Hamu és Feltámadás

Online kocsma! Dohányzó helyiség (kérjük használja a kihelyezett hamutálakat), asztalt biztosítani csak rendelés fejében tudunk, a földre köpni tilos!

Friss topikok

Kult Wars - A T1000-es partiba vágja Luke Skywalkert

2012.02.07. 12:12 Rents Öcsém

Van egy általános tévhit, miszerint a kultusz filmek, vagy az imdb top 250 állandó tagjai jók is. Pedig kurvára nem. Ha elfogadjuk, hogy a Star Wars vagy a Mátrix a remek fogadtatás és ne adj’ isten a kritikusok véleménye miatt jó is, akkor sajnos el kell fogadnunk, hogy korunk kultjai és később időtlen klasszikusként emlegetett alkotásai a Twilight sorozat és Justin Bieber Baby című dala lesznek. 

Tízből kilenc ember a kultfilm kifejezésre a Star Wars sorozatot, a Terminátorokat, a Keresztapa trilógiát vagy a Mátrixokat vágja rá (a Gyűrűk Urát most hagyjuk, mivel könyvadaptáció, azokkal majd később foglalkozom) és ezzel rögtön el is van könyvelve, hogy ezek vitán felül hibátlan alkotások, és punktum. Ebből a négyből három azonban pont remekül bemutatja, hogy egy kultfilmhez elég egy azaz egy darab jó ötlet és egy nagy adag pénz. Ha azon az egy szem jó gondolaton kívül minden más csapnivaló, az már igazán nem jelenthet problémát.

 

"Tedd! Vagy ne tedd! De ne próbáld!"

 

Yoda_SWSB.jpgMind közül a legkiválóbb példa a Csillagok Háborúja (nem, nem csak a későbbi trilógia, hanem mind a hat epizód!), mivel George Lucas volt olyan kedves és húsz év eltéréssel csinált két trilógiát ugyanarra az egy ötletre és gyakorlatilag ugyanazzal a hozzáállással. Ez az egy ötlet maga a Star Wars univerzum, ami valóban sokrétű és mind az elképzeléseket, mind azok (vizuális) megvalósítását tekintve páratlan. Kár, hogy aztán a Barátok Közt kreatívjainak aktív közreműködésével töltötték fel. A Star Wars alaptrilógiájának hibáira a később készült trilógia kiválóan rámutat, amit az akkorra már felcseperedett 70es-80as évek gyermekei felnőtt fejjel észre is vettek és rögtön elkezdtek hőzöngeni, hogy kérem szépen, mi ez a faszság?!

Valahogy útközben (és azóta sem) nem tűnt fel senkinek, hogy Chewbacca pont annyira nevetséges, ostoba és felesleges karakter, mint Jar Jar Binks, akire az összes akkorra már 20 feletti, jediként felnőtt gyereknek kinyílt a zsebében a bicska. Szintén elkerülte az emberek figyelmét, hogy Qui-Gon Jin agyhalott okoskodásai és a napi Paulo Coelho-ba illő elszólásai cseppet sem égbekiáltóbb marhaságok, mint Yoda mester szenilis értekezései az erőről. És tudom, hogy Luke és Leia szent és sérthetetlen, de a szomorú helyzet az, hogy Carrie Fishernél csak Mark Hamil szarabb színész. Meglepő módon annyi is volt a karrierüknek a sorozat után.

 

"Ha beveszem ezt a pirosat, akkor kurvára szédülök és megy a hasam. Heteken keresztül."

 

matrix_kapszula.jpgA Mátrixra nagyjából ugyanaz stimmel, mint a Star Warsra. Az alapötlet remek volt. Volt benne fantázia, a fotelbe süppedt nemzedék kritikájának is beillett és a vizuális megjelenítésre sem lehet panaszunk. Nyilván a kezdő epizód alakította ki a kultuszt, majd a következő két rész tette világossá azon tömegek számára, akiknek ez addig nem tűnt fel, hogy az alapötlet mögött nincs kidolgozottság, nincs több jó elképzelés és valójában az első epizód is csak egy rakás sekélyes latin okoskodás, seggre feszülő bőrnadrág, indusztriális környezet és persze belülről barnító biogenetikus pírszingállatka.

 

"I'll be back"

 

the_terminator_movie-11356.jpgA Terminátor ezeknél keményebb dió, mert szintén egyszerű mint a szög, de nem is kíván semmi több lenni. Arnold Schwarzenegger Oscar díját nem hiányolja senki és a film sem emleget anomáliákat a T-1000-es libidójában. A Terminátor tehát azt hozza, amit egy kultfilmnek kell, egy jó alapötletet, egy jó sok pénzből faszán összerakott látványt, egy-két jól idézhető mondatot és ennyi. Ha jól belegondolunk, a fentebbiek is ennyivel írhatóak le, csak esetükben a forgatókönyvbe megpróbáltak belecsempészni egy filozófia órával egybekötött természettudományos előadást.

 

"Don Corleone, I am honored and grateful that you have invited me to your daughter's wedding."

 

godfatherquiz.jpgItt fontos előre bocsátanom, hogy bár kritikailag ezt tartom a legjobb film(sorozat)nak, egyúttal ez az egyetlen ami nekem nem tetszik. Olyannyira untam minden egyes próbálkozás alkalmával, hogy a harmadik részhez már sosem volt erőm, így azt nem is láttam. Kétségen felül áll azonban, hogy Coppola a kultfilmesek P.I.M.P.-je. Az alapelképzelést, miszerint forgassunk egy maffiafilmet sok lóvéból, nem hagyta ennyiben, hanem megtöltötte tehetséges színészekkel, zseniális karakterekkel és egy jó forgatókönyvvel.

 

Elismerem, hogy az itt felsorolt kultfilmek szórakoztatóak és jó nézni őket, de kérem szépen nehogy már kérdés nélkül hanyatt vágjuk magunkat és rögtön kihányjuk a jól lakott kritikusok faszságait korszakalkotó rendezésről, meg történetvezetésről azért, mert az imdb értékelés az egekben van és a világító kardokkal sokkal jobb az udvar végében játszani, mint holmi pórias, fából készült szarral.


109 komment

Címkék: film star wars kult matrix imdb terminator keresztapa

A bejegyzés trackback címe:

https://foenix.blog.hu/api/trackback/id/tr634035596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Cica75 2012.02.08. 11:53:06

Az SW tényleg szar, a Mátrix pedig kritikán alulian fos, az utóbbiban egy deka ötlet sincs. Aki szerint van, az járja újra az általános iskolát, baszomalássan!

Kösz a halakat! 2012.02.08. 11:54:51

Csak a SW fikázás miatt került fel Indexre ez a fos?

victor vacendak 2012.02.08. 11:59:37

A Keresztapa viszonylagos. Filmként nagyoin jó, de a könyvhöz képest fos. Egyébként biztos a filmek túlnyomó ötbbéségben lahetne kivetnivalót találni, ezért feleslegesek az imdb-hez hasonló listák. Ami 1 milliónak tetszik, nem biztos, hogy nekem is. Lásd Nolan, Fincher vagy Tarantino, akiktől a kultúrsznob egyből ejakulál, én meg elkapcsolok.

tejcsokoládé (törölt) 2012.02.08. 12:05:17

nem venném egy kalap alá a keresztapát meg a star wars-ot...

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2012.02.08. 12:10:13

Ez egy ennél sokkal komplexebb kérdés olyan szintű leegyszerűsítése, amibe így már a lényeg és az értelem sem fért bele.
Egyetlen filmet sem lehet úgy megközelíteni, hogy "egy ötlet, némi látvány, és amúgy semmi több". Ez olyan, mint amikor a színesfémtolvaj a bronzszobrot aszerint ítéli meg, hogy az milyen nehéz.
Egy film jósága attól függ, hogy az mennyire tetszik az emberek sokaságának, illetve mennyire volt képes hatást gyakorolni az emberekre. Ha sokaknak teszik (azért ezt az IMBD elég jól tükrözi), ha hatása volt (pl. idézni tudunk a filmből), akkor elérte a célját, és kultfilm lett. Függetlenül attól, hogy a hány ötlet van benne, és milyen a technikai megvalósítás.
Ráadásul illik mindent a maga környezetében megítélni. A Ford T-modell ma már röhejesen hat, de a maga korában forradalmasította az autózást. A T34 harckocsi egy rémesen primitív darab volt, de megnyerte a háborút.
Nem lehet megítélni semmit a környezete nélkül, így a filmeket sem. És főleg nem ilyen primitív egyszerűsítések alapján.

Scala 2012.02.08. 12:12:38

Szerény véleményem szerint ez a bejegyzés nemcsak vicces, de 80%-ban igaz is. Thx. :-)

Fue · http://www.english-hungarian.com 2012.02.08. 12:16:42

Jó kis trollposzt!

Ízlésen nem lehet vitatkozni. Ami az egyik embernek jó, a másiknak nem.

Csatlakozom az előttem szólóhoz: mondj lécci 3 filmet, ami szerinted "jó", hadd ekézze egy kicsit az úri közönség.

DennisVT1 2012.02.08. 12:21:34

Komolyan manapság annyit jelent kritikusnak lenni, hogy lefikázol valamit, amit a filmnézők jelentős százaléka jónak, neadjisten a kedvencének tart? Egyáltalán, minek létezik ilyen szakma, hogy film(zene stb) kritikus? Erre vannak a nézők... Majd ők megítélik, hogy jó-e vagy rossz, mi meg láthatjuk, hogy hányan nézték meg a filmet az első héten/hétvégén/hónapban stb...
Ilyen cikket én is írok 5 random blockbuster filmről.

NamelessOne 2012.02.08. 12:23:27

Csak Fue-t tudom támogatni.
Trollpost.

Today05 2012.02.08. 12:24:43

@Novbert: hát azért nem volt az olyan egyedülálló egy scifi a 70es évek végén, szimplán annyi volt az érdeme elég könnyen megérthető-felfogható, emészthető, és mindezt sikerült nagyon látványos kiadásban tálalni a népnek, azért a 2001 9 évvel korábban jött ki, és akkor már keményen alkottak a sci-fi írók jobbnál jobb könyveket (és belőlük filmeket: Solaris, majmok bolygója stb)

amúgy egyetértek mindenkivel aki értetlenül áll a post előtt, tekintve, hogy egy normális sztorinak BŐVEN elég egyetlen egy ötlet, elég azt kibontani, általában még azt sem lehet egyetlen filmben.

doktor.dikhed 2012.02.08. 12:29:59

A SW áztatása elég volt az index címlaphoz, de igazi érvek nincsenek...

Ya Basta! 2012.02.08. 12:33:26

ez egy nagy nulla volt..

olyan igazi bulvar poszt. hangzatos es figyelemfelkelto cim, tartalmilag egy hig fosh.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.02.08. 12:36:13

@DennisVT1: Valamit nagyon nemértetek. Attól hogy valamit mindenki szeret attól az még nem feltétlenül tényleg jó. J.Biebner meg britni spicc milliókat ad el, rengetegen szeretik is, de zeneileg értékelve egy nagy nulla. Egy primitív tinglitangli sláger. Sláger az ami a füledbe mászik és a könyöködön jön ki..

A kultfilm meghatározással nagyon nem értek egyet.. Szelíd motorosok, Hair, Grease, Félelem és reszketés LasVegas-ban, Shop-stop, ponyvaregény szerintem ezeket inkább nevezném kultfilmnek.

Dr. NiChuck Norris sp. 2012.02.08. 12:38:02

A posztoló azé' hozta fel ezeket, mert a Micimackó sorozat 100. részénél apukája javasolta, egy fokkal komolyabb filmeket is nézzen. Ezeket látta, de egyiket sem értette és még csacsi sem volt bennük. Valószínűleg a fiatalember könyveknél is a kifestőknél tart, messze még Rejtő.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.08. 12:41:00

Én nem pont ezeket a filmeket emeltem volna ki az imdb top 250-ből. Szerintem sokkal fontosabb azt látni, hogy a legjobbra értékelt filmek nagy része éppen az aktuális mozisiker.

Ha megnézzük, hogy a top 250-ből mennyit mutattak be az imdb indulása óta és mennyit régebben, akkor az jön ki, hogy manapság csak az éppen aktuális filmeket néz meg a netezők 95%-a. Például 20-30 film van a listán, ami az elmúlt 3 évben készült, pedig mostanában nem csináltak ennyire jó filmeket.

axolotl77 2012.02.08. 12:41:05

Szerintem az IMDB Top250 nem arról szól, hogy mi a 250 legjobb film, hanem hogy melyik 250 film volt a legnagyobb hatással a nézőkre. Persze a lista erősen szubjektív. De egy ilyen lista sosem lehet objektív.

ügyfélszolgálatos 2012.02.08. 12:41:08

Ezek szerint ha te untad a Keresztapát akkor sokmindent nem érthettél belőle... A Star Wars kritikád meg kb. egy szinten van a 80-as évekbeli hivatalos párt kritikával... Szánalom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.08. 12:42:39

@Sztavrosz_: Igen, ezek már inkább kultfilmek + Monthy Python filmek.

DennisVT1 2012.02.08. 12:43:22

@Sztavrosz_: Ok akkor magyarázd el, mitől lesz vmi jobb, ha csak tizedannyian nézték meg, mint a cikkben említetteket? És megfordítva: ha jobb, akkor miért nézik kevesebben (miért kap kevesebb pontot az imdb-n)? Hülyék az emberek? Lehet, de ők a célközönség, nekik kell eladni a filmet...

DennisVT1 2012.02.08. 12:46:12

@axolotl77: Pont attól lesz egyre inkább objektív egy film értékelése, ha minél többen pontozzák... Ha azt mondom, hogy nekem ez vagy az tetszik, az szubjektív. Ha mindenkire, akinek nem tetszik, jut 10 olyan akinek tetszik, és ez az arány minél nagyobb számoknál is fennáll, annál inkább lesz objektív az értékelés.
De ez az egész vita tökfölösleges (akárcsak a cikk, és a kritikusi munka), olyan mintha arról akarnálak meggyőzni, hogy a tökfőzelék tök finom, miközben te utálod. Úgysem fog sikerülni.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.02.08. 12:48:47

@DennisVT1: Szerintem nem ugyanaz ha megnézel egy filmet és azt mondod hmm jót szórakoztam, vagy megnézed hátradőlsz elgondolkodsz és azt mondod hmm ez tényleg egy jó film volt..

Hozzáadott kulturális művészi történelmi érték és színészi játék.

victor vacendak 2012.02.08. 12:49:28

@DennisVT1: de ízlésről van szó. Nem lehet többségi alapon ítélni. Az IMDB-n alulértékelt filmek között én személy szerint sokkal több gyöngyszemet találtam már, mint ahány tetszett az első 25O-ből.

flamer 2012.02.08. 12:56:08

Azért a "sok pénz" állandó emlegetése elég furcsa: a New Hope 1977-es 11 milliós költségvetése se volt túl nagy, de az első Terminator a maga 1984-es 6,5 milliójával inkább low-budget volt (a Ghostbusters pl. 32 millióból készült, Neverending Story 27-ből)

2012.02.08. 13:02:52

szvsz a posztíró nem kalkulálja bele, hogy az imdb elsősorban amerikai emberek szemszögéből értékel amerikai filmeket. Ami hozzánk képest más kontinens, más kultúra, teljesen eltérő szempontok szerinti értékelés, és (meglepetés!) nagyon eltérő tetszési index. Legtöbbször.
Nem kell ezen csodálkozni, tessék megszokni, hogy ott más mércével mérnek, vagy tessék nézegetni ajrópai filmeket.

DennisVT1 2012.02.08. 13:09:17

@victor vacendak: Persze, én is tudok tucatnyi filmet mondani a 250ből, ami nekem 2500ban sem lenne, de elfogadom, hogy az számít a filnéző közönség körében jobb filmnek, amit többen láttak, magasabb pontszámra értékeltek, legfeljebb nekem más tetszik. De nem szaladok ki az utcára, fennen hirdetni a saját ízlésemet. És nekem itt főleg ezzel van bajom. A cikkíró meg akar győzni arról, hogy amit én szeretek az egy kalap lótúró. :)

Macskond 2012.02.08. 13:13:01

Az egyes filmekről itt leírtak izlés kérdései is, igy nem kommentálnám. Viszont több előttem szólóhoz hasonlóan rettent mód érdekelne, hogy kifinomult ízlésű kritikusunk mit tart a legjobb 3 filmnek ? (vagy ha már sorozatra gondolunk akkor sorozatnak )

eMJe 2012.02.08. 13:27:11

házhoz a pofonért

Cang 2012.02.08. 13:29:23

Az úgynevezett kritikusoknak miért kell mindent lefikázni?

Azért mert olyan szegényes és szürke a nyomorult kis torzó lelki világuk, hogy nem képesek lazán elszórakozni egy filmen. vagy bármi máson, ami egyébként széles közönség kedvére készült?

Na akkor elmondok egy titkot:
A filmgyártó cégeknél az hogy Entertainment nem azt ígéri hogy most aztán megvilágosodsz ecsém, hanem azt hogy lesz egy laza másfél-két órád hogy kikapcsolódj és jól érezd magad, ha képes vagy rá (nem vagy funkcionális analfabéta).

Ha meg nem tetszett, akkor szépen Kimész, beszállsz a kocsiba, hazamész, kivered, és annyi, semmi több.

szepi79 2012.02.08. 13:35:04

nem ismételném a többieket, remélem ez nem csak egy trollposzt, és a szerző olvassa a kommenteket is, mert akkor hozzászólnék a keresztapás részhez.

sokáig én sem tudtam értékelni a dolgot, 15 évesen láttam egyszer, meg tán huszonpár évesen is, és nem értettem, mit esznek rajta az emberek annyira. aztán egyszer, közel harminchoz épp elcsiptem egy beszélgetést kollégák között, a keresztapáról volt szó, akkor megnéztem újból, hát ég és föld. szóval esetemben nyugodtan lehet mondani, hogy nem voltam hozzá elég érett. persze most is lehet még simán, hogy a felét nem is értem :)

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 13:52:35

A SW jó film. Persze mivel egy MESE, tele van butaságokkal. Dehát ez egy ilyen műfaj, a meseműfaj. Viszont a kategóriájában az első hasonló, ezért van a listán.

A Mátrix II. és III. része valóban a színtiszta butaság kategóriája. Az I. rész viszont eredeti, értékes mű.

2012.02.08. 13:56:02

Először írok, utána olvasom a kommenteket, tehát könnyen lehet, hogy mások már leírták. A poszt egy hulladék, és nem azért, mert védeném benne szóba hozott filmeket, hanem azért, mert 15 éves korig evidens az, hogy egy filmet le lehet szarozni a bizonyosság biztos tudatában, annak figyelembevétele nélkül, hogy mint művészi, szórakoztató produktum, szükségszerűen ízlés kérdése, így a legerősebb egyéni érvek sem lehetnek általános érvényűek egy filmmel kapcsolatban. Ez gyerekes közótözködés csupán, hullámverési kísérlet, Index címlapra hajtás. Gyenge, érdektelen és érvénytelen.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.02.08. 13:56:45

Matrix-ot eleve 3 részesre tervezték, és úgy adja ki teljesen az értelmét

persze nem csoda, ha indexes panelprolik nem értik meg

rengeteg elrejtett elem van benne

2012.02.08. 14:00:50

@Dr. Cica75: filmben nem ám az az ötlet, hogy valami eddig nem létezőt talál ki valaki, hanem az, hogy a létező panelekből valamilyen szempontból újat rak össze. A logikád szerint a görög-római kultúra óta semmi új nincs, mert folyton ugyanazokat a régi köröket járjuk újra minden művészi produktumban. A Mátrix érdeme nem az volt, hogy valami előtte nem létezőt talált ki, erre szerintem senki nem gondol, hanem az, hogy a létező panelekből összerakott a rendezőpáros egy addig ilyen formában nem létező eszmei és vizuális tartalmat. Ami persze simán lehet bárki szerint szar.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.02.08. 14:02:04

Mikor értitek már meg végre, hogy a magyar ember a címekben szereplő köznevek első betűjét nem írja nagybetűvel????

Nem, nem Csillagok háborúja, hanem Csillagok háborúja.

Ésatöbbi!

Sznobok!

szepi79 2012.02.08. 14:02:49

@wmiki: ja persze, a karib tenger kalózairól is az első film (anyagi) sikere UTÁN derült ki, hogy hát igazából trilógia... én is olvastam, hogy a sok okos lenyilatkozta ezt anno a mátrix 2&3ról, de attól még, hogy valami hálivúdi faszjancsi ezt mondta bele a mikrofonba, se igaz nem lesz, se jó film...

walter77 2012.02.08. 14:03:24

Ez a poszt egy szemét... Tele van konkrét hülyeséggel.
Jesszus.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 14:03:42

@flamer:

Az én "10 legjobb film" listámban az egyik egy szovjet film. A egész költségvetése nagyjából annyi lehetett, mint ami egy hollywoodi film esetében a stáblista elkészítésének a költsége...

2012.02.08. 14:05:00

Egyébként meg az IMDB top 250 pont ugyanúgy a nagyközönség, az átlagember véleményét tükrözi, ahogy mondjuk a Billboard lista, vagy a Juventus top 20. Aki ezen listák alapján kezd el okoskodni, filozofálgatni, az egy lúzer. Ennyi erővel a poszter fejtse ki azt is, hogy Lady Gaga nem jó, mert a Pantera sokkal jobb szerinte. Értelme nem sok van.

Marko56 2012.02.08. 14:10:11

Szerintem már előttem említették a 2001:Űrodüsszeia című filmet. 9 évvel előzte meg a Star Wars-t, és ha valami előremutató sci-fi volt, akkor az biztosan ez a film. Ehhez képest -bárki bármit mond - a SW-t csupán egy űrben játszódó kalandfilmnek lehet titulálni univerzum, birodalom, eszemfaszom ellenére is. Ezzel együtt hatáskeltésben Stanley Kubrick sokkal nagyobb volumenű rendező, mint George Lucas. Ha a környezetében viszgáljuk, akkor is. Ha a jeleben vizsgáljuk, akkor is. Ha a pénzt vizsgáljuk, akkor mégannyira. Eleve James Cameron és George Lucas filmjei mögött, mindig akkor pénzek vannak, amiről más rendezők csak álmodnak és nagyon ritkán sikerül csak megdolgozni azért a pénzért.

2012.02.08. 14:16:26

@Marko56: felesleges bevédeni a 2001-et a SW-szal szemben, mert nem egy ligában vannak. Nagyon jól írtad, hogy előbbi sci-fi, utóbbi kalandfilm sci-fi díszletekben, ahogy például az Alien sem sci-fi, hanem horrorfilm sci-fi díszletekben stb. Nem értem ezt a folyamatos összehasonlításmániát, az egyik A film, a másik B film, minek összerakni a kettőt. A SW egy ifjúsági kalandfilm, a 2001 egzisztencialista sci-fi, ráadásul van hét év köztük, hogy találkoznak? Mellesleg szerintem a 2001 meg általában Kubrick a legleglegtúlértékeltebb film/rendező, a 2001 film a könyvhöz képest kb egy nulla, akárcsak a Ragyogás.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.02.08. 14:21:06

Konkrétumokról lehet vitatkozni, hitről, meggyőződésről felesleges.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 14:23:19

@wmiki:

A 2. és a 3. részben semmi értelem nincs. Bár bevallom, hogy a 2. részben a felénél elaludtam, a 3. részben meg az első 15 perc után - az unalom sajnos legyőzött.

Az 1. rész elmond mindent, amit el akart mondani. Látványos, de cseppet sem új. Annak idején a feleségem UGYANERRŐL írta a diplomamunkáját, jóval a Mátrix előtt, egy XVII. századi spanyol író munkásságával kapcsolatban.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.02.08. 14:31:18

@dr. birca max: A Matrix az Platón barlangelmélete nem?

Friss A. (törölt) · http://egypercsincs.blog.hu/ 2012.02.08. 14:37:34

Kritikusnak már eleve szar az, aki nem ismeri a Puzo regényt. A Terminatort pedig egy Harlan Ellison novella "ihlette" (értsd: kicsit ellopták az ötletét). Ellison be is perelte a film készítőit, megnyerte a pert, kapott pénzt, és feltüntették a nevét a készítők között. Szóval valahol az is adaptáció. Tehát csak a Mátrix és a Star Wars van versenyben. Bár azt sem értem, attól, hogy valami adaptáció, miért nem lehet filmként megítélni, például az emlegetett Twilight is az. Ráadásul sok minden van összemosva az IMDB pontozási rendszerén keresztül egészen odáig, hogy most a Star Wars jó vagy rossz film. Az egyetlen ötlet dolog is vicces, mivel a kidolgozott háttér univerzumot és mitológiát a "kritikus bácsi" betudja egyetlen ötletnek a SW esetén. Hogy mennyi pénzből készültek, arról is esett már szó az egyik kommentben. A kedves kritikus felkészületlen. Nem az a gond, hogy fikáz valamit, hanem hogy az írása rendezetlen, összecsapott és felületes. Ráadásul a tipikus, index blogos, béna, álgonzó nyegleséggel került tálalásra.

Marko56 2012.02.08. 14:44:10

@shitgun: Lényegében a kultság intézménye és amiről a cikk is próbált beszélni csupán egy mérőszám.
- Mennyien látták, illetve vásároltak vele kapcsolatosan
- Milyen általános vélemények alakultak ki pozitív és negatív értelemben
- Mennyit és mennyien beszélnek/írnak róla

Ez a mérőszám meg tud határozni egy mozifilmet nézettség és siker alapján.Ha a filmművészet fényében figyelünk egy filmet, akkor ezek a mérőszámok értéktelenek.

Tehát vagy művészeti oldalról vagy sikeresség oldaláról figyelhetünk egy filmet, e két fogalom összekeveréséből adódnak az olyan hibás blogbejegyzések, mint ez is.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 14:51:13

@Marko56:

A kultfilm nem egyenlő a nézettséggel. A Titanicot és az Avatatárt nagyon sokan látták, mégsem kultfilmek. Mert egyik sem váltott ki különösebb hatást, maximum annyit, hogy sokaknak tetszett. De másnap már az sem beszélt róla, akinek előző nap tetszett.

A kultfilm az, ami valamilyen okból nagy hatást váltott ki, pl.:
- vitákat váltott ki széles körben,
- egyes mondatai átmentek a szélesebb köznyelvbe,
- hivatkozási alap lett,
- egyes jeleneteit még azok is ismerik, akik a filmet nem látták.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 14:54:36

@Marko56:

S a kultfilmségnek a művészethez sincs köze. Mert pl. a Csupasz pisztoly c. vígjáték-trilógia vagy a Brian élete nagyon távol van a művészi értékektől, viszont mindkettő mindenképpen kultfilm.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.08. 14:58:12

a postiro elfelejtette kihangsulyozni, hogy szerinte...:-)

igen, teljesen normalis, hogy akultfilmek nem feltetlenul jok. az is normalis, hogy nem feltetlenul tetszenek mindenkinek. de nem is ettol kultfilmek, hogy MINDENKINEK tetszenek es feltetlenul jok.

azert kult filmek, mert kultuszt teremtettek.
te nem erted ezt a kultuszt. en meg azt a vampir kultuszt nem ertem, ami most van.

Sütemény1975 2012.02.08. 14:59:35

az ne zavarja a fikadémon bloggert, hogy az általa túlértékeltnek tartott filmekre még 100 év múlva is emlékezni fognak, a twilight és tsaira meg kb. senki sem. szerintem ezen írás alacsony IQ képességekkel megáldott szerzője szeretett volna egy index főoldalt és sok kommentet. bejött neki. élete legnagyobb öröme legyen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.08. 15:07:49

@Sütemény1975: a twilight akkor lenne kult, ha en is tudnek akar egyetlen szereplot, mondat emliteni belole, ahogy anyamek tudnak emliteni szereploket, mondatokat az sw-bol:-)

m.o.p. 2012.02.08. 15:27:37

Ebből nekem az jön le, hogy a három mindent vivő kultfilm a szerző szerint:
13-as (az eredeti)
Pillangó
illetve és természetesen a Patyomkin páncélos.

Tapogatott Kukorica 2012.02.08. 15:31:27

@szepi79, első ezen a néven: hihi, azota kiderult, hogy valojaban nem is 3, hanem 4 reszes a Karib-tenger kalozai! :D
(talan meg 5 is lesz, nem tudom. En az elsot lattam anno, de annyi eleg is volt belole)

antika890 2012.02.08. 15:37:31

Lehet ízlésekről beszélgetni, de aki lefikázza a Star Wars filmeket, az egy szimpla pöcs. True Story.

szepi79 2012.02.08. 15:37:47

@Tapogatott Kukorica: de az első 3 rész meg a 4. között a főszereplőn kivül sok közös nincs. a második-harmadik részt még nagyjából hozzá tudták csapni az elsőhöz. a negyediknél meg sem próbálták. mondjuk ezt előre hangoztatták is a készitők, hogy új sztoriszál kezdődik. (valami olyasmi is rémlik, hogy ebből is trilógiát akarnak csinálni, de erre nem esküdnék meg.)

Rents Öcsém 2012.02.08. 15:39:00

@truthful.shepherd: Na ez megér egy választ és igen! :)

szepi79 2012.02.08. 15:40:15

@Sütemény1975: én azért arra nem vennék mérget, hogy a mostani 13-14 éves lányok nem fognak 20 év múlva olyan nosztalgiával gondolni a twilight-ra, mint a mostani 30as pasik a star warsra. ami gyerekkorodban (+pár év) meghatározó élmény volt, az maradni is fog.

Szelid sunmalac 2012.02.08. 15:40:29

Kultfilm az, amit gyerek-/ fitalkoromban ezerszer megneztem es ha most megnezem, akkor ugyanugy erzek, mint akkor. Kolykok, Leon a profi, Trainpotting, Rekviem egy alomert, Ace Ventura stb.

Tapogatott Kukorica 2012.02.08. 15:43:06

@dr. birca max: szerintem itt a pont. En pl. nem lattam egyik Star Wars epizodot sem - egyszeruen nem tetszett, mar az elso 10 perc utan meguntam es kikapcsoltam.
Az Avatart megneztem baratnovel a moziban, tetszett.

Aztan eltelt egy kis ido es a mai napig fel tudom sorolni a fobb Star Wars szereploket, mig az Avatarrol annyi jut eszembe, hogy valami kek lenyek rohangaltak benne. Szoval szerintem is az a lenyege a kerdesnek, hogy melyik film alkot valami maradandot, amirol aztan evtizedek mulva is beszelnek az emberek - ezek lesznek a kultfilmek. Ha mar felhoztam peldanak, szerintem az Avatar nem lesz ilyen, mert igazabol egy klisekkel teli film, tulajdonkeppen semmi eredeti nincs benne.
De valamilyen szinten a Matrix (elso resze) mar kultnak szamithat, mert joval elterjedtebb (legalabbis szerintem) a "neozas" pl., bar ketsegtelenul kisebb hatasa volt, mint a Csillagok haboruja sorozatnak. A 2-3. reszet nem lattam mar, csak porosodik a szekrenyben...

M&Ms (törölt) 2012.02.08. 15:45:32

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Egyetértek teljes mértékben. :)

Az pedig szép is lenne, ha mindenkinek ugyanaz tetszene, de azért kíváncsi lennék a posztoló véleményére, hogy neki mik a kult, vagy legalábbis kedvenc filmjei. Quentin Tarantino pl. néha nagyon szatírikusan mutat be dolgokat, de mégis ezért szerethető.

@Tapogatott Kukorica: érdekes a karib-tenger 1 nekem se tetszett egyáltalán, a 2-3ik viszont annál inkább. De hát ugye kinek a pap, kinek a paplan! :)

nemecsek ernő áruló 2012.02.08. 15:46:14

Az IMDB akárhányas listája nem a kult-film mérő, hanem a popcorn-mérő, ami jellegéből adódóan a tömegeknek készült szar definiciója. Ennyi.

Egy igazi kult-film nem feltétlenül kerül fel a 250-es listára.

Zirowe 2012.02.08. 15:48:58

Megsúgom, hogy a Keresztapa is könyvön alapul.

ügyfélszolgálatos 2012.02.08. 15:57:30

@Friss A.: Igen nekem is ez ütött a fika tengeren át, hogy annak ellenére fogalma sincs erről, hogy ha jól emlékszem még mondják is az elején, hogy Mario Puzo regénye alapján.

odamondó 2012.02.08. 15:57:46

"Van egy általános tévhit, miszerint a kultusz filmek, vagy az imdb top 250 állandó tagjai jók is."

Azt hittem végre olvasok valami jó kritikát az imdb 250ről erre fikázod az SW-t a Mátrixot és a Keresztapát(!).

Különben attól, mert az SW új részei szarok az első részt nem húzza le, ahogy a Mátrix II-III se húzza le az első részt. Keresztapáról meg vitába se szállok, mert vajmi kevés közöd lehet a filmekhez ha neked az szar film.

Talán ha arra térnél ki miért 13.(!) az Inception vagy miért van a lista elején a Toy Story 3 vagy a Wall-E még megérteném.

Szelid sunmalac 2012.02.08. 16:00:42

Eyebkent igaz. En pl. ruhellem a Tarantino filmeket, mert szerintem tulhypolt gagyi szarok, de a kult film kategoria bizony szubjektiv, es mint ilyen, el kell ismernem, hogy pl. a Ponyvaregeny, a Pirkadattol alkonyatig vagy a Kill Bill is azok.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.08. 16:06:49

@Tapogatott Kukorica:

A Mátrix I. sikerének a titka, hogy feldolgoz egy ősrégi filozófiai kérdést, amiről az emberek 99 %-a nem hallott még. Viszont a II. és III. részben már nem volt mit hozzátenni az egészhez. Kb. mintha filmet készítenénk Kádár János életéről, a film a temetéssel végződne, majd mivel a film nagy siker lenne, a rendező megcsinálná a második részt is... :-)

M&Ms (törölt) 2012.02.08. 16:12:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Alkonyattól Pirkadatig, és Kill Bill is kurva jó film. Láttam többször. Bár abban egyet értünk, hogy kult mindkettő. Persze ha a szar alatt azt érted, hogy való életbe sose kelnek fel hullák vámpírként, vagy levágják a csávó fejét Kill Billben, és sugárban jön a vér akkor megértem.

Szelid sunmalac 2012.02.08. 16:14:19

@Dr. M&Ms: Nem, nem erre gondoltam, de ebbe ne masszunk bele, mert mint mondtam szubjektiv. Nem kell, hogy tetsszen neked, ami nekem es forditva, de foleg ne merrol vitat nyitni, mert parttalan.

Kösz a halakat! 2012.02.08. 16:19:55

@odamondó: az Inception tényleg érthetetlenül előkelő helyen van

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.08. 16:21:03

The Godfather
www.imdb.com/title/tt0068646/
Rating: 9.2 / 10
Votes: 530,342 users
De, igen, jó film, a nép döntött.

Emlékszem amikor Puzsér Róbert elmagyarázta, hogy a Nolan-féle Batman miért szar. Na hát ez kb. olyan poszt mint Puzsér úr szakértése volt :)

korlat 2012.02.08. 16:26:45

@Zirowe: na pont ezt akartam én is írni. úgyhogy a kedves szerző tegye csak át a könyvadaptáció kalapba.
Valamint, ha végig se nézte, akkor mi alapján alkot róla véleményt?

Dekatlon 2012.02.08. 16:27:40

A bolygó neve halál a legjobb ;)

szepi79 2012.02.08. 16:31:42

@szmoker (Homo Trollicus): ha már szóba került, ő lesz az új zsűritag a csillag születikben :)

Taligamajom 2012.02.08. 16:33:36

barmelyik filmet szetfikazom ugyanigy egy perc alatt...
Nem volt otthon vacsi vagy szexbojt van az asszonnyal??? Inkabb meselj a frusztraciodrol.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.02.08. 16:34:53

1) egészségedre.

2) a te (tökéletes) sztorid hol érhető el?

3) ja, sehol. gondoltam.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.08. 16:39:26

@szepi79, első ezen a néven: na, csak beszopta magát a médiába az az idióta?
Vajon kinek, és mélytorokra?

Istenem, ilyen semmilyen-nulla emberek "zsűritagok". Ez a többit is minősíti, médiaribac mind, pénzért az anyjukat is.

Nem is nézek 5-6 éve kertévét.

JimGilmoure 2012.02.08. 16:49:59

Bocs, de csak az első 30-40 és utolsó 2 hozzászólást olvastam el eddig, ha ismételnék valamit, akkor ezért van.

Egy: össze van hasonlítva 3 SCIFI és egy genszterfilm.
Okos.
2: Hol van a Szárnyas fejvadász?
Ja, csak a Top 500-ban. :(

Innentől egyértelmű: többet egy fikarcnyit sem adok az IMDB-re.

EasyBenefits 2012.02.08. 16:53:11

és Indiana Jones? vagy Back to the Future? na mind1. a Star Wars így 30 év távlatából már vicces néha. ha valaki az MIT-re készül quantum fizika szakra, ne ebből tanulja meg az alapokat. de mindez kit izgat? Indiana Jones egyedül lenyomja a nácikat, a 4. részben túleli az atomrobbanást egy hűtőbe bújva. na és?? :) ezek csak filmek, a lényeg, hogy szórakozzunk. ami nem mind1, hogy 10-20-30 év távlatában is meg lehet nézni, többször is ezeket a filmeket. jók ma is. mindez nem mondható el mondjuk a Twilight sorozatról, aminek egyetlen részét sem lehet megnézni anélkül, hogy ki ne akarnál rohanni a világból miközben a hajad téped, hogy ki a faszom ez a Bella és miért szerelmes egy falfehér buzi vámpírba?? 30 év múlva az elvetemült rajnongók nem fognak emlékezni erre a szarra. ezzel szemben további 30 év múlva is világos lesz minden valamire való (férfi)ember számára, hogy a Millenium Falcon a leggyorsabb űrhajó és Han Solo a legnagyobb király, mert ő Indiana Jones. de a lényeg, hogy a film, mint sokminden más egyedi ízlés dolga ezért a blog írónak is lehetne igaza, annak ellenére, hogy nincs. mert aki film blogot ír és nem látta a keresztapát mert túl uncsi az ne pofázzon bele a Star Wars-ba se :)

szepi79 2012.02.08. 16:54:40

@szmoker (Homo Trollicus): a csillag születiket én se nézem, csak ma megakadt a szemem a cikken (mer ugye kinn volt az index cimlapon), hogy de ismerős ennek a pofának neve, de vajon honnan... és amikor te beirtad, akkor már beugrott a batmanes leégése.

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2012.02.08. 17:04:25

Az a jó film, amiről úgy jössz ki a moziból, hogy hú, (...). Ha ezt a "hú, (...)"-ot le akarod fordítani forgatókönyvre, kritikusokra, nézőkre, akkor bizony nem érted a mozizás lényegét.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.08. 17:08:48

@szepi79, első ezen a néven:

Huhh, ez a csávó olyan mint a vadász... szopni jár :) Hú, mit fog ez kapni ha képernyőre kerül :D

forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=450&na_step=50&t=9163584&na_order=

Még a bulvármédia söpredéke, a velvet is lefikázza :)
velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/02/08/puzser_robert_a_csillag_szuletik_negyedik_zsuritagja/

szekertabor · provo.blog.hu 2012.02.08. 17:10:41

@dr. birca max: A MATRIX I. filozófiai (sőt teológiai) áthallások révén, újszerű vizuális effektek (kimerevített pillanat körbejárása), és sajátos előreutalásos történetvezetése révén lett kultfilm. A rendezőknek meg fogalmuk sem volt, hogy mit alkottak, ezért lett fos a folytatás.

A Star Wars esetében viszont szerintem a Birodalom visszavág jobban sikerült, mit az ősfilm, talán mert az alkotók pontosan tudták, mitől lett sikeres az első rész, és tudatosabban álltak neki a folytatásnak. A későbbi trilógiára szót is kár vesztegetni.

púdó 2012.02.08. 17:12:29

Kedves posztíró!
Nézz utána mi a tény és a vélemény közötti különbség.
Vagy inkább legyél politikus.
Ilyen mentalitással ott még sokra vihetnéd....:)

darnmarquee 2012.02.08. 17:13:06

ez a poszt még egy átlagos imdb komment színvonalát sem üti meg. onnan lehetett volna meríteni pro és kontra is. én nemrég kezdtem kivenni a berlini kölcsonzőmből 250-es listáról elérhető filmeket, és nem bántam meg egyiket sem. a mátrix, keresztapa, terminátor, star wars ebből a szempontból nem is volt fontos nekem, mert azokat akár akarta valaki, akár nem, látta valamikor. igenis lehet erről a listáról jókat találni!

Dr. Trebitsch 2012.02.08. 17:33:29

A Star Wars gyerekfilm. Gyerekként odavoltam érte, ezért sosem fogom gyűlölni, pedig felnőttem, és jól tudom, hogy szar. :)

A kult az kult, a minőség meg minőség. Néha egybeesik, többször nem. Általában a trilógiák 2-3. része már csak a pénzbehajtásról szól, ere a Matrix a legékesebb példa, amelyben az alkotók szépen le is építették a saját kultuszukat. Ellenpélda az említett Keresztapa, vagy a Gyűrűk ura, de az csak azért, mert eredetileg is végig meg volt írva rendesen. Szerintem nem is trilógia, csak kva hosszú film... :)

Terézágyú 2012.02.08. 17:35:54

@szekertabor:
"A Star Wars esetében viszont szerintem a Birodalom visszavág jobban sikerült, mit az ősfilm, talán mert az alkotók pontosan tudták, mitől lett sikeres az első rész, és tudatosabban álltak neki a folytatásnak."

Szerintem meg rosszabb lett a Birodalom, mert behozták ezt a hülyeséget, hogy "Én vagyok a zapád"... ami egy bődületes pocsék szappanoperai dolog. És még űberelték is azzal, hogy "én meg a bátyád vagyok"...

Dr. Trebitsch 2012.02.08. 17:40:27

@Tapogatott Kukorica: Ha láttad a Missziót, a Farkasokkal táncolót és a Matrixot, láttad az Avatart is... :)

phaszfej 2012.02.08. 17:43:09

Nagyon buta ennek a blognak a szerzője.

phaszfej 2012.02.08. 17:43:48

Aki nem veszi észre a star wars zsenialitását, az agyhalott.

Mitzimackó 2012.02.08. 17:54:35

A Matrix alapötlete jobb, mint a film volt. Daniel F. Galouye: A szimulátor (Simulacrom-3, 1964!), magyarul Galaktika Baráti Kör Könyvklub, 1994. Akkor ugrott be, hogy a film erre az ötletre épül, amikor Neo eljut a cybervilág szélére, ahol már nincs kidolgozva a textúrázás, csak a neonzöld vonalak, mert ez pontosan így szerepel a regénybe is :-)

Mitzimackó 2012.02.08. 17:59:49

Kultfilmek pl. Tarantino filmjei, a Pulp fiction meg a Kill Bill-ek, nincs is semmi értelme egyiknek se, vagy Guy Ritchie Trainspotting-jának. Bel lehet persze azokba is magyarázni egy csomó dolgot, de ilyenkor mindig Móricz jut eszembe, aki az egyik író-olvasó találkozón, amikor a találkozó lelkes szervezője elmondta, hogy mit gondolt az író, amikor ezt vagy azt az elbeszélését írta, Móricz csendesen megjegyezte: "Gondolta a fene!"

kapal 2012.02.08. 21:27:54

Egyik ismerősöm a következő módon vezette fel az általa tartott magyar órán Babits Mihály: A lírikus epilógja c. verset.
Tanár:
- Na, gyerekek, most akkor egy olyan vers jön Babits Mihálytól, ami a Mátrixról szól.
Diákok:
- Hehehe, mekkora baromság!
Tanár:
felolvassa a verset.
Diákok:
- Bazmeg, ez tényleg a Mátrixról szól!

Dr. Bélus___ 2012.02.09. 08:22:54

Szerintem a keresztapa is könyvadaptáció. Nem?

axolotl77 2012.02.10. 08:04:57

@DennisVT1: A cikkírónak itt az a kifogása, hogy az említett filmek nem bírnak igazán művészi értékkel. Erre mondtam, hogy nem objektív, hanem szubjektív tények alapján mondja valaki egy filmre, hogy jó-e, vagy sem.
Gondolom te sem a művészi értéket nézed egy film nézése közben. Mert én sem.
süti beállítások módosítása