Körülbelül egy héttel ezelőtt volt szerencsém belepillantani a Szépség és a szörnyeteg című rajzfilmbe és meg kell mondjam, a felfedezések amiket tettem egészen felborították a belső egyensúlyomat. Talán emiatt van az, hogy péntek este ahelyett, hogy valahol buliznék hajnalig, egy Szilvi nevű netbook előtt ülök és bejegyzést írok arról, hogy a Szépség és a szörnyetegben milyen pszichológiai jelenségek vannak, miközben a Minimaxon az Akcióban Mary-Kate és Ashley című rajzfilmsorozat éppen aktuális része megy. Hangosan.

A sztorit talán nem kell bemutatni, a lényeg annyi, hogy egy herceg nagyon hiú volt és nem akart segíteni egy öregasszonyon, akiről kiderül, hogy egy gyönyörűszép tündér vagy mi és átváltoztatja a csávót szörnyeteggé, addig így is kell maradnia, amíg meg nem találja az igaz szerelmet. Ez egyrészt azért geciség, mert egy depressziós szörnynek nem nagyon van esélye megnyerni egy ilyen fogadást, másrészt pedig az egész kastélyt és annak minden lakóját átváltoztatják, ami azért minimum megkérdőjelezhető, még akkor is, ha a tündércsaj felkúrta magát rendesen (arról nem is beszélve, hogy ki annyira idióta, hogy mikor tombol a vihar, azzal szórakozik, hogy öregasszonynak tettetve magát átbasz fiatal hercegeket). Aztán a címben szereplő szépség, Belle végül megváltja a szerencsétlent és minden jóra fordul. Ja, meg közben meghal az egyetlen olyan karakter, aki valamennyire magánál van a sztoriban.

             a legnagyobb kibaszás mindenesetre a rózsa

Ami igazán zavarbaejtő a Szépség és a szörnyetegben az a tény, hogy a szereplők valójában normális életet élnek, nem hisznek beszélő gyertyatartókban, éneklő kannák pedig csak a háziasszonyok rémálmában szerepelnek. Legalábbis abból, ahogy először reagál Belle, mikor odavetődik a kastélyba, teljesen egyértelmű, hogy nem megszokott, hogy beszélő tárgyak között rohangál egy szörny kastélyában. Az egészet aztán egy laza "körül akarok nézni, mert még soha nem jártam elvarázsolt kastélyban"-nal elintézi. Most akkor vegyük végig a fontosabb szereplőket és az őket sújtó súlyos betegségeket.

     ez egy fokkal kiábrándítóbb, de legalább megint a bejegyzésre koncentrálsz

Belle apja például teljesen nyilvánvalóan skizofrén, a veszélyesebb fajtából. Egész életét rááldozta arra, hogy valamilyen hasznos gépet feltaláljon. Sajnos ez csak annyira volt jó, hogy kényszerképzetei lettek. Ő az egyetlen, aki mindenféle csodálkozás nélkül fogadja, ami a kastélyban történik, mivel az ő világában teljesen normális, hogy egy óra nemcsak beszél, de, miközben próbál úrrá lenni kisebbségi komplexusán, még próbál parancsokat is osztogatni (meglepő, de akár köszvény is lehet az oka), miközben egy szexmániás gyertyatartó próbálja nem felgyújtani az egész kócerájt. Eközben a faluban az alfahím és rendkívül narcisztikus hajlamokkal rendelkező Gaston próbálja elcsábítani meg akarja kapni, ami jár neki (Belle), de a csaj inkább lelép megkeresni aput. Amire nem számít, hogy fogságba ejti és túszként magánál is fogja tartani egy depressziós szörnyeteg (meglehetősen rossz kombó, pláne, ha meg van fűszerezve egy hervadó rózsával, ami minden nap arra figyelmeztet, hogy közeledik a határidő). Mikor aztán mégis hazamehet, kiderül, hogy a lány közben beleszeretett az őt rabságban tartó rondaságba. Ez a mesében úgy van magyarázva, mintha a morális lényege az lenne a sztorinak, hogy bizony csak a belső számít, holott valójában a Stockholm-szindróma teljesen általános esetével állunk szemben. Mielőtt bárki elkezdené bizonygatni, nem, nincs ebben a sztoriban semmi erkölcsi prédikáció arról, hogy a csúnyáknak is jut szex. Gondoljunk csak bele: oké, beleszeretett a fogvatartójába, de az aztán egyből szép emberré válik. A morális tanulság nulla, nyugtatás a csúnyáknak pláne nincs, hacsak azt nem számítjuk, hogy rávilágít arra az egyszerű tényre, miszerint ha túszul ejtesz valakit, az idővel törvényszerű, hogy beléd szeressen.

 ...ami a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető megoldásnak

Az egyetlen karakter, aki nem teljesen hülye és rájön, hogy esetleg porrá kéne zúzni és sóval behinteni azt a fertőt, ami "elvarázsolt kastély" néven fut a környéken az Gaston, aki a) alapból a rossz karakter és b) nyilván meg is hal, miközben próbálja likvidálni azt az őrjöngő állatot, aki elrabolta a szerelmét.

            hős és forradalmár

Arról nem is beszélve, hogy a szerencsétlen kissrác (Csészike) előre megjósolhatatlan, hogy milyen komplexusokkal fog küzdeni egész hátralévő életében. Tulajdonképpen ő a sztori egyetlen vesztese, gondolhatnánk, amíg eszünkbe nem jut az az apróság, hogy főszereplő hercegünk éppen 21 éves lesz, amikor vége a sztorinak. Az egy dolog, hogy hol a picsában vannak a szülei, mert tegyük fel, hogy ez saját lakás. De baszki, ilyen fiatalon ilyen traumákat átélni egyrészt szörnyű, másrészt gyakorlatilag gyógyíthatatlan. De nem baj, legalább megtanulta és legközelebb udvariasabb lesz az öreg nénikkel.

van itt egy sokkal-sokkal jobb téma, ami egyelőre kiaknázatlan maradt