

joszip 2012.04.05. 11:00:14

@genyamagyar: "Trianonban gyakorlatilag az etnikai határokat húzták meg."

Magyarok: 55%
Terület: 93ezer km2

Románok: 15%
Terület: 103ezer km2

És az a döbbenetes, hogy NAGYON SOKAN úgy gondolják, mint ez a "genyamagyar" nick. Kádár János és lelki társai alapos munkájának eredménye.

joszip 2012.04.05. 11:00:59

@genyamagyar: És most már vladimir964 is a barátod, írj neki emailt! :)))

omboz 2012.04.05. 11:02:35

@genyamagyar: idióta hazugságot te írtál 10:51-kor. Ma deklaráltan még mindig kb. kétmillió magyar van kisebbségben a Kárpát-medencében. Elnyomott osztrák nemzetiség viszont sehol sem kiabál az EU-ban.

joszip 2012.04.05. 11:02:41

@genyamagyar: "Ausztria a háború után elvesztette a területének a 88%-át "

Igen, pld a Cseh Királyság ősi osztrák föld. Ott a Plzeni Hágón érkeztek be az osztrákok ezer éve. Titeket hol képeznek? :D

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.05. 11:04:25

Gratulálok a posztírónak a szélsőségesen uszító és a XIX. század magyar kisebbségpolitikát "véletlenül" meg nem említő posztját. Hozzáteszem, a horvátok már léptek Trianon előtt, úgymond társországi státuszba kerültek 1868-ban, egyenrangúak lettek velünk és az osztrákokkal. Meg én azért jogosnak érzem az ausztroszlavizmust, fentebb már említésre került, hogy Kossuth (persze csak a szabaságharc elbukásáig, mivel kiváló politikus volt) a szélsőséges elmagyarosítás híve volt, annak ellenére, hogy ő maga is szlovák felmenőkkel rendelkezett.

Summázva, ez régen sem olyan egyszerű, mint amennyire a posztírónak sikerült feltüntetnie.

genyamagyar 2012.04.05. 11:04:52

Ja, és ha valaki nem tudná, 1541-től nem volt önálló Magyarország. Csak Trianon hozta meg az önállóságot.

omboz 2012.04.05. 11:05:31

@genyamagyar: akkor építs autópályát és ne írj hülyeségeket.

Sose értettem, hogy miért kell hazugságokkal uszítani.

omboz 2012.04.05. 11:06:12

@genyamagyar: ez legalább elvileg igaz! Csak így tovább!

joszip 2012.04.05. 11:06:46

@omboz: "Elnyomott osztrák nemzetiség viszont sehol sem kiabál az EU-ban."

És az egyetlen hely, ahol kisebbségben vannak, egy mintaszerű autonómia. Talán ott nem olyanok irányították a politikát, akik szerint minden bajt maguknak köszönhetnek, és még Hitler is osztrák volt. No comment.

genyamagyar 2012.04.05. 11:07:58

@joszip: "Igen, pld a Cseh Királyság ősi osztrák föld."

Ja hogy szerinted a Trianon előtti határok mind ősi magyar föld? Ha ha ha! :DDDD

Ebbe jól beleszaladtál barátom.

LOL

Fuckleberry Hinn 2012.04.05. 11:09:40

A szerző csak viccel. A hozzászólók jó része pedig reflexből acsarkodik. Kicsit több monty python és kevesebb trollkodás minden bizonnyal jót tenne nekik. Jó cikk amúgy.

omboz 2012.04.05. 11:12:12

Ha ti libbantak nem fasisztáztok a rendszerváltás után fékevesztetten, akkor lett volna esély Dél-Tirol szerű autonómiára, talán. Legalábbis ha elhisszük, hogy a környező népek behelyettesíthetők az olasszal. De olyan muníciót kaptak a szomszéd országok tőletek, amit nem is reméltek és józan ész szerint meg sem lehet magyarázni, csak magyargyűlölettel. Felliberáltátok magatokat a magyarság alól.

genyamagyar 2012.04.05. 11:12:36

@omboz: "Ma deklaráltan még mindig kb. kétmillió magyar van kisebbségben a Kárpát-medencében."

1. Azt tudtad, hogy Erdély sosem akart Magyarországhoz tartozni? Akkor meg milyen jogon startunk rá igényt?

2. Persze sírnak a magyarok, hogy elnyomják őket, de mi lenne ha pl. megtanulnák az anyaország nyelvét? Mondjuk a románt vagy szlovákot?

3. Azt tudtad, hogy már Ceaușescu idején volt a román parlamentnek nemzetiségi képviselője, így a magyaroknak is? És azt tudod, hogy ez Magyarországon ez a mai napig NINCS?

Elnyomják a magyarokat, miközben benne vannak/voltak a kormányban... Ha ha ha! :)))

genyamagyar 2012.04.05. 11:14:52

@Fuckleberry Hinn: Nézd, egyértelmű hogy vicc, csak hogy nem mindenki szereti a viccet. Például mit szólnál ha egy a horvát portálon így viccelődnének a magyarokkal? "bunkó paraszt magyarok, húzzatok a redves ázsiai hazátokba!"

jó vicc, ugye? lehet nevetni ....

joszip 2012.04.05. 11:15:50

"Ja hogy szerinted a Trianon előtti határok mind ősi magyar föld? Ha ha ha! :DDDD"

Mert hogy mi más? Svéd? Esetleg a törökök vagy az osztrákok igényt tarthatnának rá, háborús megközelítésből.

Rwindx 2012.04.05. 11:18:43

Én értem hogy ez szarkazmus akar lenni, de szerintem annak is szar.

Egyébként Jellasics félig német volt anyja révén.

omboz 2012.04.05. 11:20:11

@genyamagyar: akkor beszélj a libbant barátoddal, hogy ne poénkodjon így a magyarok kontójára... ;)

genyamagyar 2012.04.05. 11:22:53

@joszip: Mielőtt bejöttünk a Kárpát-medencébe, itt germán és szláv népek éltek. Ergo, ez az ő ősi földjük. (A te logikád szerint.)

genyamagyar 2012.04.05. 11:25:16

@omboz: Nekem nem haverom egyrészt, másrészt leszarom hogy milyen elvű. Szerintem igazi jobbikos. Esze megvan hozzá.

Szittyakürt 2012.04.05. 11:25:20

Ez a kiváló írás! Ezrét nem is értem, hogy miért magyarul íródott, így nem értheti meg a világ, hogy kinek köszönhetjük hányattatott történelmünket.
Ezt meg kell osztani az egész világgal! Szerintem pont a horvátokkal kellene kezdeni, hiszen ők a bűnösök! Én azt javaslom, hogy a poszt írója sétálgasson Zágrábban a főtéren úgy, hogy az poszt horvát fordítása egy táblán lóg a nyakában.
Ha túléli az első 30 percet, akkor az írása nem volt gyűlöletkeltő. Ha nem éli túl, akkor biztos félreértettek valamit a horvátok. :)

samuelfisher 2012.04.05. 11:26:35

Hülyeség a poszt, Horvátországot sose utáltuk kimondottan, és ők sem utálnak minket mostanában különösebben. Össze sem hasonlítható a magyar-szlovák, magyar-román, magyar-szerb viszonnyal.
Ahogy mások is írták, Horvátország önálló egység volt a Magyar Királyságon belül, ellentétben pl. Szlovákiával, ami sosem létezett 1938-ig.
A XIX. században, a XX. század elején velük is voltak ellentétek, de később hamar megbánták a horvátok, hogy Jugoszláviához csatlakoztak. Volt is némi mozgalom a szerb fennhatóság ellen (usztasák, egyébként a jugó királyt megölő usztasákat Magyarországon képezték ki). Amikor 1941-ben először megszűnt Jugoszlávia, ki is kiáltották az önállóságukat. Sajna hozzánk hasonlóan a vesztes oldalon fejezték be a háborút, és nem egészen önként lettek ismét a már komcsi Jugoszlávia része. 1991-ben is segítettük őket egy fegyverszállítmánnyal, amiért a ballib sajtó rendesen ki is verte a hisztit anno. Ők viszont hálásak voltak nekünk ezért.

omboz 2012.04.05. 11:27:21

@genyamagyar: "Ma deklaráltan még mindig kb. kétmillió magyar van kisebbségben a Kárpát-medencében."

"1. Azt tudtad, hogy Erdély sosem akart Magyarországhoz tartozni? Akkor meg milyen jogon startunk rá igényt?"

Tessék szíves lenni alátámasztani adatokkal... Ez az állítás így elég nagy marhaság. Az ellentettje is.

"2. Persze sírnak a magyarok, hogy elnyomják őket, de mi lenne ha pl. megtanulnák az anyaország nyelvét? Mondjuk a románt vagy szlovákot?"

Ez is egy nagy marhaság. Akinek szüksége van a nyelvre, az megtanulja. Akinek nincs, az nem. Ettől függetlenül létezik elnyomás. Ráadásul nincs összefüggés a két mondat között...

"3. Azt tudtad, hogy már Ceaușescu idején volt a román parlamentnek nemzetiségi képviselője, így a magyaroknak is? És azt tudod, hogy ez Magyarországon ez a mai napig NINCS?"

Seselj csetnikvezér, vagy mifene pártjában-bandájában is volt magyar, oszt' mégse volt a szervezet magyarbarát. Sőt! Aztán a Magyar Gárdában is van zsidó. Ergo ez is egy hülyeség, dolgozz még kicsit!

"Elnyomják a magyarokat, miközben benne vannak/voltak a kormányban... Ha ha ha! :)))"

Ezt sem érzem problémának. Attól még el lehet nyomni a magyarokat. Csecsenföldön is csecsen az elnök...

samuelfisher 2012.04.05. 11:29:28

Jellasics támadása meg egy vicc volt, gyakorlatilag harc nélkül, néhány lövést követően futamodott meg a serege, és menekült Bécsig, amikor ellenállásba ütközött Pákozdnál. Viszont az aradi vértanúk között is volt horvát származású is.

genyamagyar 2012.04.05. 11:29:45

@Szittyakürt: "Ha túléli az első 30 percet"

Elég ha az autójára kiteszi a nagy Magyarország-ot formáló piros-fehér-zöld felségjelzést. Azt is nagyon szeretik. (megkínálni egy féltéglával.) Több honfitársunk járt már így, és nem értették, hogy mi történt. (Aztán megvilágosodtak.)

joszip 2012.04.05. 11:29:52

@genyamagyar: "Mielőtt bejöttünk a Kárpát-medencébe, itt germán és szláv népek éltek."

Aztán se Szlávország, se Germánország nem nyújtotta be az igényt, ellenben Románia, Szlovákia, Szerbia, Horvátország (akik annyira szlávok, hogy a szláv testvériség jegyében egymásnak is estek) mind azt állítja, övék a föld. Elmentél az erdőbe, szerintem ne erőltesd ezt a "ki volt itt" hamarabb dolgot :)

omboz 2012.04.05. 11:30:26

@genyamagyar: oszt' kilinkeli a zindex, én meg indapassal kommentelem...

naja!

blah 2012.04.05. 11:32:52

én Vujity Tvrtko és a többi kimondhatatlan nevű miatt utálom őket

joszip 2012.04.05. 11:33:01

@genyamagyar: "Na csá!"

Bölcs döntés. Ide már túl hülye vagy.

genyamagyar 2012.04.05. 11:35:32

@omboz: Nézz utána, ha ennyire nem vagy a témában. Ja és még annyit, hogy az erdélyi magyarok NEM a honfoglalással jöttek be, hanem már itt voltak.Ezért genetikailag is jól elkülöníthetők a magyarországi magyaroktól.

Erdély történelme fent van a neten, olvasgasd...

Na pá mindenkinek!

killin tours 2012.04.05. 11:39:58

Vujity Tvrtko egy művésznév, ennyit se tudtok...

samuelfisher 2012.04.05. 11:40:40

@blah: Vujity Trvtko becsületes neve Balogh Szilárd, és sose volt horvát, maximum wannabe horvát. Ugyanolyan kitalált modorosság ez a felvett neve, mint a hülye sapkája.

dr.pupak30 2012.04.05. 11:40:49

@genyamagyar: és kik éltek itt a szlávok előtt? Avarok és kelták. mocskos szlávok idejöttek és elüldözték szegény keltákat és avarokat.

vegyesfehér 2012.04.05. 11:41:21

Agyhalott ország. További jó Orbánokat és Gyurcsányokat nektek, mert megérdemlitek !

tééényleg? 2012.04.05. 11:48:48

Erre a bejegyzésre csak annyit lehet mondani, hogy MARHASÁG.
Teljesen történetietlen, már a felvetése is egy nulla. Ha nincs Jelasics, nincs 2. világháború?! Meg Hitler? Meg még mi minden? Vicc.

samuelfisher 2012.04.05. 11:49:32

@genyamagyar: Gyakorlatilag odébb tették azért 50-60 kilométerekkel is, ha más szempontok így kívánták, na meg persze a komplett székelyföldet is elcsatolták, ami etnikailag nem volt éppen román.
De a határok mentén is több, akkor még szinte színmagyar rész került a túloldalra más érdekek (vasútvonalak, "hajózható" folyók, a kisantant országai közötti összeköttetés megteremtése) miatt.

omboz 2012.04.05. 11:50:08

@genyamagyar: Látom, már kényelmetlen a dolog, másodszor köszönsz el...

"Erdély történelme fent van a neten, olvasgasd..."

Olvasgatom. Még filmek is vannak képzeld. Spontán lesmárolják a bevonuló honvédeket '40-ben. Annyira "nem akartak" Mo-hoz csatlakozni! ;) Ismered Te is ezeket a dolgokat, csak nem akarsz tudni róluk. Még azt is elhinném, hogy a törit is jobban ismered, mint én.

El kel azonban ismerjem, van némi igazad, de az sem féligazság, hanem csak egytized. Semmiképp sem több.
Persze, hogy jó lenne egy Független Erdély, de erre sosem volt esély. Akkor pedig a magyarnak sokkal jobb a saját IGAZI testvéreivel élni. Akik nem szarják le úgy, mint a "felelős hazafiak".

Szittyakürt 2012.04.05. 12:01:46

@genyamagyar: Valahogy nem tudom sajnálni őket.

nazer 2012.04.05. 12:05:01

csak ennyit mondok:autópálya

ssjani 2012.04.05. 12:45:33

Van egy magyar nyelvű Horvátország turistatérképem. Többek között néhány mondatos történelmi összefoglaló is van rajta.1848-at ennyivel intézi el :" Josip Jelacic bán megvédte Horvátországot a magyar megszállás kísérletétől és egyesítette az összes horvát tartományt."
Ez a megszállási kísérlet dolog nem rémlik nekem a történelemből ők mégis így tudják.

Titus Pullo Urbino 2012.04.05. 12:48:27

Szánalmas. A poszt is és a kommentek zöme is.

Művelődjetek inkább:

lemil.blog.hu/2010/05/28/a_szabadsagharc_hadigozose

Itt található a válasz, hogy Josip Jelačić (így kell írni helyesen) miért nem Buda és miért Pákozd felé vette az irányt?

Urbino voltam, píszendláv!

takács bálint (törölt) 2012.04.05. 12:49:26

ha nincs jellasics, akkor lehet, hogy megnyerjük a szabadságharcot. de ha nincs zrínyi (zrinski), akkor törökök elleni háborúban totális verséget szenvedünk.

takács bálint (törölt) 2012.04.05. 12:51:48

@ssjani:
1848-ban a magyarok szabadságot akartak az osztrák császársággal szemben, a horvátok pedig a magyar királysággal szemben.

ssjani 2012.04.05. 12:57:23

@takács bálint:
Igazad van, de a megszállási kísérlethez az én fogalmaim szerint hadsereget kell küldeni az adott ország és lehetőleg a fővárosa elfoglalására. Ilyen nem történt.

ssjani 2012.04.05. 13:04:51

Az osztrákok bemesélték a románoknak meg a szerbeknek, hogy azért éltetek eddig ilyen szarul, mert a magyarok elnyomtak benneteket.( Pedig ha a románok fölött a magyar áll és a magyar fölött az osztrák akkor a román és a szerb fölötti végül az osztrák van !)
De ha most közösen lenyomjuk ezt a magyar bandát akkor eljön a jó világ.
Lenyomták, aztán jobb lett e ?

takács bálint (törölt) 2012.04.05. 13:23:45

@ssjani:
itt a probléma, hogy a magyarok nem mondták meg: ha győz a szabadságharc. akkor mégis mi lesz a kárpát-medencei szláv népcsoportokkal. mi lesz horvátországgal, tótországgal, rácországgal. mi lesz a ruszinokkal. a magyar kormánynak semmiféle hivatalos állásfoglalása nem volt azon túl, hogy "unió erdéllyel". innentől kezdve mindenki azt hitt, amit akart. a horvátok gondolhattak egy esetleges magyar okkupációra.

a kápát-medence föderális felosztását kellett volna meglépni 1848-ban, 1867-ben, vagy a millennium évében 1896-ban. és akkor nem 1920-ban osztják fel az országot.

különféle tervek voltak:
terkepek.adatbank.transindex.ro/kepek/netre/127.gif
terkepek.adatbank.transindex.ro/belso.php?nev=127
www.hhrf.org/europaiutas/20014/4.htm

Leonard Zelig 2012.04.05. 14:23:52

Én nem utálom a horvátokat.
És nem utálom a románokat.
És nem utálom a zsidókat.
És nem utálom a cigányokat.

Ez a crédóm. Egyes személyeket utálok, de nem népcsoportokat, aminek amúgy semmi értelme nincsen.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.05. 14:24:01

"na akkor jönnek ezek a horvátok, és eszetlenül elkezdik irtani saját népüket, mert én ugyan nem látok különbséget egyik-másik között…"

Amúgy a szerbek kezdték el irtani a horvátokat, merthogy a horvátok le akartak szakadni szerbiától.

Ez olyasmi, mintha azt írtad volna, hogy a zsidók a varsói felkelés során elkezdték irtani saját népüket, mert .... stb.

Nem a holokausztot kellene az iskolában nyomatni, hanem hazánk és a szomszédos országok történelmét.

Bocimaster 2012.04.05. 14:33:37

A horvátokkal semmi gond nincs, a szerbekkel, osztrákokkal és a szlovákokkal sem és még sorolhatnám. Gond maximum egyes emberekkel lehet.

killin tours 2012.04.05. 15:02:33

@joszip: akko verjed a faszodat a nagymagyarország térképre életed végéig

lobster thermidor 2012.04.05. 15:39:40

Tisztán látható, hogy a posztoló egy horvát bérenc szarcsimbók, mert szándékosan elhallgatja, hogy a karlováci sör, és a Vegeta levespor ősi magyar találmányok.

Hohó60 2012.04.05. 15:47:42

@Fermentátor:

Az az asszimilációs törekvés szerinted mennyiben különbözött a korszellemtől, ami akkoriban az egész civilizált világban uralkodott?
Például szerinted miért robbantgattak a Dél-Tiroli, azaz Olaszországhoz tartozó osztrákok még pár évtizede is vidáman? Elárulom: azért, hogy a kisebbségi jogaikat érvényesíteni tudják, hogy kiharcolják azt az utonómiát, amivel ma rendelkeznek. Vagy az ír szabadságharcosok a gyarmatosítók által megszállt Ulstreben?

Magyarország semmit sem csinált ebben az időben különösebben másként, vagy rosszabbul a nemzetiségi politikában, mint ami az adott korban bevett volt. A XIX. század második fele és a XX. század első fele a nacionalizmus évszázada volt, akkor bizony így mentek a dolgok. Sőt, sok tekintetben a korban bevettnél liberálisabb volt a magyar uralom a nemzetiségek felé. Minden esetre sokkal liberálisabb, mint az utódállamok a magyarság felé, azt hiszem, ezt talán nem árt rögzíteni.
Szóval jó lenne, ha nem XXI. századi liberális szemüvegen keresztül kellene látnunk a 100-150 évvel korábbi időket.
Mert akkor a fentieken kívül elő kellene vennünk a ma etalonnak tekintett szélsőségesen liberális államok viselkedését gyarmatosítókként, magatartásukat a háborúkban, szerepüket azok kirobbantásában, stb... Vagy csak a magyarságot kell/lehet fikázni?

Másik példa erre a "nyereg alatt puhított hús", meg az "eleink végigrabolták Európát" - szerű ostobaságok.
Érdekes módon a valaha volt barbár gallok, meg germánok utódai büszkék magukra, pedig bizony őseik raboltak, gyilkoltak, gyújtogattak.
A norvégok, svédek, dánok ma is vikingeknek hívják magukat - büszkén. Pedig a vikingek sokkal többet, hosszabb ideig és igazi állatias kegyetlenséggel portyáztak. Hozzájuk képest a a régi magyarok kezdő ipari tanulók voltak.
És mégis: sosem halottam egyik nációval kapcsolatban sem azt a fikázást, amit itt is néhányan előadnak.
Mert bizony, abban a korban, amikor például a magyarok és a vikingek egyazon pillanatban nyomorgatták a Nyugatot, az volt a korszellem. Aki valamit el tudott venni a másiktól, megtette. Már miért lettek volna kalandozó eleink ezért elítélendőbbek másoknál, akik ugyanezt tették, vagy tették volna ha bírják, csak éppen a magyarok, meg a vikingek erősebbek voltak náluk.

Miért van ez a kollektív kisebbségi tudat a magyar fejekben? Miért van az, hogy itt sokan az ellenségnek szurkolnak? Realistának kell lenni, fel kell ismernünk a hibáinkat, de nem kell saját magunkat pocskondiázni állandóan.

Hohó60 2012.04.05. 16:05:10

@Titus Pullo Urbino:

Tényleg nem csak a kötözködés kedvéért...
Magyarul helyesen a magyar abc betűivel lehet/kell írni, nem pedig az általad írott szerb-horvát karakterekkel.
Szóval, helyesen nem úgy kell írni, ahogyan írtad, hanem a Magyar Tudományos Akadémia névátírási szabályai szerint.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.04.05. 16:05:26

@Hohó60: Nem az a lényeg, hogy különbözött-e, hanem az, hogy mi lett annak a következménye. Hiába gondoljuk úgy, hogy csak azt tettük, ami "bevett" volt, hidd el, a kisebbségeink gyomra azt nem vette be. Ezért aztán felerősödtek az elszakadási törekvések.

Egyébiránt a XX. sz eleji-közepi zsidóellenesség sem különbözött egyfajta "korszellemtől", attól azonban az mégis döbbenetes bűn volt.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.04.05. 16:07:26

@Hohó60: Sajnálom, hogy minden dühödet reám öntöd, én a magyarokat nem fikáztam. Egyszerűen úgy gondolom, hogy utólag tisztán látható: attól, hogy egy rossz felfogás "bevett" volt, az mégiscsak hiba volt. Annak mégiscsak következményei lettek. Ráadásul igazságtalan.
Ismétlem: senkit nem fikáztam, legkevésbé a korabeli nemzettársainkat.

Hohó60 2012.04.05. 16:19:04

@Fermentátor: tényleg nem értem, hol látod azt, hogy én dühvel írtam volna Neked.
Éppen csak a Te bejegyzésed volt az utolsó ebben a témában, de amint láthatod, a továbbiakat nem számodra írtam. Szerintem indulattól mentesen, meggyőzés szándékával, igaz értetlenül szemlélem azokat a jelenségekt, amelyekt szóvá tettem.

Mai szemmel nézve sok mindent tudunk amit akkor nem lehetett tudni, látni. Lehet, hogy 300 év múlva Rólad meg rólam fog valaki értekezni az akkori neten, mert például nem tudjuk, hogy a billentyűzet/monitor hosszú időn keresztül való nézése mondjuk Pillinger-kórt okoz, aminek következtében dédunokánk súlyos genetikai elváltozással születik majd meg. Holott számára ez nyilvánvaló, és azt fogja mondani, mit művelt itt ez a két idióta... Ilyenek voltak ezek a barbárok, nem tudtak semmit.

Illés Béla 2012.04.05. 16:20:58

A posztíró ezzel a cikkel a Gy.E szerzőpárosát is magára haragíthatja :

gyuloltellensegeink.blog.hu/2011/03/15/a_horvatok

:)

micsker 2012.04.05. 16:26:39

Agyrém amit ez az írás tartalmaz. Történelem órán biztosan hiányzott, Hát normális ez aki irta?

arizmendi 2012.04.05. 16:41:23

ezek szerint utáljuk a Zrínyi családot, Frangepánékat, az aradi vértanú Knézic Károlyt.

lonley (törölt) 2012.04.05. 16:44:50

@genyamagyar: Erdely mindig magyarorszaghoz tartozott es akart tartozni,kiveve mikor nem volt Magyarorszag es nem volt hova tartozni,a magyarok es a roman parlament na az az igazi sületlenseg hogy benne voltak a mibe is?Ott volt par nyomorult hazaarulo anyaszomoritto aki a sajat fajtajat is eladta egy szelet vajaskenyerert es bohockodtak szemfenyvesztesbol.Na kb ez volt a szerepük es alittom mai napig is ez van.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.04.05. 16:48:45

@Hohó60: Ez is egy elképzelés. Viszont eleink nagyon is tudatában voltak annak, hogy nem jó az elnyomás, az asszimilációs törekvés. Tudatában voltak annak - saját példájukon keresztül, ld. '48! - hogy ez ellen fellázadhatnak a kisebbségi létben élők.
Tudatában voltak annak is, hogy ugyan hasonló volt a hatalom szemléletmódja Németországban, Franciaországban, "Angliában", azonban ezen országok egyikére sem volt igaz, hogy a többség kisebbségben lett volna. Azaz, egyikre sem volt igaz, hogy a többségnek el kellett volna azon gondolkodnia, hogy nem biztos, hogy mindig diktáló pozícióban lehet saját határain belül.

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 16:51:21

Lopott ötletből gyenge iromány.

Akinek nem esett le: viccelni akart a szerencsétlen szerző, mert látta, hogy a Gyűlölt ellenségeink blogon (gyuloltellensegeink.blog.hu/) ezt milyen viccesen csinálják.

Csak hát neki nincs humorérzéke, anélkül meg nehéz.

@arizmendi:
Knézich.
Legalább a nevét tanuld meg leírni (még akkor is, ha ma már nem így írnánk át; akkor így írták).

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 16:53:50

@lonley:
Hát a történelem láthatóan nem az erősséged.

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 16:56:21

@Leonard Zelig:
Egyes személyeket se utálj.
Elvesztegetett energia.

Elég, ha nem szereted őket. Az nem igényel energiát.
A gyűlölet igen, azt melegen kell tartani.

killin tours 2012.04.05. 17:01:58

@joszip: kihagytam egy R betűt és te megtaláltad, komoly arc vagy, ezek után nem mernék vitázni veled a neten
a sértegetést ettől függetlenül visszavonom

lonley (törölt) 2012.04.05. 17:12:11

@dr. Ez is csak egy nick: Es meg tovabb mert latom hogy neked meg az,akkor miert is indult a Bocskai , Betlehen Bathori,Rakoczi hadjarat Erdelybol ?Biztos hodito szandekkal es nem a szetszakitott Magyarorszagert?Matyas es a többieket nem is emlittem,biztos azert mert soha nem tartozott oda es nem is akart.A honfoglalas az is Italia felöl törtent es Erdely az kesöbb csatlakozott Magyarorszaghoz a dakok es szlav nepek külön keresere.

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 17:35:48

@lonley:
Akkor nem kéne hülyeséget irkálni, mert most épp csak azt sikerült, és még azt fogja hinni a nép, hogy hülye vagy a témához.

lonley (törölt) 2012.04.05. 17:42:10

Akkor meg mindig nem irtal semmi konkretat csak engem minösittel ami nem baj csak nem ildomos,a törtenelmi kiigazitast amire igazabol kivancsi kennek meg mindig varom,a miert is nem tartozott Erdely soha magyarorszaghoz?

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 17:55:45

@lonley:
A "nem soha" nem egyenlő a mindiggel.

"Erdely mindig magyarorszaghoz tartozott es akart tartozni"

Nos, ez így nettó ökörség. Több száz évig nem tartozott Magyarországhoz.

lonley (törölt) 2012.04.05. 18:04:49

Aha ertem,rosszul fogalmaztam mert a mondatban az en szellemi öröksegem szerepelt.Törtenelmileg Erdely elszakadt töbször magyarorszagtol mindenki tudja miert ,aztan több kiserlet is törtent az ujraegyesülesert es arrol mar csak mi tehetünk hogy ugy igazabol soha nem sikerült.Attol meg Erdely magyar es Magyarorszaghoz tarozott a törtenelme a politikaja es merem alittani voltak idöszakok mikor erdely volt Magyarorszag.

lonley (törölt) 2012.04.05. 18:09:38

Ertem alatta hogy ha a te hazadba beköltözik eröszakkal barki is es se szepszoval se eröszakkal nem birod öket kilakoltattni akkor ök lakjak a hazad de attol meg a tied.

dr. Ez is csak egy nick 2012.04.05. 19:12:39

@lonley:
Ezt magyarázd el annak a zsidó családnak, akiktől a nyilasok elvették a házukat-boltjukat gyárukat, vagy annak a családnak, akinek a komcsik tették ugyanezt.

Szóval jól mondtam: ökörségeket beszélsz.

lonley (törölt) 2012.04.05. 19:41:39

Jo majd elmagyarazom de nem kivancsiak ra mert 100 xosan visszavettek mar.okos

vajdasagi 2012.04.05. 20:37:50

@samuelfisher: Két számomra fontos közlendőm van erre:

1. Amikor "fegyverrel segítettük a horvátokat" most kb. 20 éve, az a legnagyobb balekság volt, amit el tudok képzelni. Ugyanis a magyarok többsége éppen a szerb oldalon élt és ezek helyzete jelentősen nehezebbé vált emiatt. Én is egyike vagyok azoknak, akik ezt a saját bőrükön tapasztalták, úgyhogy azt üzenném a "fegyvert szállítóknak" meg azoknak is, akik ezt helyeselték/helyeslik, hogy nem szép dolog az én családomat veszélybe sodorni valamiféle hagymázos célok érdekében. És nem is értem, mire volt az jó? Pénzt kaptunk érte, vagy területet, vagy nem üldözték emiatt a horvátok azt a maroknyi magyart, aki ott élt közöttük? Szóval szerintem bűn is volt az, meg hiba is. Erről ennyit. Felőlem fulladjon meg, aki magyarként részt vett abban.

2. Amikor arról beszélsz, hogy mi nem is annyira utáljuk a horvátokat, mint pl. a románokat, vagy a szlovákokat, vagy a szerbeket, akkor az a szomorú story jut eszembe, hogy az első macedón államfő (most kb. 20 éve) tett egy nagyon aranyos kijelentést egy TV-interjúban. Eszerint "a macedón nép legnagyobb ellenségei a bolgárok, az albánok, a görögök és a szerbek - ilyen sorrendben". Nagyon jót szórakoztam ezen, merthogy ha megnézitek, Macedóniának 4 szommszédja van összesen: a fent felsoroltak. Hát azt nem mondom, hogy mi is olyan hülyék vagyunk, mint a macedón elnök volt, de azért ellenségcsinálásban versenyben vagyunk ugye mi is :-(

vajdasagi 2012.04.05. 20:44:57

@omboz: Én asszem, hogy Seselj bandájában nem volt magyar - de javíts ki, ha volt. Azonban valami bizonyítékkal. Az viszont már igaz, hogy Milosevics bandájában sajnos volt pár magyar - mai napig undorodok a Szávovics Margit névtől, vagy a Kertész Mihálytól. Na ezek valóban abból profitáltak Szerbiában, hogy "eladták" a magyarságukat és a magyarságot. Elsősorban azért is válaszoltam, hogy ezt a két nevet itt megemlíthessem :-)

Egyébként Vajdaság magyarjai elég egyöntetűen undorodnak is ettől a kettőtől. csoda tudja, valahogy kissebbségiként az ember jobban összezár, is kiutálja magából az ocsmányt. Ez valahogy többségiként nehezebben sikerül.
süti beállítások módosítása