Blogunk egyik alapvetése, hogy szereti a pálinkát. Mit szereti! Tiszteljük, odaadón követjük bárhova megy, és alázatosan meghunyászkodunk hatalma és tudása előtt. Így hát, zenetörténeti kuriózumként összehasonlító dalelemzés következik, a téma: a pálinka.
A Magna Cum Laude és a Kárpátia együttesekben nem sok közös van. Az M.C.L.-t 1999-ben alapították gyulai srácok, a Kárpátia ennél későbbi, 2003-as. Utóbbi banda önmagát nemzeti rock együttesként aposztrofálja, a Magna meg ilyen izé-zenét játszik. A közös pont a pálinka a két banda között, a Kárpátia Pálinka című száma a 2006-os Piros, fehér, zöld albumon van rajta, a Magna nagysikerű Pálinkadal-a pedig az együttes legutóbbi 999 című albumán van rajta. És akkor hallgassuk meg mindkettőt:
Két remek szám, szöveg itt és itt. A kérdés nagyon egyszerű: melyik a jobb? „A jó magyar pálinkának nincsen párja” vagy „Pálinka, szerelmem, légy az enyém”? „Éljen a haza!” vagy „álmaim kéklő egén”?
Kezdjük akkor a korábbival! A Kárpátia a magyarságról énekel, a hazáról, meg mindentvissza! és hasonlók. Természetes, hogy a sorból a magyar lét egyik legalapvetőbb sajátossága, a pálinka sem maradhatott ki, ezt elég hamar felismerték, így már egész hamar megszületett ez a szám. A szám elején lévő citeraszóló is beszédes: szép, magyar népzenére épülő dallam, tipikus magyar hangszerrel. Aztán, ahogy egy faszipántos rock számnak kötelező, emberül beindul, komoly(nak tűnő) szólók vannak benne, pogózni tökéletesen lehet rá. Nem hiányozhatnak természetesen az utalások a zenekar fő mondanivalójára sem: a refrénben felhangzik az „Éljen a haza!” felkiáltás, és van Kolozsvárra való bemasírozás is. Az egész szám olyan pörgős, mint a Kárpátia számainak többsége, tényleg van alatta az embernek egy olyan érzése, hogy már a pálinkázás után vagyunk, és hazafias indulatból tényleg képesek lennénk egyedül nekimenni az egész román hadseregnek (van egyáltalán ilyen??). Külön kiemelendő a refrén végén felhangzó koccintás az „egésségünkre” rész után, ami minden jóérzésű hallgatót arra ösztönöz, hogy legalább az életben egyszer kipróbálja azt, hogy minden koccintásnál inni kell egy felest (cudar dolog, csak nagykorú jelenlétében!).
Mint már említettem, a szöveget teljesen áthatja a hazafias lelkület, minden klisé megjelenik: a pálinka szimbolizálja a magyar népet, hisz olyan különleges, és ebből kifolyólag olyannyira magányos is ebben a zűrzavaros, igazságtalan világban.
A Magna száma hosszabb legalább két perccel, így a szöveg is több benne. A szám egészen más megközelítést ad a pálinkához, sokkal általánosabb érzéseket szólaltat meg, csak egy félmondat erejéig utal a magyarságra, és arra, hogy ilyenfajta kuriózum lenne a pálinka („a magyarnak csak ez adhat ihletet”). A Magna szerint a pálinka egy éltető elem, hiszen reggel, este ezt kell inni, sőt, halálos ágyunkon is csak ezt kérheti egy igazi ember az infuzióba. A pálinka a szerelem, az élet vize, ebből nyeri az ember az energiát. Orvosság, búfelejtő, szerelmes lány egy időben, amire egy egész életen át megéri várni. A Magna megénekli azt is, hogy a pálinka az istenek könnycseppje (ez különösen tetszik) és ő a folyékony királynő. A Magna zeneileg is mást mutat, mint a Kárpátia. Sokkal inkább érzem magam a szám hallgatása közben egy kocsmában, ahol tényleg minden forintunkat elköltjük a pálinkára, mert „abból bajunk nem lehet”. Kicsit szomorkás hangulatban ültünk be, hiszen elindultunk egy lejtőn lefelé (kirúgtak? szerelmi bánat?), ezért hívjuk segítségül a pálinkát, és egyre jobb hangulatba is kerülünk tőle. Nincs masírozás, nincs „magyarkodás”, csak a pálinka meg te.
A két szám közötti alapvető különbségekre azt hiszem rámutattunk, de a közös vonásokat se felejtsük el: a pálinka gyógyító hatása például mindkét számban megjelenik („az istenek könnycseppje gyógyír” és „orvosság ez akármilyen nyavalyára”), érdekes módon azonban a Magnánál ez inkább csak a lelki bajokra érvényes, míg a Kárpátia általánosságban mindenre mondja (nekik van igazuk). A gyümölcs is megjelenik mindkét formációban, a Kárpátia kimondja kereken, miből készülnek a legjobbak, de a Magna is utal a gyümölcsfákra, ráadásul mindkettő a refrénben, így kiemelve a gyümölcs jelentőségét. A pálinka hatalmas értékét is igyekeznek bemutatni, bár különböző módokon: az első dalban aranyhoz, gyémánthoz hasonlítják, a másodikban egyenesen isteni eredetűnek tartják. Szintén közös vonás a pálinka nőkhöz való hasonlítása, ami már századok óta él a nemzeti tudatban. Tudniillik a pálinka királylány vagy minimum egy „tűzről pattant kismenyecske”, hiszen cudar dolgokra készteti a férfiakat, a nő és a pálinka hatása ilyen értelemben hasonló.
Mindenképpen örömteli, hogy két híres magyar szám is a pálinkáról szól, hogy legyen mit dalolnia a magyarnak, amikor issza ezt az isteni nedűt. Hogy én melyikre voksolok? A Kárpátia száma édes emlékeket idéz fel, de nálam a Magna nyer. Színvonalasabbnak tartom az egész számot, a szöveg is jobban tetszik, jobban kifejezi a pálinka-ember kapcsolat szépségeit, míg a Kárpátia inkább szegényebb az ilyen jellegű dolgokban. A hangulata is a Magnának a jobb, pont azért, amit fentebb már említettem: inkább eközben érzem magam kocsmában pálinkát iszogatva.
(Ha más a véleményed ne habozz, hanem szidjál kommentben!)
